hírek
Statisztikai előzetes a Serie A 35. fordulójához.
Novara-Juventus
* A Novara miután öt meccsen is nyeretlen maradt, szerdán legyőzte a Laziót.
* A Novara hazai pályán már hat bajnoki óta veretlen, és ezeken csak két gólt kapott.
* A Juventus zsinórban hét bajnoki győzelemnél tart, melyeken összesen csak egy gólt kapott.
* Antonio Conte csapata legutóbbi tíz idegenbeli bajnokiján is mindössze kétszer szedett be találatot.
* A Lazio ellen Giuseppe Mascara a negyedik gólját szerezte az idényben, mindegyiket az utolsó 30 percben érte el, és a négyből hármat csereként.
Siena-AC Milan
* A Milan legutóbbi hat meccsét megnyerte a Siena ellen.
* Zlatan Ibrahimovic a Siena ellen volt legtöbbször győztes csapat tagja a Serie A-ban: 10-ből tíz sikert ünnepelhetett ellene.
* Alexandre Pato sérülés miatt hiányzik majd, pedig eddigi két Siena elleni meccsén egyaránt duplázni tudott.
* A Milan legutóbbi hat idegenbeli meccséből ötöt megnyert, és egyen döntetlent ért el.
* A rossonérók legutóbbi 12 meccsükön egyaránt betaláltak a kapuba, azonban az utolsó öt alkalommal csak egyszer-egyszer.
Roma-Napoli
* A Napoli egyedül a Torino ellen játszott több döntetlent (50) története során, mint a Roma ellen (47).
* A Napoli legutóbbi kilenc látgatásából a Stadio Olimpicóban csak egyszer győzött a Roma ellen, ötször viszont a hazaiak kerekedtek felül.
* Marek Hamsík eddig öt gólt szerzett a Roma ellen, ezzel a fővárosiak a Juventus és a Palermo mellett a kedvenc ellenfelének számítanak.
* A Roma legutóbbi 12 meccsén nem játszott döntetlent.
* A Roma kapta a legtöbb piros lapot a szezonban (10), míg a Napoli követte el a legkevesebb szabálytalanságot az idényben (411).
Serie A, 35. forduló
Szombat
Palermo-Catania 18:00
Cagliari-Chievo 18:00
Roma-Napoli 20:45
Vasárnap
Bologna-Genoa 12:30
Internazionale-Cesena 15:00
Atalanta-Fiorentina 15:00
Novara-Juventus 15:00
Siena-Milan 15:00
Lecce-Parma 15:00
Udinese-Lazio 20:45
további hírek a rovatban
olaszország- 2012.05.05 Az Inter teheti bajnokká a Juventust
- 2012.04.21 Az AC Milan most a Romában bízhat
- 2012.04.14 A Serie A legjobb csatára a legjobb kapus ellen
- 2012.04.07 Diego Milito folytathatja 2012-es gólgyártását
- 2012.03.31 Nehéz ellenfél vár az AC Milanra
- 2012.03.24 Az Inter a bronzéremről álmodik, a Roma nyerni akar Milánóban
- 2012.03.09 Inter: tizedikre sikerül a győzelem?
- 2012.03.03 Roma-Lazio derbi a Serie A-ban
- 2012.02.26 "A Milan legyőzi az igazságtalanságot"
- 2012.02.25 Milan-Juventus és Napoli-Inter rangadók a Serie A-ban
legfrissebb cikkeink a rovatban
olaszország- 2013.05.06 Formálódik a nagy Juve
- 2013.04.22 Látványos alibizés
- 2013.04.15 Olasz klubfoci: forradalomra várva
- 2013.03.01 Napoli-Juve: Tét a bajnoki cím
- 2013.02.25 Inter-Milan: osztályozókönyv
- 2013.01.29 Megérkezett Pirlo utódja Torinóba?
- 2013.01.15 Elkobzott transzparens, letiltott partjelző
- 2013.01.07 Mit csináljunk a huhogókkal?
- 2013.01.04 Pato korai búcsúja Európától
- 2012.12.11 Nápolyi ki mit tud

