Kevés gól, Nancyban könnygáz

Kevés gól, Nancyban könnygáz

, focitipp.hu

UEFA-kupa, 4. forduló (csütörtök)

Az UEFA-kupa negyedik fordulójában nem erőltették meg magukat a csapatok. Krakkóban és Nancyban a hazai szurkolók láthattak egy hármast a csapatuktól, de a másik hat meccsen összesen csak négy gól született.




H: Elátkozott Eintracht

Kezdjük hátulról. A H csoportban összesen egy gólt láthattak a nézők: Vigóban Fabián Canobbio a hajrában bevágott egy szabadrúgást a Fener kapujába, pedig a beszámolók szerint a törökök jobban futballoztak. A spanyolok ezzel megszerezték első győzelmüket a csoportban, és ezzel máris a tabella második helyén találták magukat, ugyanis a többi csapat sem brillírozik. Az Eintracht ezúttal sem tudott győzni hazai pályán, pedig a frankfurtiaknak minden esélyük megvolt a gólszerzésre, de Amanatidisz, Streit és a többiek ezen az estén befuccsoltak. A Newcastle játékosai bebetonozták magukat a kapu elé, és a középpályán is inkább háború zajlott, mint futball: az első félidőben például Amanatidisznek sikerült úgy hátba rúgnia Taylort, hogy az angol lapockáján két tízcentis seb keletkezett, és még mezt is kellett cserélnie. A Newcastle így megőrizte veretlenségét, és csoportelsőként készülhet a tavaszi folytatásra. Az utolsó forduló előtt még a csoport mind a négy további tagjának van reménye a továbbjutásra: a Celta Vigo a Palermóhoz látogat, a Fenerbahce a Frankfurtot fogadja.

G, mint gól?

A G csoportban egy árva gólt sem tudtak összehozni a csapatok. A festői szépségű Mladá Boleslavba a Paris Saint-Germain látogatott, és kihúzott egy gólnélküli döntetlent, noha Amara Dianét az első félidő hosszabbításában kiállították. Athénban a bukaresti Rapid tett látogatást, és a románok folytatták sorozatukat: a negyedik meccsükön is ikszeltek. Azonban még így is továbbjuthatnak: legalábbis, ha az utolsó fordulóban sem a PSG, sem a Mladá Boleslav nem szerez három pontot. A csehek Izraelbe utaznak, a Hapoel Tel-Avivhoz; a franciák pedig a már továbbjutott Panathinaikoszt fogadják a Parc des Princes-ben - remélhetőleg haláleset nélkül.

F: Az Ajaxnak nemcsak a Sparta ellen nem megy

Az F csoportban szinte minden eldőlt: kiesett például az osztrák bajnokságban is csak szenvedő Austria Wien, és a Sparta Praha is már csak a csodában bízhat. Egyébként a bécsieket ezúttal éppen a prágaiak leckéztették meg az Ernst Happel stadionban. A Sparta már a 11. percben vezetést szerzett a világjáró veterán, Tomas Repka góljával, és az egygólos előnyüket a lefújásig meg is tartották. Nem lehettek sokkal boldogabbak a szurkolók Amszterdamban sem: az Ajax ezúttal a barcelonai Espanyoltól kapott ki. Henk Ten Cate alatt lassan imbolyogni kezd a kispad, ugyanis az Ajax sorozatban ötödik meccsén képtelen begyűjteni a három pontot (PSV 0:1, Twente 1:1, Sparta Praha 0:0, Sparta Rotterdam 0:3, Espanyol 0:2). A spanyolok továbbjutónak (és szinte már csoportelsőnek) tekinthetők, de a Zulte Waregem számára is csak formalitás az utolsó forduló. A belgák két hét múlva az Ajaxot fogadják, és a hollandok csak akkor eshetnek ki, ha legalább ötgólos vereséget szenvednek. Márpedig - legyenek bár akármennyire is csapnivaló formában - erre nem sok esély van. A Sparta is csak ölbe tett kézzel reménykedhet az ötgólos belga csodában - a csehek az utolsó fordulóban már nem javíthatnak kiábrándító helyzetükön.

E: Elszállt a Basel

Az E csoportban a Basel úgy utazott Krakkóba, hogy egy győzelemmel még életben tarthatja továbbjutási esélyeit. Kassai Viktor bíráskodása mellett azonban még a döntetlenre sem volt reális sanszuk a nemrég még a BL-ben vitézkedő svájciaknak. A Wisla 3:1-re győzött, a világbajnokságon érthetetlenül mellőzött Pawel Brozek duplázott. Nancyban a hazaiak péppé verték a mostanában alaposan meggyengült Feyenoordot (pedig a hollandok 2002-ben megnyerték az UEFA-kupát). A mérkőzés legemlékezetesebb eseménye az volt, hogy a 80. percben a norvég Berntsen játékvezetőnek félbe kellett szakítani a mérkőzést, ugyanis a vendégtábor megrendszabályozásának melléktermékeként könnygáz került a pályára, ami szűk 30 percre lehetetlenné tette a futballt. A franciákat azonban ez annyira nem zavarta, az európai kupákban legutoljára 1978-ban induló csapat a győzelemmel már biztos továbbjutó. Hogy elsőként-e, az majd két hét múlva kiderül: a franciák Blackburnben küzdhetnek meg az angolokkal a csoportelsőségért. Az eddig mindössze egy gólt rúgó Feyenoord a Wisla Krakkót fogadja, és a hollandok csak egy győzelemmel élhetik túl a kupaőszt.

(ktn.focitipp.hu)


UEFA-kupa, csoportkör, 4. forduló


(a vastag betűvel szedett csapatok már továbbjutottak.)

