anglia
Róluk szólt a hét: Muamba, Gerrard és Torres
2012.03.20.
Három játékosról szóltak a hírek az elmúlt héten az angol futballban.
Gerrard egy közel nyolcvan éves rekordot döntött meg, Torres 25 óra után gólt szerzett, Muambáért pedig
fél Európa imádkozott.
Muamba
Hétfőn felébredt a mesterséges kómából, és már beszélni is tud Fabrice Muamba, a Bolton 23 éves futballistája. Muamba a szombat esti, Tottenham-Bolton FA-kupamérkőzés első félidejének végén esett össze, légzése megszűnt, szívműködése leállt. A jelenet kísértetiesen hasonlított Marc Vivien Foé, Fehér Miklós és Antonio Puerta tragédiájára.Az orvosok szívmasszázzsal és defibrillátor segítségével próbálták újraéleszteni Muambát, majd kórházba szállították. Howard Webb játékvezető véget vetett a találkozónak (a 41. percben, 1-1-es állásnál). Egyelőre kérdéses, újrajátsszák-e a találkozót, a Bolton futballistáit ugyanis annyira megviselte a jelenet, hogy aligha tudnának a játékra összpontosítani, ha néhány napon belül ismét a
White Hart Lane-en kellene pályára lépniük.
"A futball most nem számít. Lehet, hogy kizárnak bennünket a kupából, de ez most irreleváns számunkra. Nincs jelentősége. Egyedül az számít, hogy Fabrice felépüljön" - idézte Kevin Davies boltoni csapatkapitány szavait a BBC. A Tottenham játékosai másnap teljes körű kardiológiai kivizsgálást kértek maguknak. Muamba állapota a hétfő déli hírek szerint is válságos volt. "A klubtól kapott tájékoztatás szerint a legjobb londoni kórházban kiváló specialisták kezelik, azaz jó kezekben van, és a legtöbb, amit most tehetünk az, hogy bízunk a teljes felgyógyulásában" - nyilatkozta a Bolton magyar kapusa, Bogdán Ádám az MTI-nek. Fabrice Muamba az afrikai Zairében született, az Arsenal akadémiáján nevelkedett, s az angol válogatottal részt vett a tavalyi U21-es Európa-bajnokságon. Tragédiája az egész futballvilágot megdöbbentette, a Real Madrid játékosai "Épülj fel mielőbb, Muamba!" feliratú pólókkal üzentek a Bolton focistájának a Málaga elleni vasárnapi bajnoki előtt, Andrea Pirlo neki ajánlotta a Juventus 5-0-s firenzei győzelmét. A Bolton mai, Aston Villa elleni bajnokiját elhalasztották.
Gerrard
Nem találok szavakat - nyilatkozta Steven Gerrard teljesítményéről Kenny Dalglish. Ha szavak nincsenek, hívjuk segítségül a számokat."Steven Gerrard is our captain,
Steven Gerard is a red,
Steven Gerrard plays for Liverpool,
a scouser born and bred!"
Kedd este ez volt a sláger az Anfield Roadon, a Liverpool ugyanis Steven Gerrard mesterhármasával 3-0-ra legyőzte az Evertont, márpedig az Anfielden utoljára 1935-ben fordult elő, hogy liverpooli játékos (Fred Howe) triplázott az ősi rivális ellen. Idegenben akadt példa ilyesmire később is (Ian Rush 1982-ben négyet vágott a Goodison Parkban), de hazai pályán nem.
Gerrardnak ráadásul ez volt a 400. bajnoki mérkőzése liverpooli mezben, ezzel ő az ötödik futballista a Premier League történetében, aki egyazon klubban négyszáz élvonalbeli meccsig jutott - Ryan Giggs (ManUtd), Paul Scholes (ManUtd), Gary Neville (ManUtd) és Jamie Carragher (Liverpool) után.
A vörösök csapatkapitánya ismét régi önmagát idézte az Everton ellen: védekezett, támadott, becsúszva szerelt, gólokat lőtt. "Statisztikákkal nem lehet híven kifejezni, mit jelent ő a Liverpoolnak" - véli Jamie Carragher, aki szerint Gerrard minden idők legjobb liverpooli játékosa. "Dalglish, Souness vagy Rush is kiváló focista volt, csakhogy ők egy nagyszerű csapatban futballoztak, nagyszerű társakkal körülvéve, s úgy sokkal könynyebb volt villogni. Stevie viszont az elmúlt években gyakran magára volt utalva, mégis rendszeresen kiemelkedőt nyújtott."
A liverpooli derbin egyébként tizenegy angol játékos lépett pályára kezdőként, a Liverpoolban hét (Carragher, Kelly, Downing, Gerrard, Spearing, Henderson és Carroll), az Evertonban négy (Jagielka, Baines, Hibbert és Rodwell) - ilyesmi sem fordult elő már nyolc éve.
