Csalódott csehek

Csalódott csehek

, focitipp.hu

UEFA-kupa, 5. forduló (szerda)

Nem sok meglepetés történt az utolsó kör első napján. A bécsi Austria pont nélkül búcsúzott, a Feyenoord nem hibázott hazai pályán a Wisla Krakkó ellen. Izgalmak Isztambulban adódtak, de a végén ott is helyreállt a világ rendje.




(E)sélyeshez méltón

A Feyenoord nyeretlenül állt három mérkőzés után, de a csoportkör egyik jellegzetessége folytán még így is minden esélye megvolt a továbbjutásra, csak győzniük kellett. Ez nem is maradt el: gyorsan vezetést szereztek, amit ugyan a lengyelek még egalizáltak, de még a félidőben ismét náluk volt az előny, amit a végére a görög Európa-bajnok Hariszteasz megduplázott.
Az E csoportot vezető Blackburn a Nancyt fogadta, ahol a hazaiaknak a döntetlen is elég volt az első helyhez. A fagypont körüli hőmérséklet és a tétnélküliség miatt alig 12 ezer ember gyűlt össze az Ewood Parkban, de hogy ne távozzanak rossz szájízzel a mérkőzés után, arról Neill gondoskodott a 92. percben. A Nancy vereségével így is második lett a csoportban és egy BL-ből kieső harmadik helyezettel fogják majd összesorsolni.

(F)ergetes Ajax

Nagy formában van az Espanyol. Taroltak az UEFA-kupában és a Primera Divisonban is, ahol nemrég a Sevillát győzték le 2:1, majd az Atleticót verték a Vicente Calderónban ugyanilyen arányban. A tartalékos katalánok a tökutolsó Austria Wient fogadták, akik legalább az egy pontért járó összeget szerették volna bekasszírozni az UEFÁ-tól, de Pandiani még ezt az aprópénzt is kivette az osztrákok zsebéből.
Prágában a legelvakultabb Sparta-drukkerek sem hitték el, hogy a már továbbjutott Waregem képes lehet négy góllal legyőzni az Ajaxot. Henk Ten Cate csapatának nem megy az utóbbi időben, a belga kiscsapat viszont tökéletes partner volt a hollandok önbizalmának helyrebillentéséhez. A különbség három lett, a csehek szempontjából mínusz hét, de legalább volt remény.

(G)yőzedelmes Párizs

A PSG három hete csúfondáros vereséget szenvedett a Hapoeltől, mégis a győzelem nekik is az életben maradást biztosíthatta az UEFA-kupában. Hálás ellenfél jutott nekik az utolsó fordulóban: a biztos csoportelső Panathinaikosz. A görögök természetesen nem szakadtak meg a sikerért és Pauleta, valamint az elefántcsontparti Bonaventure Kalou duplájával kiütötték a zöld-fehéreket.
A Mlada Boleslav szintén azzal a tudattal érkezett Tel Avivba, hogy ha megszerezné a három pontot, akkor a klub képviselője részt vehetne a pénteki sorsoláson. Mivel Barda góljára, csak Kysela tudott válaszolni, a cseh álmok szertefoszlottak, az izraeli álmok viszont tovább élnek, hiszen a már továbbjutott Maccabi Haifa mellé csatlakozott a Hapoel is.

(H)álás Zamparini

Maurizio Zamparini, a Palermo elnöke nagy gondban volt az első csoportkör után, hiszen csapata 2:1-es győzelmet aratott Frankfurtban. Rögtön ki is jelentette, hogy reméli, mielőbb búcsúznak az UEFA-kupától, hogy teljes erejükkel a bajnokságra koncentrálhassanak. A fiúk vették a lapot, de bárhogy igyekeztek, az utolsó kör előtt még mindig volt esélyük a továbbjutásra. Az eredmény azonban „csak" döntetlen lett, de Zamparini elnök biztosan elégedett volt a lefújás után: csapata kiesett, viszont a vereséget legalább elkerülte.
Legjobban az Eintracht bánhatja, hogy Zamparini csak az után kapott észbe, hogy az olaszok nyertek Frankfurtban. Ha a rózsaszínek azt a meccset sem veszik komolyan, tán könnyebb dolga lett volna az utolsó körben Friedhelm Funkel csapatának. Igaz a nemrég mesterhármast szerző Takahara duplájával már két góllal is vezettek Isztambulban, a törökök a végén kiegyenlítettek és búcsúztatták a Majna parti város csapatát.

(kl.focitipp.palermo)

UEFA-kupa, 5. forduló

2006. december 14.

E csoport
Feyenoord-Wisla Krakkó 3:1
De Kuip, 25 000 néző
Feyenoord: Timmer - Vlaar, Bahia, Greene, De Guzman - Buijs, Hofs (90. Derijcks), Lucius, Kolkka (77. Vincken) - Hariszteasz, Huysegems (64. Van Hooijdonk)
Wisla: Dolha - Baszczynski, Glowacki, Dudka, Thwaite, Blaszczykowski, Sobolewski, Burns, Zienczuk - Paulista (69. Piotr Brozek), Pawel Brozek (90. Radovanovics)
gól: 16. Hofs, 41. Guzman, 67. Hariszteasz, ill. 23. Pawel Brozek

Blackburn Rovers-AS Nancy 1:0
Ewood Park, 12 568 néző
Blackburn: Friedel - Neill, Todd (28. Nolan), Ooijer, McEveley - Bentley, Savage, Mokoena, Peter (67. Pedersen) - Derbyshire, Gallagher (67. McCarthy)
Nancy: Lapeyre - Lecluse, Diakhate, Puygrenier, Chrétien - Berenguer, Andre Luiz, Gavanon, Biancalani (73. Sauget) - Kim (76. Curbelo), Dia (64. N'Guemo)
gól: 90. Neill

1. Blackburn 4 3
1 0 6:1 10p.
2. Nancy 4 2 1 1 7:4 7p.
3. Feyenoord 4 1 2 1 4:5 5p.
4. Wisla Krakkó 4 1 0
3
6:8 3p.
5. Basel 4 0 2 2 4:9 2p.


