Minek húzzuk az időt?

Minek húzzuk az időt?

, focitipp.hu

Interjú Várhidi Péterrel

Várhidi Péter megbízott szövetségi kapitány szerint a magyar futball előtt nincs más lehetőség, mint a fiatalítás. De még így is riasztóan kevés az ifjúsági focista, a védekező középpályás pedig ritkább mint a fehér holló.



Gratulálunk a győzelemhez. Az edzők ugyan nem szeretik ezt a kérdést, de azért feltesszük: kit emelne ki a kanadaiak elleni csapatból?
Természetesen minden poszton megvoltak a jó teljesítmények. Mégis kiemelném Vass Ádámot, akinek ez volt élete első felnőtt mérkőzése, és kimagaslóan játszott. A maga posztján mindenki megtette a magáét, de ő átlagon felül teljesített. Kiugró teljesítmények egyébként nem voltak, inkább csapatként működtünk jól a kanadaiak ellen.

Több helyen nyilatkozta azt, hogy az Európa-bajnoki selejtezőkkel már nem érdemes foglalkozni, és teljes fiatalításra van szükség a válogatottnál, még akkor is, ha így esetleg elmaradhatnak az eredmények. Ön szerint akceptálja ezt majd a közvélemény?
Kívánom, hogy ezt mindenki értse meg, mert nincs más kiút. Lehetne tovább vegetálni, vegyes csapatot csinálni, de nekünk nem mostanra kell építkeznünk, hanem 2008-ra. Aki ezt nem érti meg, az nem látja át a lényeget. Egyszerűen nekünk már nincs tétmeccsünk ebben a sorozatban - akkor meg mire várjunk? Minek húzzuk az időt?

Utánanéztünk, hogy az 1994-ben világbajnoki negyedik bolgárok korábban öt-hat éven keresztül játszottak szinte ugyanabban az összeállításban - pedig eleinte még győzni is alig tudtak Sztoicskovval, Kosztadinovval.
Így van, sokan járták már be ezt az utat. Jelenleg a magyar futballnak nincs más lehetősége, mint a fiatalítás. A magyar valóság az, hogy jelenünk nincs, nemzetközi szinten nem tudunk produkálni. Ugyanazok a személyek forognak mindenhol, volt már külföldi edző, magyar edző a válogatottnál, de senki sem ért el említésre méltó eredményt. Akkor inkább kerüljenek végre előtérbe azok a fiatalok, akik akár hat év múlva is együtt játszhatnak.

Önt csak ideiglenesen nevezték ki szövetségi kapitánynak. Szeretné folytatni?
Nem rajtam múlik, hogy folytatom-e; nem arról van szó, hogy én szeretném-e folytatni. Az elnökség dönt, hogy melyik koncepciót választja. Vagy idehoznak egy neves külföldi szakembert, vagy azt az utat járják be, amit én most felvázoltam. A szövetségi kapitány kérdése nem kívánsághangverseny.

Ha Ön maradna a kapitány, akkor az elmúlt években a válogatottban szereplő játékosok közül kikre számítana a fiatalok mellett?
Azokra, akik hajlandóak olyan szívvel és olyan odaadással futballozni, mint ezek a fiatalok, most kiegészülve Végh Zolival, Bodnárral. Neveket nem mondhatok, mert olyanokról nem tudok véleményt alkotni, akik nem játszottak a kezem alatt. A jövőt mindenképpen a fiataloknak adnám, mert az idősebbek három-négy év múlva már nem tudnak majd nemzetközi szinten teljesíteni. A magam részéről erre a 24-es keretre számítanék. Aztán persze, ha vannak olyan teljesítmények a rutinos játékosok részéről, akkor mindenki előtt nyitva áll majd a kapu. Addig azonban csak találgatok - ráadásul egyelőre még nem is én vagyok a szövetségi kapitány.

Ön szerint ezeknek a fiatal játékosoknak mi a jobb: ha maradnak Magyarországon, vagy ha külföldi csapathoz igazolnak?
Aki egy külföldi csapatban tud játszani, az mindenképpen jobban jár. Egy jó színvonalú bajnokságban jobbak a fejlődési lehetőségek is. De ez csak azokra vonatkozik, akik valóban játszanak is a csapatukban - csak azért, hogy a cserepadot koptassa valaki, nem érdemes kimennie. Akik külföldön játszanak, erős bajnokságokban (mint Juhász, Vanczák vagy Priskin), azok könnyebben felveszik a nemzetközi ritmust is.

Hogyan értékeli a Cipruson tornagyőztes U19-es válogatott további esélyeit? (A csapat Azerbajdzsánt, Örményországot és Ciprust győzte le magabiztosan, és csoportelsőként jutott tovább.)
Az U21-es csapatot is pillanatok alatt raktuk össze, de szerencsére igazán jó keretünk volt, így játékban felülmúltuk az ellenfeleket. Hogy ez az eredmény mire lehet elég később? Ha csak abból indulunk ki, hogy azt a Ciprust vertük meg hazai pályán 3:1, amelynek a felnőttcsapata néhány napja 1:1-et játszott a németekkel, akkor ez egy elég biztató eredménynek mondható.

Mi a legnagyobb probléma ma a magyar futballban? Ha tehetné, miben változtatna azonnal?
Leginkább a kiválasztási rendszeren kellene változtatni. Tömegesíteni kellene a labdarúgást. Csehországban vagy Romániában 400 ezer utánpótláskorú futballista van, Magyarországon nagyjából ötvenezer. Az lenne a jó, ha legalább négyszer ennyi játékos közül tudnánk válogatni, olyan 150-200 ezer fiatalból. Az UEFA statisztikája szerint körülbelül 20 ezer játékosra esik egy klasszis - a jelenlegi létszám alapján nekünk két klasszisra van esélyünk. Ezen kívül állandó versenyeztetésre, sokkal több meccsre is szükség lenne. Össze lehetne hozni határmenti mérkőzéseket klubszinten is, úgy ahogy ez a válogatottnál legalább részlegesen működik. Tudom, hogy ez pénzkérdés, de ennyit minimum bele kellene fektetni ebbe. És ami még nagyon fontos, az a képzés, a posztra nevelés. Tökéletesebb képzésre van szükség, ahol posztokra, csapatrészekre, nemcsak általánosságban labdaátvételre, rúgásokra tanítják a fiatalokat. Egy magyar válogatott nem küzdhet olyan problémával, hogy nincs védekező középpályásunk: Vass Ádámon és Tóth Balázson kívül nincs más, aki nemzetközi téren is tudna teljesíteni. Ugyanez a helyzet a belső védők esetében is. Van három-négy valódi belső védőnk: Juhász Roland, Balogh Béla és Rodenbücher István.

Tudjuk, hogy nagy Fiorentina-rajongó is. Elérhetik-e az UEFA-kupás helyek valamelyikét a firenzeiek?
Szerintem nem. Tavaszra már nem lesznek bentmaradási gondjaik, de csak a 10-12. helyet érhetik el. A nemzetközi kupás hely csak egy álom a számukra, ahhoz túl nagy a lemaradás. De legalább már pluszban vannak, így nincs az az idegeskedés, hogy rossz ránézni a tabellára. Ennek a szakasznak vége.

(ktn.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább