Szégyelljük magunkat!

Szégyelljük magunkat!

, focitipp.hu

Dárdai Pál-interjú

Nyugodtan üthet-vághat bennünket minden szurkoló, megérdemeljük – nyilatkozta a focitippnek a magyar válogatott csapatkapitánya.



Mikor ment el a mérkőzés?
Talán a harmadik gólnál. Amíg kétgólos a hátrány, addig még mindig ott az esély, hogy valamit kitalálunk a második félidőre, de a háromgólos hátrány már sok volt.

Sok és sokk: a közönség sem tudta megemészteni a látottakat, vehemensen tüntetni kezdett a csapat ellen. Milyen érzés szembesülni ezzel?
Ilyen a sport, egyszer fent, egyszer lent. Nyugodtan üthet-vághat bennünket minden szurkoló, megérdemeljük. Nem így képzelték ezt a mérkőzést, de hát mi sem. Úgy indultunk, hogy szerzünk egy jó napot a szurkolóknak, hogy hétfőn majd büszkén menjenek dolgozni. Sajnos nem jött össze.

Az első félidő után 0:3 volt az állás; mi hangzott el az öltözőben?
Akkor már csak az volt a lényeg, hogy ne essünk szét, hogy állva maradjunk, s ne legyen csúfos vereség a vége. Magunkat vertük meg, a norvégokat mi hoztuk helyzetbe buta hibákkal, és ezzel a tudattal nagyon nehéz végigjátszani a meccset. Egyet végül bekotortunk a végén, a 4:1 sem hangzik jól, de legalább a becsületgólt megszereztük.

Sovány vigasz, nem gondolja?
Szégyelljük magunkat, de ezen a meccsen utólag már nem tudunk változtatni.

A pályán kellett volna.
Nem sikerült, sajnos ez van. De holnap új nap indul, nekünk pedig úgy kell készülnünk, hogy tisztességgel helytálljunk a szerdai meccsen, Bosznia-Hercegovina ellen. Ha lógatnánk a fejünket, és ezen a vereségen rágódnánk, akkor nem is lenne értelme kiutaznunk.

Szerdáig már nincs sok idő, ráadásul a bosnyákok 5:2-es máltai győzelmük után odahaza várhatóan óriási elánnal játszanak majd. Mi változhat meg addig?
Először is össze kell szednünk magunkat, mert ha fülünket-farkunkat behúzzuk, abból ismét csak baj lehet. Bátran kell majd kiállni Boszniában. Eddig is az volt az erősségünk, hogy csapat vagyunk, most is közösen kell túltennünk magunkat ezen a norvég meccsen. Senki sem hibáztat senkit az öltözőn belül, a hibák is közösek, együtt kell javítanunk. A többiekkel is arról beszéltünk a találkozó után, hogy most dől majd el igazán, milyen sportemberek vagyunk. Egyszerűen nem kaphatunk ki szerdán, ez a lényeg. Ki kell engesztelnünk a szurkolóinkat.


(stoke.city.focitipp.hu)

*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább