hírek
Bajnokként érkezett Mallorcára, majd vereséggel távozott a Barcelona B-csapata. Az Atlético Madrid nagyot lépett a BL felé. Spanyol liga, 36. forduló, vasárnapi játéknap.
Mallorcán ünnepelte bajnoki címét a Barcelona - vereséggel. A katalánok már a BL-döntő jegyében indultak a csatába, sztenderd kezdők közül csak Abidal és Eto'o állt fel a középkezdéshez. Ott volt viszont a csapat kapujában az ifjoncok közül a 19 éves Oier Olazabal, a mezőnyben pedig a 18 esztendős Thiago Alcantara is.
A vendégek jól kezdtek, Eto'o a 10. percben Krkic beadása után szép felhőfejessel szerzett vezetést a Barcelonának. A Mallorca az utolsó negyedóráig várt az ellencsapással: előbb Arango zúdított egy szabadrúgást a bal felső sarokba, majd Santana csúsztatott az újonckapus hálójába.
A gólkirályi címre hajtó Eto'o a 93. percben egyenlíthetett volna. A kameruni csatár előbb homorított, majd a kapufára bikázott - így maradt 29 gólos a bajnokságban. Az eredmény pedig maradt 2-1 a Mallorcának, de ez a legkevésbé sem zavarta a katalán drukkerek örömét.
"A Barcelona története során az idei az egyik legjobb idényünk. Ha pedig megnyerjük a Bajnokok Ligáját is, akkor ez lesz a legjobb" - összegezte a csapat sikereit Joan Laporta elnök, aki fontosnak tartotta, hogy a nyilvánosság előtt is gratuláljon a Barca stábjának.
A Barcelona egyedülálló rekord felállítására készül: korábban még egyetlen spanyol csapatnak sem sikerült a triplázás, a bajnokság, a kupa és a BEK/BL-cím elhódítása ugyanabban a szezonban.
Tizenegyesből szerzett gólt Diego Forlán az Atlético-Valencia rangadó elején, de a hátralévő időben elrontotta a legjobb helyzeteket is. Forlán 28 találatával tapad a góllövőlistán a barcelonai Eto'óra, de az uruguayi csatár találata legalább győzelmet ért az Atlético számára. A 3 pont létfontosságú lehet a Colchoneróknak, akik 2 pontos előnybe kerültek a Valenciával és a Villarreallal szemben a 4., BL-indulást jelentő helyért zajló különversenyben.
Primera División, 36. forduló
Espanyol-Athletic Bilbao 1-0
Gól: 69. (11-es) Luis Garcia
Numancia-Recreativo Huelva 1-0
Gól: 88. (11-es) Barkero
Piros lap: 89. Lamas (Huelva)
Racing Santander-Real Valladolid 3-2
Gól: 4. Oscar Serrano, 61. Pereira, 85. Zsigics, ill. 13. Victor, 20. Goitom
Piros lap: 50. Inaki Bea (Valladolid)
Betis-Almería 2-0
Gól: 5. Gonzalez, 66. Arzu
Piros lap: 20. Chico (Almería)
Sporting Gijón-Málaga 2-1
Gól: 24. Gerard, 53. (öngól) Rosario, ill. 38. Weligton
Mallorca-Barcelona 2-1
Gól: 74. Arango, 79. Cleber Santana, ill. 11. Eto'o
Atlético Madrid-Valencia 1-0
Gól: 29. (11-es) Forlán
Szombati eredmények
Osasuna-Sevilla 0-0
Piros lap: 90. Sergio, ill. 82. Romaric
Deportivo La Coruna-Getafe 1-1
Gól: 86. Valeron, ill. 46. Soldado
Villarreal-Real Madrid 3-2
Gól: 17. Pires, 62. Cani, 90. Capdevila, ill. 46. Van der Vaart, 88. Higuaín
adatbank - kapcsolódó csapatok, bajnokságok, eredmények
további hírek a rovatban
spanyolország- 2012.11.28 Király Kupa: kis spanyol csapatok kemény ellenállása
- 2012.05.25 Kupasikerrel köszönt be, kupasikerrel búcsúzhat Guardiola
- 2012.05.18 Tízezer Barca-tanonc Indiában
- 2012.05.05 Messi egyedül több gólt lőtt, mint az Espanyol
- 2012.04.28 Akár már most bajnok lehet a Real Madrid
- 2012.04.21 Barcelona-Real Madrid: statattack az el clasicóhoz!
- 2012.04.15 Messi és Ronaldo 41 gólnál találkozott
- 2012.04.14 Ha április, a Real Madrid hibázik
- 2012.04.12 A Villarreal a kiesés elől menekül, a Málaga ismét dobogóra léphet
- 2012.04.07 A Valencia segítheti a Barcát a Real üldözésében
legfrissebb cikkeink a rovatban
spanyolország- 2013.05.21 Mourinho ingyen térhet vissza a Chelsea-hez
- 2013.05.08 Pepe a lelkét is kiteszi a győzelemért
- 2012.10.23 Boldogság Madridban, boldogság Barcelonában
- 2012.10.09 "Dzsozé" tudja, mi a pálya
- 2012.10.02 Barcelona: Csak a mérleg hibátlan
- 2012.09.25 Barcelona: Viták, küzdelem, győzelmek
- 2012.09.18 Barcelona: Rajt-cél győzelem?
- 2012.09.04 Borongós Barca, szomorú Ronaldo
- 2012.08.28 Máris bukta a bajnokságot a Real Madrid?
- 2012.08.23 Mourinho a tökéletességre, Vilanova az első serlegére hajt