F csoport
Espanyol-Austria Wien 1:0
Montjuic
Espanyol: Gorka Iraizoz - David Garcia (72. Chica), Lacruz, Sergio, Velasco - Coro, Fredson, Ito, Riera - Rufete (52. Julián), Pandiani
Austria: Sáfár - Tokics, Ertl, Madl, Metz - Mila (63. Wallner), Lasnik, Blanchard, Kiesenebner - Aigner (71. Pichlmann), Mair (81. Dos Santos)
gól: 57. Pandiani

Zulte-Waregem-AFC Ajax 0:3
Jules Otten Stadion, Gent, 11 603 néző
Waregem: Merlier - Minne, Leleu (81. Buysse), Reina, D'Haene - Dindeleux, V. Nieuwenhuyze, Verschuere (81. Gonzales-Vigil), Meert (62. Vandemarliere) - Matthijs, Roussel
Ajax: Stekelenburg - Heitinga, Stam, Emanuelson, Grygera - Ogararu, Gabri, Sneijder (46. Vermaelen) - Huntelaar (74. De Mul), Babel, Perez
gól: 4., 56. Huntelaar, 83. Heitinga


1. Espanyol 4 4 0 0 11:2 12p.
2. Ajax 4 2 1
1 6:2 7p.
3. Waregem 4 2 0 2 9:11 6p.
4. Sparta Praha 4 1 1 2 2:5 4p.
5. Austria Wien 4 0 0 4 1:9 0p.


G csoport
Hapoel Tel Aviv-Mlada Boleslav 1:1
Bloofield Stadion, 10 000 néző
Hapoel: Elimelech - Bondarv, Antebi, Paez, Abukasis - Badir, Vermouth (78. Joliæ), Toema, Abutbul (89. Doani) - Barda, Ogbona (46. Dego)
Boleslav: Miller - Palat, Brezinski, Nesvadba (90. Rolko), M. Abraham (80. Vaculik) - Matejovski, Polaczek (68. Holub), Rajnoch, Kysela - Kulicz, Sedlaczek
gól: 26. Barda, ill. 39. Kysela

Paris Saint-Germain-Panathinaikosz 4:0
Parc de Princes, 18 000 néző
PSG: Landreau - Mendy, Rozehnal, Yepes, Armand - Rodriguez (79. Paulo César), Cissé, Chanteme, Hellebuyck - B. Kalou (83. Pancrate), Pauleta (73. Pietre)
Panathinaikosz: Ebede - Darlas, Vintra (46. Victor), Igor Biscan - Morris, Theodoridisz (46. González), Leontiou, Ciolisz, Ivanschitz - Nilsson, Papadopulosz (46. Szalpingidisz)
gól: 29., 47. Pauleta, 51., 54. B. Kalou

1. Panathinaikosz 4 2 1 1 3:4 7p.
2. Paris SG 4 1 2 1 6:4 5p.
3. Hapoel Tel-Aviv 4 1 2 1 7:7 5p.
4. Rapid Bucuresti
4 0 4 0 3:3 4p.
5. Mlada Boleslav
4 0 3 1 2:3 3p.


H csoport
Fenerbahce-Eintracht Frankfurt 2:2
Sükrü Saraçoglu, 44 123 néző
Fener: Volkan Demirel - Lugano, Deniz Baris (46. M. Yozgatli), Edu, Önder Turacı - Appiah, Aurelio (76. Semih Sentürk), Alex, Ugur Boral - Kezsman (72. Deivid), Tuncay Sanli
Eintracht: Pröll - Vasoski, Russ, Fink, Rehmer (85. Thurk) - Kirjakosz, Spycher, Streit, Weissenberger (71. Meier) - Köhler (62. Ochs), Takahara
gól: 63. Tuncay, 83. Semih, ill. 8., 52. Takahara

Palermo-Celta Vigo 1:1
Renzo Barbera, 10 222 néző
Palermo: Agliardi - Zaccardo, Cassani, Barzagli, Pisano - Guana (83. Parravicini), Corini (63. Tedesco), Bresciano (63. Brienza), Simplicio - Caracciolo, Di Michele
Celta: Esteban - Lequi, Ángel, Placente, Contreras - Iriney, Gustavo López (88. Tamas), Canobbio (90. Jorge), Oubina - Nené (90. Nunez), Baiano
gól: 70. Tedesco, ill. 59. Baiano

1. Newcastle 4 3 1
0 4:1 10p.
2. Celta Vigo 4 1 2 1 4:4 5p.
3. Fenerbahce 4 1 1 2 5:4 4p.
4. Palermo 4 1 1 2 3:6 4p.
5. Frankfurt 4 0 3 1 4:5 3p.



*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább