hírek
Négy forduló után a DVSC vezeti a bajnoki tabellát.
Negyedik mérkőzését is elbukta az NB I-ben az Újpest, a lila-fehérek 2-0-ra kikaptak a Pakstól.
Bár a paksiaknak alig volt pihenőjük a csütörtöki, skóciai EL-mérkőzés után, sikerrel vették az újabb akadályt, és legyőzték az Újpestet. A zöld-fehérek két tizenegyesgóllal hozták el a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból. Alakulhatott volna másképp is a mérkőzés: 0-0-nál az újpesti Rajczi Péter büntetőt hibázott.
Az Újpest ezzel továbbra is pont, illetve rúgott gól nélkül áll a táblázaton, s csak azért nem utoldó, mert a ZTE gólaránya rosszabb.
Újpesti részről Mészöly Géza elégedett volt csapatával - az első bekapott gólig. "A csapat mindent megtett, megértem a szurkolókat, de mi is nagyon szomorúak vagyunk" - fogalmazott az újpesti edző.
Kis Károly boldogabb volt, érthetően: "A játékosok küzdenek egymásért, a klubért. Ez jön ki belőle." - fogalmazott a paksi tréner.
Rossz sorozatot szakított meg a Debrecen, amely az eddigi három bajnokiját rúgott gól nélkül bukta el Kecskeméten. A DVSC Coulibaly kiállítása miatt egy félidőt emberhátrányban játszott. Ennek ellenére a 91. percben Bódi Ádám pompás szabadrúgásgóljával a Loki elhozta a három pontot Kecskemétről.
Győzelmével a DVSC átvette a vezetést a tabellán az ugyancsak százszázalékos Pécset és Győrt megelőzve.
adatbank - kapcsolódó csapatok, bajnokságok, eredmények
további hírek a rovatban
magyarfoci- 2012.07.12 Nem sikerült a Lokinak a söprés - a Videotoné a Szuperkupa
- 2011.11.27 DVTK-FTC: 29 éve várnak a győzelemre Diósgyőrben!
- 2011.11.19 2014-re lehet új stadion Debrecenben
- 2011.11.12 Dzsudzsák: A végén túlságosan lazák voltunk
- 2011.11.12 Magyar válogatott: megemlékezésből ötös!
- 2011.11.09 Válogatott: a keret teljes, a jegyek rohamosan fogynak
- 2011.11.01 Albert Flórián: élt hetven évet
- 2011.10.31 Feljövőben a Fradi, botlott a Loki
- 2011.10.29 Beenhakker három hónapig bírta Újpesten
- 2011.10.28 Meglepetés: Tőzsér és Feczesin a válogatottban!
legfrissebb cikkeink a rovatban
magyarfoci- 2013.05.19 Okosat nem tudnak mondani
- 2013.05.12 Bajnoki arany és Aranycsapat stadion Felcsúton
- 2013.05.05 "Pitiáner 300 ezer forint"
- 2013.04.28 Mi történt a Győr–Paks meccsen?
- 2013.04.21 Itt minden fantasztikus!
- 2013.04.14 Kemény Moniz-szavak, hajtós ETO–Vidi rangadó
- 2013.04.07 Tanuljunk Ricardo Moniztól!
- 2013.03.31 Böde Dani a legnagyobb király
- 2013.03.10 Fradi-bombák és nyilatkozatbombák
- 2013.03.03 Újpest: semmi

