Gary vagy a Fradi?

Gary vagy a Fradi?

, focitipp.hu

Hallottak már Gary McSheffrey-ről? Nem? Nos, Gary McSheffrey 24 esztendős, 173 centiméter magas, jobblábas csatár, és a 28-as számú mezben játszik. Az angol Championshipben (másodosztály) szereplő Birmingham City idén nyáron négymillió fontot fizetett érte a Coventrynek.



A történetből fókuszáljunk a vételárra: négymillió font.


A World Soccer brit szaklap szeptemberi száma szerint a Ferencváros össztartozása hárommillió font. A 28-szoros magyar bajnok fennállása során először hagyta el az élvonalat - jegyzi meg a tudósító a cikkben.


Az emblematikus magyar klubot egy olyan összeg (hiánya) süllyesztette el, amely összeget egy angol második ligás csapat (pl. a Birmingham City) farzsebből kifizet középszerű játékosokért (pl. Gary McSheffreyért).


Látják az arányokat? És akkor már nem is a legfelső szintről, mondjuk Michael Carrickről beszélünk, akiért húszmillió fontot kapott a Tottenham a Manchester Unitedtől. A miheztartás végett: ez akkora összeg, hogy például egy közép-kelet-európai csapat költségvetése harminc évre fedezve lenne belőle.


Persze, a Ferencváros nem a Tottenham, nem a Manchester United, s még csak nem is a Birmingham City.


A Ferencváros hétvégén az Orosházával meccselt az NB2 Keleti csoportjában. Még mielőtt mosolyognának: az Üllői úton 10 377 néző volt. Vagyis több, mint vasárnap az olasz élvonalbeli Atalanta Bergamo-Ascoli Calcio (10 ezer) vagy a Messina-Udinese (8500) mérkőzéseken, és majdnem háromszor annyi, mint a Chievo-Siena párharcon (4000).


Ne várjanak konklúziót, a futballban nincs logika.




(stoke.city.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább