hírek
Lejátszották a Konföderációs Kupa A csoportjának első két mérkőzését. Minden csapat játéka értékelhető a megszerzett gólok száma szerint: Spanyolország 5, Dél-Afrika, Irak, Új-Zéland 0.
A Dél-Afrikai Köztársaság-Irak mérkőzésen a közel-keleti válogatott 90 percen keresztül csak a védekezéssel foglalkozott, és az irakiak sikeresen tördelték a hazai csapat játékát. A rendezők a hajrában kerültek a legközelebb a gólhoz. Alig néhány perccel a lefújás előtt Dikgacoi fejelt az üres kapura, de a labdát a gólvonalra bevetődő csapattárs, Parker blokkolta. Gól így nem született, aminek a mindössze két kapura lövést produkáló irakiak örülhettek jobban.
"Csalódott vagyok, többet vártam a meccstől" - nyilatkozta a hajrában pályára küldött Steven Pienaar. Az Everton csatára betegség miatt nem került a kezdőcsapatba. "Ha egy csapat nem nyeri meg az első mérkőzését, az nagy nyomást helyez rá a folytatásban" - kesergett a 27 éves irányító.
"A csapat nagyon jól játszott, mindenki fegyelmezetten hajtotta végre a feladatát. A következő két napban lesz mit ünnepelnünk" - fogalmazott Bora Milutinovic, az irakiak szövetségi kapitánya.
Az esti mérkőzésen a spanyolok negyedóra alatt kivégezték Új-Zélandot. Az Eb-győztes már a 17. percben 3-0-ra vezetett Fernando Torres triplájával. A liverpooli csatáron kívül egy csiki-csukit követően betalált még Fábregas, egy védelmi bakit követően pedig Villa is - Spanyolország 5-0-ra győzött.
A spanyolok zsinórban a 33. meccsükön maradtak veretlenek, David Villa pedig a 45. válogatottbeli fellépésén megszerezte 29. találatát, amivel beérte az örökranglista második helyén álló Fernando Hierrót. Az első helyen a 44 gólos Raúlt találjuk.
"Ez volt életem második mesterhármasa a válogatottban. Szeretnék köszönetet mondani az afrikai szurkolóknak, akik egészen különlegesen fogadtak engem. Ezt a triplát nekik ajánlom" - hálálta meg a dél-afrikai drukkerek szeretetét Fernando Torres, a spanyolok csatára.
A csoport
Dél-Afrika-Irak 0-0
Johannesburg, 52 522 néző
Jv.: Jorge Larrionda (uruguayi)
RSA: Khune, Masilela, Booth, Gaxa, Mokoena, Dikgacoi, Modise, Mhlongo, Sibaya, Fanteni (78. Mashego), Parker (85. Pienaar)
IRQ: Mohammed Kassid - Mohammed Ali Kareem, Basem Abbas, Fareed
Majeed, Salam Shaker, Ali Hussein Rehema - Nashat Akram, Karrar Jassim
(75. Hawar Mohammed), Mahdi Kareem (88. Salih Sadir) - Emad Mohammed
(76. Alaa Zahra), Younis Mahmoud
Új-Zéland-Spanyolország 0-5 (0-4)
Rustenburg, 21 649 néző
Jv.: Coffi Codja (benini)
Gól: 6., 14. és 17. Torres, 24. Fabregas, 48. Villa
NZL: Moss, Vicelich, Boyens, Lochhead, Mullingan, Brockie (27. Christie), Killen, Bertos, Brown, Elliott, Smeltz (76. James)
ESP: Casillas, Puyol, Sergio Ramos (53. Cazorla), Albiol,
Capdevila, Riera, Xavi (53. Arbeloa), Xabi Alonso, Fabregas, Villa,
Torres (69. Silva)
további hírek a rovatban
konföd. kupa- 2009.07.01 A Konföderációs Kupa álomcsapata
- 2009.06.30 Beckenbauer és Pelé szerint menthető az olasz válogatott
- 2009.06.29 Gera Zoltán riválisa lett a Konföderációs Kupa felfedezettje
- 2009.06.29 Brazília másodszor sem kegyelmezett
- 2009.06.28 Brazília minden rekordot megdönthet
- 2009.06.26 Dani Alves elnémította a vuvuzelát
- 2009.06.25 Mokoena és Booth ismét legyőzheti Brazíliát
- 2009.06.25 Az USA legyőzte Spanyolországot
- 2009.06.24 Bradley: Tudjuk, hogyan kell megállítani a spanyolokat
- 2009.06.22 'Viszlát!' - Marcello Lippi otthagyta a sajtótájékoztatót
legfrissebb cikkeink a rovatban
konföd. kupa- 2009.06.29 Dunga és csapata
- 2009.06.26 Ősrégi trükkel nyertek a brazilok
- 2009.06.25 Spanyolos lúzerség
- 2009.06.24 Xavi, az USA mumusa
- 2009.06.22 Olaszország: nem ez a bukás lesz a végső?
- 2009.06.19 Egyiptomi módi: olaszverés olasz módra
- 2009.06.18 Aki akar, trombitáljon!
- 2009.06.16 Videóbírót a futballba!
- 2009.06.15 Miért huhogtak a dél-afrikai szurkolók?
- 2009.06.01 Konföderációs Kupa - menetrend

