hírek
Idegenben szerzett minimális előnyt az Újpest és Győr a Magyar Kupa negyeddöntőinek első felvonásán. Erwin Koeman keretet hirdetett.
Két vendégsiker a Magyar Kupában
MTK-Újpest 1-2
Nehéz helyzetbe került az MTK a Magyar Kupában, miután a kék-fehérek hazai pályán szenvedtek vereséget a negyeddöntők első felvonásán. Pedig a hazaiak kezdték jobban a találkozót, az első negyed óra után akár négygólos előnybe is kerülhettek volna. Gólt azonban az Újpest szerzett: a 24. percben Pintér Ádám lerántotta a kapura törő Simont, a játékvezető büntetőt ítélt, kiállította a hazaiak védőjét, Kabát pedig értékesítette a tizenegyest. A 38. percben a bíró szabályos góltól fosztotta meg a hazaiakat, Lambulics fejesénél lest ítélt. Három perccel később az Újpest megduplázta az előnyt, Simon Attila gurított közelről az MTK kapujába. A tíz emberrel játszó hazaiak végül mentették a menthetők, és a csereként beállt Lencse László emelésével sikerült a visszavágóra egygólosra csökkenteniük hátrányukat.
Honvéd-Kecskemét 2-0
Sisa Tibor csapata hazai pályán szerzett kétgólos előnyt a Kecskeméttel szemben. A mérkőzés főszereplője a brazil a Moreira volt, aki két gólja mellett egyszer a kapufát is eltalálta. A győzelemhez azonban vezéráldozat is kellett, Sisa Tibor már a mérkőzés elején elveszítette szerb középpályását, Dragan Vukmirt.
Kazincbarcika-Győr 1-2
A másodosztályú Kazincbarcika és a Győri ETO mérkőzésén is egy légiós, Tarmo Kink jelentette a különbséget a két csapat között. Bár a vezetést a 45. percben Olasz révén a hazaiak szerezték meg, három perc múlva az észt csatár fejjel egalizált. Kink a 67. percben egy remek kiugratással vetette ismét észre magát, a csereként pályára lépő Bajzát pedig nem hibázott a kapu előtt. A Győr két idegenben lőtt góljával nyugodtan várhatja a jövő szerdai visszavágót.
Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzések
Kazincbarcika-Győr 1-2
Gól: 45. Olasz ill. 48. Kink, 67. Bajzát
Honvéd-Kecskeméti TE 2-0
Gól: 36. és 55. Moreira
MTK-Újpest 1-2
Gól: 66. Lencse ill. 26. Kabát (11-es), 41. Simon
Kiállítva: 25. Pintér
Válogatott: lista és keret
A magyar válogatott öt helyet visszacsúszott a FIFA világranglistáján, így a februári 43. után, jelenleg a 48. helyet foglalja el. A listán továbbra is elsők a spanyolok, őket Németország, Hollandia és Olaszország követi. Magyarország világbajnoki csoportellenfelei közül Portugália a 10., Svédország a 25., Dánia a 34., Albánia a 80., Málta pedig a 154. helyen áll a friss kimutatásban.
Erwin Koeman kihirdette az Albánia és a Málta ellen készülő bő keretet. A március 28-i tiranai, és az áprilisi hazai találkozóra az alábbi 28 játékos kezdheti meg a felkészülést:
Kapusok
Babos Gábor (NEC Nijmegen)
Fülöp Márton (Sunderland AFC)
Köteles László (Diósgyőri VTK)
Védők:
Szélesi Zoltán (RC Srtasbourg)
Bodnár László (Red Bull Salzburg)
Fehér Csaba (NAC Breda)
Vanczák Vilmos (FC Sion)
Juhász Roland (RSC Anderlecht)
Tímár Krisztián (Plymouth Argyle)
Gyepes Gábor (Cardiff City)
Horváth Gábor (FC Fehérvár)
Vermes Krisztián (Sparta Rotterdam)
Vaskó Tamás (US Avellino)
Gaál Miklós (Amkerm Perm)
Bodor Boldizsár (Roda JC Kerkrade)
Középpályások
Huszti Szabolcs (Zenit FC)
Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven)
Halmosi Péter (Hull City)
Gera Zoltán (Fulham FC)
Hajnal Tamás (Borussia Dortmund)
Vadócz Krisztián (Osasuna FC)
Tóth Balázs (Racing Genk)
Dárdai Pál (Hertha BSC)
Támadók
Szalai Ádám (Real Madrid Castilla)
Torghelle Sándor (FC Augsburg 1907)
Rudolf Gergely (DVSC-TEVA)
Priskin Tamás (Watford FC)
Feczesin Róbert (Brescia)
A kapitány a jövő hét pénteken hirdeti ki a végeleges keretet.
adatbank - kapcsolódó csapatok, bajnokságok, eredmények
további hírek a rovatban
napi magyar- 2012.02.07 Torghelle 7,3 milliójától a magyar futballnihilig
- 2009.09.13 Magyar góllövő a Győrben!
- 2009.07.23 Hétgólos meccsek a Ligakupában, új arcok Kaposváron
- 2009.07.22 Pakisztáni játékost igazol a Fradi, Dárdai megsérült
- 2009.07.20 Debreceni csatárral erősített a Nyíregyháza
- 2009.07.15 Esti program az Üllői úton: hajtóvadászat németekre
- 2009.07.13 Újabb spanyolt igazolhat a Fradi, bemutatták Komant a Barinál
- 2009.07.12 Kikapott a Fradi Angliában, osztrák csapatot vert a Győr
- 2009.07.11 Keneseit megműtötték, 500 forintos jegyek Debrecenben
- 2009.07.10 Jegyárusítás Győrben: a Fradi és az Újpest a legdrágább