E csoport
Wisla Krakkó-Basel 3:1
Wisly Stadion, 5000 néző
Wisla: Dolha - Baszczynski, Cleber, Dudka, Thwaite - B³aszczykowski (89. Kokoszka), Burns, Sobolewski, Zienczuk - Piotr Brozek (65. Paulista), Pawel Brozek (93. Malecki)
Basel: Crayton - Zanni, Majstrovics, Nakata, Chipperfield - Kuzmanovics, Ergics, Ba, Buckley (62. Rakitics) - Sterjovski, Petrics
gól: 11. és 83. Brozek, 71. Paulista, illetve 8. Petrics

Nancy-Feyenoord 3:0
Stade de Marcel Picot, 19 048 néző
Nancy: Sorin - Puygrenier, Diakhate, Sauget, Duchemin - Berenguer, Chretien, Zerka - Curbello (71. Luiz), Kim (57. Brison), Dia (75. Gavanon)
Feyenoord: Timmer - Saidi, Bahia, Greene - Buijs, Drenthe, De Guzman, Derijck - Van Hooijdonk, Hariszteasz (67. Boussaboun), Huysegems
gól: 23. Puygrenier, 42. (öngól) Bahia, 65. (11-esből) Zerka
kiállítva: 61. Drenthe (Feyenoord)


1. Nancy 3 2 1 0 7:3 7
2. Blackburn
3 2 1 0 5:1 7
3. Wisla 3 1 0 2 5:5 3
4. Feyenoord 3 0 2 1 1:4 3
5. Basel 4 0 2 2 4:9 2


F csoport
Ajax-Espanyol 0:2
Amsterdam-Arena, 41 248 néző
Ajax: Stekelenburg - Heitinga, Vermaelen, Grygera, Ogararu - Maduro (46. Vertonghen), Sneijder, Garcia (46. Mitea), Gabri (72. de Mul) - Rosales, Huntelaar
Espanyol: Iraizoz - Lacruz, Jarque, Chica, Hurtado - Velasco, Costa, El Yaagoubi (78.), Corominas (88. De la Peña) - Pandiani, Garcia (72. Zabaleta)
gól: 36. Pandiani, 78. Coro

Austria Wien-Sparta Praha 0:1
Ernst Happel
Austria: Sáfár - Metz, Hill, Ertl, Lasnik - Schragner, Kiesenebner, Netzer (65. Blanchard), Dos Santos (78. Wallner) - Mair (69. Mila), Pichlmann
Sparta: Grigar - Zabavnik, Drobny, Repka, Kadlec - Pospech, Kisel (86. Lustrinelli), Sivok, Matusovie (46. Kolá ) - Simák (73. Sylvestre), Dosek
gól: 11. Repka


1. Espanyol 3 3 0 0 10:2 9
2. Zulte Waregem 3 2 0 1 9:8 6
3. Ajax 3 1 1 1 3:2 4
4. Sparta Praha
4 1 1 2 2:5 4
5. Austria Wien 3 0 0 3 1:8 0


G csoport
Panathinaikosz-Rapid Bukarest 0:0
Szpirosz Louisz, 18 000 néző
Panathinaikosz: Ebede - Vintra (60. Nilsson), Morris, Biscan, Darlasz - Romero, Leontiu (88. Andrics), Ciolisz, Ivanschitz - Szalpingidisz, Manciosz (68. Papadopulosz)
Rapid: Bete - Rada, Buga (66. Griffiths), Constantin, Lazar - Zicu, Badoi, Karamjan, Maftei - Moldovan (86. Sapunaru), Maldarasanu (81. Grigore)

Mlada Boleslav-PSG 0:0
Mijeski Stadion, 8480 néző
Boleslav: Miller - Palat, Rajnoch, Brezinsky (78. Rolko), Sevinsky - Kysela (59. Holub), Abraham, Matejovsky, Polácek - Pecka (26. Sedlácek), Kulie
PSG: Landreau - Mendy, Rozehnal, Yepes, Armand (46. Baning) - Diane, Drame, Chantome, Hellebuyck (77. Rodriguez) - Kalou, Pauleta
kiállítva: 45. Diane (PSG)


1. Panathinaikosz 3 2 1 0 3:0
7
2. Hapoel Tel-Aviv 3 1 1 1 6:6 4
3. Rapid Bukarest 4 0 4 0 3:3 4
4. Mladá Boleslav 3 0 2 1 1:2 2
5. PSG
3 0 2 1 2:4 2


H csoport
Celta Vigo-Fenerbahce 1:0
Balaidos, 12 000 néző
Celta: Suárez - Angel López (12. Gustavo López), Placente, Contreras, Tamas - Oubiña, Aspas, Nené, Canobbio - Iriney (73. Perera), Nelo (92. Yago)
Fener: Demirel - Turacı, Barıs (82. Yozgatlı), Lugano, Edu - Appiah, Aurelio, Alex, Boral (81. Metin) - Kezsman (71. Deivid), Sanlı
gól: 77. Canobbio

Eintracht Frankfurt-Newcastle 0:0
Commerzbank Arena, 47 000 néző
Eintracht: Pröll - Vasoski, Kirjakosz, Spycher, Rehmer (64. Ochs) - Streit, Huggel, Weissenberger, Takahara - Amanatidisz (78. Fink), Köhler
Newcastle: Given - Ramage, Bramble, Taylor, Solano - Emre, Milner, Butt, N'Zogbia - Sibierski, Luque (59. Martins)



1. Newcastle 4 3 1 0 4:1 10
2. Celta Vigo 3 1 1 1 3:3
4
3. Fenerbahce 3 1 0 2 3:2 3
4. Palermo 3
1 0
2 2:5 3
5. Eintracht Frankfurt 3 0 2 1 2:3 2


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább