hírek
A három csatárral rohamozó angolok végül simán továbbjutottak a görög Arisz ellen.
Nehéz visszavágóra készülhetett a Manchester City az Arisz ellen, hiszen az első mérkőzésen idegenben 0-0-s döntetlenre végzett esélytelenebbnek kikiáltott ellenfele ellen az Európa Ligában. Hogy a visszavágón semmit sem akart a véletlenre bízni Roberto Mancini, azt jelezte, hogy három csatárral (Dzeko, Tévez, Balotelli) a kezdőben küldte pályára csapatát.
A döntés jónak bizonyult: 12 perc elteltével Dzeko már duplázott, és ezzel tulajdonképpen eldőlni látszott a párharc. Főleg, hogy hatalmas fölényben futballozott a hazai csapat, amely 66 százalékban birtokolta a labdát.
Szünet után visszább vett a tempóból a City, de Yaya Touré így is lőtt még egyet, amivel a Mancester City végül simán jutott a nyolcaddöntőbe, ahol a Dinamo Kijev lesz az ellenfele.
Európa Liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágó
Manchester City-Arisz 3-0
Gól: 7. és 12. Dzeko, 75. Touré
Továbbjutott: a Manchester City 3-0-s összesítéssel
további hírek a rovatban
európa liga- 2013.05.16 Tovább tart a Benfica átka, Benítez illusztris társaságba került
- 2013.05.15 Európa Liga: előzetes a mai döntőhöz
- 2013.04.25 EL: A Chelsea rohamait is állja a bázeli erőd?
- 2013.04.04 EL: Biztosan angol csapat lesz a befutó?
- 2012.12.07 EL : A Videoton játék nélkül esett ki, Husztiék csoportelsőként mentek tovább
- 2012.11.23 EL: Elmaradt a Videoton-továbbjutás, búcsúzott a PSV
- 2012.09.21 EL: Hármat kapott a Videoton, Lencse háttal szerzett gólt
- 2012.08.31 Videoton, Sporting Lisszabon, Basel, Genk - itt az El-sorsolás
- 2012.08.31 EL: Főtáblán a Videoton, Huszti-dupla Hannoverben
- 2012.08.24 EL: Hármat kapott a Loki, nyolcgólos meccsen győztek Husztiék
legfrissebb cikkeink a rovatban
európa liga- 2013.05.14 A Fraditól Falcaóig
- 2012.12.09 Szép volt, jó volt, ennyi volt
- 2012.12.06 Vidi: az utolsó nagy esély
- 2012.11.22 Csak görcs ne legyen!
- 2012.11.09 Balul sült el a bázeli buli
- 2012.10.26 Skizofrén Videoton
- 2012.10.25 Meggyengült bázeli vendégek
- 2012.10.05 Hihetetlen: Videoton–Sporting 3:0
- 2012.10.04 Portugál lecke – portugáloknak
- 2012.09.21 Csúnya zakóval nyitott a Vidi

