hírek
Tímár és Vermes Krisztián is új csapatban kezdheti a következő szezont, a Honvéd kulcsjátékosait veszítette el a kupadöntő előtt.
Elhunyt az olimpiai bajnok
A Magyar Olimpiai Bizottság kedden tájékoztatta az MTI-t, hogy életének 69. évében elhunyt Nógrádi Ferenc, az 1964-es tokiói olimpián aranyérmet szerző labdarúgó-válogatott játékosa. A magyar sport 114. olimpiai bajnokának halálát szívelgyengülés okozta. Nógrádi Ferenc összesen 149 alkalommal lépett pályára a magyar élvonalban, a Budapest Honvéd és az MTK csapataiban 24 gólt szerzett. A válogatott mezét négy alkalommal viselte.Hiányzók Kispesten és Szombathelyen
Ma délután 18:00 órától rendezik a Győri ETO-Budapest Honvéd Magyar Kupa döntő első felvonását. A vendégek részéről Szmiljanics és Lungu is kihagyja a találkozót, előbbi a Kecskemét elleni bajnokit megelőzően, utóbbi a mérkőzés folyamán sérült meg.
Kiesebb sérülést szenvedett a Haladás kapusa, Rózsa Dániel. A portás saját elmondása szerint néhány napot kihagy, de a hétvégi bajnokin valószínűleg már visszaállhat a kapuba.
Kevésbé volt szerencsés a szombathelyiek védője, Kovács Zsolt, aki a napokban keresztszalag-szakadást szenvedett, így 6-8 hónap kihagyás vár rá.
Gondban a légiósok
Tímár Krisztián, az angol másodosztályú Plymouth Argyle játékosa arra kérte edzőjét, Paul Sturrockot, hogy megfelelő ajánlat esetén engedje el őt a csapattól. Tímár az utóbbi időben kiszorult a kezdőből, a bajnoki harában pedig egyáltalán nem kapott lehetőséget. Az egykori Ferencváros-védőt 2011-ig köti szerződése a klubhoz.
Hazatér Újpestre Vermes Krisztián, a Sparta Rotterdam légiósa. Vermes az elmúlt évben kölcsönben szerepelt a hollandoknál, de azok nem éltek a lehetőséggel, hogy megvásárolják a védőt. Vermes az nb1.hu-nak elmondta, a döntésnek nem szakmai, hanem anyagi okai vannak, a Sparta jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy ki tudja fizetni a labdarúgó vételárát. A játékos nyáron az újpestiek keretével készül, de továbbra is külföldi csapatok ajánlatára vár.
Zöldasztal: Fehérvár, Debrecen, Újpest
Disztl László veszi át a hétfőn lemondott Csucsánszky Zoltán helyét a Puskás Akadémia-FC Fehérvár U19-es csapatának élén. A fehérváriak 46 éves legendája kétéves szerződést kötött a klubbal, amelynek rövid ideig első csapatát is irányította már a szezonban.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FB), az MTK elleni mérkőzésen történt szurkolói rendbontások miatt arra kötelezte a DVSC csapatát, hogy következő hazai bajnokiján 20 fővel emelje meg a kötelezően előírt rendezői létszámot, valamint fogadjon szövetségi ellenőrt. A hajdúságiak a pénzbüntetést megúszták, de a többletköltségeket az egyesületnek kell állnia.
Keddi ülésén a FB fenntartotta az újpesti Kabát Péter két mérkőzésre szóló eltiltását is, a Lilák csatára így már nem léphet pályára a szezonban.
adatbank - kapcsolódó csapatok, bajnokságok, eredmények
további hírek a rovatban
napi magyar- 2012.02.07 Torghelle 7,3 milliójától a magyar futballnihilig
- 2009.09.13 Magyar góllövő a Győrben!
- 2009.07.23 Hétgólos meccsek a Ligakupában, új arcok Kaposváron
- 2009.07.22 Pakisztáni játékost igazol a Fradi, Dárdai megsérült
- 2009.07.20 Debreceni csatárral erősített a Nyíregyháza
- 2009.07.15 Esti program az Üllői úton: hajtóvadászat németekre
- 2009.07.13 Újabb spanyolt igazolhat a Fradi, bemutatták Komant a Barinál
- 2009.07.12 Kikapott a Fradi Angliában, osztrák csapatot vert a Győr
- 2009.07.11 Keneseit megműtötték, 500 forintos jegyek Debrecenben
- 2009.07.10 Jegyárusítás Győrben: a Fradi és az Újpest a legdrágább

