hírek
A magyar középpályás július óta először játszott kezdőként klubcsapatában.
Huszti Szabolcs utoljára július 13-án a Dinamo Szentpétervár elleni városi rangadón futott ki kezdőként a pályára a Zenitben, amely idegenben 3-1-re nyerte a találkozót. Közel négy hónap után Huszti ismét kezdőként lépett pályára a szentpétervári csapatban a Hajduk Split elleni EL-meccsen, amelyet szintén 3-1-re nyert a Zenit.
Az első félidőben fölényben játszó oroszok egygólos előnnyel vonultak szünetre, amelyet a folytatásban Huszti büntetőből növelt kettőre. Egy újabb tizenegyes után már 3-0- volt a Zenitnek, amely a negyedik EL-csoportmeccsét is megnyerte, és az utolsó két kör eredményétől függetlenül továbbjutott.
Juhász Rolanddal a soraiban az AEK Athén vendégeként lépett pályára az Anderlecht. A hetedik percben félbeszakadt a játék, mert szerelni kellett a hálót az egyik kapun. Ezt követően az első jelentősebb esemény már a második félidőben hazai gólt hozott, miután Juhász tizenegyest érően szabálytalankodott Dzseburral szemben. Öt perccel később egyenlített az Anderlecht, így a Zenit mögött a csoportban szereplő három csapat bármelyike továbbjuthat még.
Európa Liga, G-csoport, 4. forduló
Hajduk Split-Zenit 1-3
Gól: 69. Ljubicic, ill. 32. Ionov, 47. (11-esből) Huszti, 51. (11-esből) Rosina
AEK Athén-Anderlecht 1-1
Gól: 48. (11-esből) Blanco, ill. 55. Polák
adatbank - kapcsolódó csapatok, bajnokságok, eredmények
további hírek a rovatban
európa liga- 2013.05.16 Tovább tart a Benfica átka, Benítez illusztris társaságba került
- 2013.05.15 Európa Liga: előzetes a mai döntőhöz
- 2013.04.25 EL: A Chelsea rohamait is állja a bázeli erőd?
- 2013.04.04 EL: Biztosan angol csapat lesz a befutó?
- 2012.12.07 EL : A Videoton játék nélkül esett ki, Husztiék csoportelsőként mentek tovább
- 2012.11.23 EL: Elmaradt a Videoton-továbbjutás, búcsúzott a PSV
- 2012.09.21 EL: Hármat kapott a Videoton, Lencse háttal szerzett gólt
- 2012.08.31 Videoton, Sporting Lisszabon, Basel, Genk - itt az El-sorsolás
- 2012.08.31 EL: Főtáblán a Videoton, Huszti-dupla Hannoverben
- 2012.08.24 EL: Hármat kapott a Loki, nyolcgólos meccsen győztek Husztiék
legfrissebb cikkeink a rovatban
európa liga- 2013.05.14 A Fraditól Falcaóig
- 2012.12.09 Szép volt, jó volt, ennyi volt
- 2012.12.06 Vidi: az utolsó nagy esély
- 2012.11.22 Csak görcs ne legyen!
- 2012.11.09 Balul sült el a bázeli buli
- 2012.10.26 Skizofrén Videoton
- 2012.10.25 Meggyengült bázeli vendégek
- 2012.10.05 Hihetetlen: Videoton–Sporting 3:0
- 2012.10.04 Portugál lecke – portugáloknak
- 2012.09.21 Csúnya zakóval nyitott a Vidi

