hírek

Maggio szörnyű estén van túl, megszülettek az első ítéletek az olasz bundavádban
2012.06.02. 15:28 - tk

Prandelli: "Kijavítjuk a hibáinkat!"

"Sok hibát elkövettünk, de azt remélem, hogy ezzel le is tudtuk a szükséges rosszat. Az eredményünk Oroszország ellen szégyen, de most még képesek vagyunk kijavítani a hibáinkat."

Így értékelte az olasz válogatott szövetségi kapitánya, hogy csapata elég otromba, 3-0-ás vereségbe szaladt bele az oroszok ellen. Ezzel nem csak sorozatban a harmadik meccsüket veszítették el, és 300 perce képtelenek gólt szerezni. Pedig indulhatott ez volna sokkal jobban is. A mérkőzés elején még Pirlo suhogtatta meg a varázspálcáját, és hajszálpontosan tette a labdát Balotelli lábára, viszont kimaradt a ziccer.

Ezt követően már az oroszok irányítottak, és bár az első góljuk sem egy pontosan kimért akció eredménye, de a második és a harmadik kimondottan kínos körülmények között születtek. De Sanctis és főleg Maggio okolható értük, pedig nem hivatkozhatnak arra, hogy nem ismerik egymást: mindketten a Napoli játékosai. Ettől függetlenül Prandelliben egy pillanatig sem merülhet fel, hogy Maggio helyén Abatét játszatja, az viszont továbbra is kérdés, hogy Montolivo mivel érdemli ki újra és újra a lehetőséget, miután két éve képtelen elfogadhatót nyújtani, mind a Fiorentinában, mind a válogatottban.



A riporterek kérdéseire Maggio sem kertelt: „Rémes este volt ez. Abban bízom, hogy ez volt az utolsó, és nem lesz több ilyen. Tudtuk, hogy ez az utolsó meccs az Eb előtt, ezért mindent bele akartunk adni, de sajnos több volt a rossz, mint a jó dolog. Spanyolország elképesztő erős csapat, viszont mindenki láthatta, amikor Bariban megvertük őket, szóval bármi elképzelhető. Nyilvánvalóan nem ezzel a teljesítménnyel. Érezzük az fogadási botrány hatásait, de kizárólag az Eb-re koncentrálunk.”

A botrány hatására meg is születtek az első ítéletek, és ugyan akad köztük súlyosabb is, de alapvetően enyhének tekinthetőek, pláne az elmúlt hetek híreinek fényében. Mostanra közel száz focista és labdarúgásban dolgozó ember kapott kisebb-nagyobb eltiltásokat, amelyek 2 hónaptól egészen öt évig terjednek. A legismertebb név közülük Cristiano Doni, egykori válogatott focista, aki hosszú éveken át volt az Atalanta legjobbja, de többé biztosan nem két évet kapott. A most meghozott pontlevonások és eltiltások viszont csak a felvonás első részét zárták le, ezeket az ügyeket már korábban is vizsgálták. Az igazi vérengzés, amely komolyabb csapatokat is érinthet, csak most következik.


adatbank - kapcsolódó csapatok, bajnokságok, eredmények