világfoci
A Chelsea és a ManU gólparádéja, Dzsudzsákék fontos győzelme
2012.04.16.
Az elmúlt 24 óra legfontosabb futballeseményei. Április 16.
Eredmények
A Chelsea lesz a Liverpool ellenfele az FA-kupa döntőjében, miután a kékek 5-1-re megverték idegenben a Tottenhamet. A mérkőzésen ismét súlyos bírói hiba született, a Chelsea második találatánál (Mata) a labda nem hogy nem haladt át a gólvonalon, hanem meg sem közelítette azt.
A bajnokságban Manchester United-Aston Villa 4-0 (Rooney 2), a United ismét öt ponttal előzi meg a tabellán a második helyezett Cityt. A két csapat között osztálykülönbség volt a pályán.
Bundesliga, két meccsel. A Mönchengladbach magához tért, és 3-0-ra verte az indiszponált Kölnt, ezzel megerősítette negyedik helyét a tabellán. A másik találkozón (Freiburg-Hoffenheim) nem esett gól.
A spanyol bajnokság 33. fordulójában nagy meglepetés született: Espanyol-Valencia 4-0, ezzel még az Espanyolnak is maradt némi esélye a BL-t érő negyedik hely megszerzésére. A Zaragoza (ezúttal Pintér nélkül) 1-0-ra megverte a Granadát, de még így öt pontra marad el tőle - azaz a bent maradást jelentő 17. helytől.
Kikapott a kiesőjelölttől a listavezető a Ligue One 32. fordulójában: Lorient-Montpellier 2-1. A PSG nem tudta kihasználni a Montpellier botlását, mert csak 1-1-re végzett Auxerre-ben, a hazaiak a 86. percben egyenlítettek.
Zsinórban a tizedik bajnoki mérkőzését nyerte meg az Ajax, amely vasárnap a De Graafschapot győzte le 3-1-re. A sikersorozat eredménye: az amszterdamiak hat pont előnnyel vezetik a tabellát az AZ és a Feyenoord előtt.
A magyar bajnokság 24. fordulójában a Videoton 4-1-re verte a Vasast (Nikolics két gólt szerzett), ezzel nyolc pontra megközelítette a listavezető Debrecent. Az esti mérkőzésen Újpest-Honvéd 2-0.
Az orosz felsőházban fontos meccset nyert a Dinamo Moszkva, amely 1-0-ra verte idegenben a Mahacskalát. Dzsudzsák Balázs (Dinamo) a 90. percig a pályán volt a vendégeknél. A Szpartak 2-0-ra legyőzte a Kazanyt, ezzel feljött a második helyre a tabellán, megelőzve a CSZKA-t. A Zenit szinte biztosan bajnok, a szentpéterváriakat négy moszkvai csapat követi a tabellán (Szpartak 68, CSZKA és Dinamo 66-66, Lokomotív 64).
A nap botránya
A Chelsea vezetősége nyilatkozatban kért elnézést azok után, hogy a csapat szurkolói megzavarták a Tottenham elleni FA-kupa elődöntő előtt az egyperces gyászszünetet. Atkinson bíró a Chelsea szurkolóinak hangoskodása miatt kénytelen volt hamarabb a sípjába fújni. A megemlékezés apropója a 96 Liverpool-szurkoló halálát hozó hillsborough-i tragédia 23. évfordulója volt.
A nap sztorija
Megdöntötte a gólrekordot a horvát bajnokságban Davor Vugrinec. A Slaven Belupo 37 éves csatára szerezte a Lokomotiv Zagreb elleni 3-1-re megnyert bajnokin csapata első gólját - s önmaga 127. bajnoki találatát a horvát élvonalban. Vugrinec, aki a legtöbbször a varasdiak színeiben volt eredményes a horvát első osztályban, Igor Cvitanovic rekordját adta át a múltnak.
A nap pletykája
A Metro szerint a Tottenham nyáron leigazolná Hugo Llorist, a Lyon 25 éves kapusát, aki pótolhatná az immár 40 éves Brad Friedelt a csapatnál.
A nap száma
75 % a győzelmi mutatója Roberto Di Matteónak a Chelsea-nél. Az olasz mérlege a kinevezése óta: 9-2-1.
A nap évfordulója
Ma ünnepli 52. születésnapját Pierre Littbarski, a nyolcvanas évek egyik legjobb német labdarúgója. Littbarski három világbajnokságon vett részt az NSZK csapatával, 1982-ben és 1986-ban ezüst-, 1990-ben aranyérmet szerzett. Németországban csak a Köln csapatánál szerepelt, itt legnagyobb sikere egy UEFA-kupa ezüstérem volt 1986-ban,

(ktn)
Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Soccernet, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI
további cikkek a rovatban
világfoci- Megvédte címét a Loki a kupában, Pellegrini lelép a Málagától
- Mutu kimaradt a román válogatottból, nem gyógyul Götze sérülése
- Mourinho távozik Madridból, Ibra az év legjobbja Franciaországban
- Arsenal, Milan, Schalke: irány a BL!
- Az Arsenal magabiztosan, a Milan mázlival csípte el a BL-t
- Seedorf edző lesz, a Real Madrid elbukta a kupadöntőt
- Ferguson búcsúja és a Benfica legpechesebb hete
- Beckham visszavonul, Lampard hosszabbított, Balotellinek elege van
- A Chelsea nyerte az Európa Ligát, Schaaf 40 év után távozik Brémából
- Sztárokat vásárol a Monaco, véget ér Heynckes edzői pályafutása
legfrissebb hírek a rovatban
világfoci- Libertadores Kupa: indul a harc az elődöntőbe jutásért
- Libertadores Kupa: kemény küzdelem a továbbjutásért
- Libertadores Kupa: a csoportküzdelmekben közel a végkifejlet
- Több fronton folyik a harc a világbajnoki részvételért
- Szlovéniában kudarcot vallott a válogatás gyakorlata
- A Videoton az AS Roma előtt a világranglistán
- Németország revansra készül, összecsap a vb- és az Eb-ezüstérmes
- Hiányoznak a szerb válogatottból a Partizan fiataljai
- Szinte színtiszta idegenlégiós válogatott
- A horvát foci ellentmondásai