Ha az FA-kupa negyeddöntőjének megismételt meccsén az Everton legyőzné a Sunderlandet, akkor április 14-én újabb liverpooli derbi következne, ezúttal a Wembleyben, a kupa elődöntőjében. A dátum még nem végleges, az angol szövetség ugyanis 14-ét (szombat) és 15-ét (vasárnap) jelölte ki az elődöntőkre, csakhogy április 15. a Hillsborough-tragédia évfordulója, s mivel a Vörösök azon a napon kegyeletből nem szoktak pályára lépni (így adózva a 96 liverpooli áldozat emlékének), a Liverpool arra kérte az FA-t, hogy szombaton játszhasson.
Torres
Hihetetlennek tűnik, de igaz: Fernando Torres (Chelsea) gólt lőtt - méghozzá kettőt! - a Leicester City elleni, 5-2-re megnyert kupameccsen. Torres tavaly október óta várt a gólra, egészen pontosan 151 napja. Ez alatt az idő alatt 25 mecscset játszott, s több mint 25 órát (25 óra 41 percet) töltött a pályán anélkül, hogy betalált volna az ellenfeleknek.Roman Abramovics tavaly januárban 50 millió fontot fizetett érte a Liverpoolnak; ezzel Torres lett minden idők legdrágább spanyol játékosa (világviszonylatban pedig a negyedik), de londoni mérlege még a Leicester elleni duplával együtt is meglehetősen sovány: 52 tétmeccsen mindössze 7 gól a Chelsea mezében. Liverpoolban az első hazai meccsén betalált (a Chelsea-ben 903 percet kellett várnia az első gólra), egy hónappal később már mesterhármasnak örült (a Chelsea-ben ezt az érzést még nem ismerhette meg), s az Anfieldon rekordot döntött azzal is, amilyen gyorsan elérte az 50 gólos határt.
Nem sokkal rózsásabb a helyzete a spanyol válogatottban sem: utoljára 2011 júniusában volt eredményes a nemzeti csapatban, iden februárban ráadásul már meghívót sem kapott a válogatottba - ilyesmire öt éven át nem volt példa.
(gj)
A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.
Anglia I., 29. forduló
-
Blackburn Rovers-Sunderland
2-0
Ewood Park - 20,056 néző
Gól: 59. Hoilett, 83. Yakubu -
Everton-Arsenal
0-1
Goodison Park - 30,330 néző
Gól: 8. Vermaelen -
Fulham-Swansea City
0-3
Craven Cottage - 25,690 néző
Gól: 36. és 66. Sigurdsson, 77. Allen -
Newcastle United-Norwich City
1-0
St. James' Park - 47,833 néző
Gól: 11. P. Cissé -
Queens Park Rangers-Liverpool
3-2
Loftus Road - 18,033 néző
Gól: 77. Derry, 86. D. Cissé, 90. Mackie, ill. 54. Coates, 72. Kuijt -
Tottenham Hotspur-Stoke City
1-1
White Hart Lane - 35,172 néző
Gól: 90. Van der Vaart, ill. 75. Jerome -
Wigan Athletic-West Bromwich Albion
1-1
DW Stadium - 21,379 néző
Gól: 54. McArthur, ill. 65. Scharner -
Wolverhampton-Manchester United
0-5
Molineux Stadium - 27,494 néző
Gól: 21. Evans, 43. Valencia, 45. Danny Welbeck 56. és 61. Chicharito
Piros lap: 39. Zubar (Wolves) -
Aston Villa-Bolton Wanderers
1-2
Villa Park - 32,263 néző
Gól: 61. Warnock, ill. 62. (11-es) M. Petrov, 63. N'Gog -
Manchester City-Chelsea
2-1
Etihad Stadium - 46,324 néző
Gól: 78. (11-es) Agüero, 85. Nasri, ill. 60. G. Cahill
további cikkek a rovatban
anglia- Frank Lampard még mindig nyerőember
- Ferguson, a varázsló
- Pantilimon szeretne megszabadulni a cserepadtól
- Giggs akkor is győztes
- Hazard esete a labdaszedő fiúval
- Régi és új király Manchesterben
- Darren Fletcher valódi visszatérése
- Hétvégi hősök: Mata, Rooney, Dzeko, Sterling
- Suárez: egy szinttel a többiek fölött
- Ki volt a ManU legjobbja? A bíró...
legfrissebb hírek a rovatban
anglia- Ferguson: Egy elképesztő karrier statisztikái
- Bale, Radu, Lulic, Sneijder: Kié a nagyobb gól? (napi videó)
- Arsenal, Reading, Elefántcsontpart: Csodás feltámadások (napi videó)
- Döntetlen dömping Dél-Afrikától Angliáig (napi videó)
- Demba Ba akrobatikus gólja, Thiago kapitális hibája (napi videó)
- A QPR lett a Chelsea mumusa, Gerrard ismét mesterien osztogat
- Van Persie, Suárez, Gera - Az elmúlt év tíz legszebb PL-gólja (napi videó)
- Raúl Katarban is remekel, Cazorla megszórta a Readinget (napi videó)
- Messi szereti az Atléticót, Pirlo Del Piero nyomában
- Elképesztő potyagól, röhejes műesés, égbelőtt Németh-ziccer

