Zidane példaképe

Zidane példaképe

, focitipp.hu

Enzo Francescoli

Zinedine Zidane a Francescoli iránti tisztelete miatt nevezte el fiát Enzónak, de Pelé is beválogatta minden idők 125 legjobb futballistája közé. Egy uruguay-i, akiért egykor fél Argentína rajongott. Portré.



A Hercegnek (El Prince) becézett Francescolit sokan minden idők legjobb uruguay-i futballistájának tartják. A támadó a Montevideo Wanderers csapatában kezdett, majd 1983-ban Argentínába igazolt a River Plate-hez. A Buenos-Aires-i klubnál hamar a szurkolók kedvencévé vált: mindmáig ő számít a csapat legeredményesebb idegenlégiósának. 1986-ban igazolt Európába: a jelenleg az amatőrligában szereplő Racing Club de Paris csapatához (akkoriban honfitársával, Ruben Pazzal és Pierre Littbarskival játszott együtt, egy idényben pedig még David Ginolával is együtt focizott a később süllyesztőbe kerülő fővárosi gárdánál). Ezután egy évet töltött az Olympique Marseille-nél, majd Olaszországba tette át a székhelyét, ahol a Cagliariban három, a Torinóban egy idényt húzott le. 1994-ben visszatért a Riverhez, ahol egészen visszavonulásáig, 1997-ig folytatta gólgyártást.

Az uruguay-i válogatott tagjaként kétszer is részt vett a világbajnokságon (1990-ben csapatkapitányként), de a Celeste mindkét alkalommal korán, már a nyolcaddöntőben búcsúzott. Francescoli egyetlen világbajnoki gólt jegyez: a dánok elleni 1986-ban 6:1-re elveszített mérkőzésen ő szerezte a dél-amerikaiak becsületgólját. A Copa America-részvételei sikeresebbek voltak: három alkalommal is győztes csapat tagjaként ünnepelhetett. 1983-ban egy góllal vette ki a részét a sikerből, 1987-ben viszont a Chile elleni döntőben már az első félidőben kiállították. Az 1995-ös Copa America győzelem volt Uruguay legutolsó nagy futballsikere: a hazai rendezésű tornán a brazilok elleni döntőben a világoskékek tizenegyesekkel győztek, az első tizenegyest Francescoli lőtte Taffarel kapujába.

A törékeny, briliáns technikájú karmester számos egyéni elismerést is szerzett: négyszer lett argentin gólkirály (1985, 1986, 1994, 1996), kétszer választották Argentínában az Év játékosának (1986, 1996), Franciaországban pedig egyszer (1990) elnyerte az Év legjobb külföldi labdarúgója címet. A franciák futballikonja is sokra tartja: Francescoli volt Zinedine Zidane példaképe. Zizou az iránta érzett tiszteletből nevezte el fiát Enzo-nak, és Pelé is beválogatta minden idők 125 legjobb futballistája közé 2004-ben. Jelenleg a Gol TV nevű társaság alelnöke, amely az Egyesült Államok első futballcsatornája.


NÉVJEGYKÁRTYA
Név: Enzo Francescoli
Poszt: támadó középpályás
Állampolgárság: uruguay-i
Születési dátum: 1961. nov. 12.
Születési hely: Montevideo (URU)

Pályafutás (meccs/gól)

1980-1982: Montevideo Wanderers (74/20)
1983-1986: River Plate (81/43)
1986-1989: RC Paris (89/32)
1989-1990: Olympique Marseille (28/11)
1990-1993: Cagliari (98/17)
1993-1994: Torino (24/3)
1994-1997: River Plate (84/47) (a River Plate-nél összesen: 165/90)
Válogatottság: 73/17

Legnagyobb sikerei

Háromszoros Copa America-győztes (1983, 1987, 1995, Uruguay)
Kétszeres Copa Libertadores-győztes (1986, 1996, River Plate)
Argentin bajnok (1986, River Plate)
Francia bajnok (1990, Marseille)


(ktn.focitipp.hu)

A múlt csillagai sorozat

10. Jan Ceulemans >>>
9. Preben Elkjaer Larsen >>>
8. Marco Van Basten >>>
7. Jean Tigana >>>
6. Rabah Madjer >>>
5. Pierre Littbarski >>>
4. Gaetano Scirea >>>
3. Gary Lineker >>>
2. Enzo Francescoli >>>
1. Alessandro Altobelli >>>

*****

További cikkek a rovatban

Az utolsó jedi

, Baumstark Tibor

Az utolsó jedi

Zdenek Zeman két periódusban is volt a Roma trénere. Most visszatér az Olimpicóba, s könnyen lehet, hogy csapata, a Pescara ott fog kiesni idén a Serie A-ból.

Tovább

Mondok egy nevet: Juhász István

, Máté Gábor

Mondok egy nevet: Juhász István

A feladat az, hogy írjunk egy nekünk kedves játékosról. Ráadásul úgy, hogy ha évek múlva olvassa valaki, akkor is érvényes legyen a szöveg. Akkor én visszanyúlok a múltba, hátha érvényes lesz ez most ebben a jelenben, pedig az egész olyan régen volt, hogy én is alig emlékszem rá.

Tovább

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

, Horváth Béla

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

Az első profi színes bőrű futballista, Arthur Wharton neve egyszer már feledésbe merült, a rasszizmusellenes kampányok azonban nemrég újra felfedezték maguknak a zseniális atlétát.

Tovább

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

, hb

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

Angliában zseninek tartották, Nigériában még aktív korában stadiont neveztek el róla, és Ronaldinho tőle lopta a trükkjeit. A focista, aki annyira jó volt, hogy nagyon-nagyon: Augustine "Jay-Jay" Okocha.

Tovább

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

, hb

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

1984-ben üstökösként robbant be a spanyol fociba, négy évvel később már számítógépes játékot neveztek el róla. Ő Emilio Butragueno, minden idők egyik legjobb és legintelligensebb spanyol csatára.

Tovább

A legjobb magyar futballista

, gj

A legjobb magyar futballista

Akik látták játszani, állítják: minden idők legnagyobb magyar futballistája volt Orth György, pedig 24 évesen egy súlyos sérülés miatt kettétört a pályafutása.

Tovább

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

, gj

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

Szombaton játszotta utolsó bajnoki mérkőzését Angliában a kilencvenes évek egyik legszorgalmasabb középpályása: Darren Anderton.

Tovább

Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

, gj

Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

Voltak tragikus sorsú futballistái az AS Romának. Például Signorini, akit a Lou Gehrig-kór vitt el, vagy Di Bartolomei, aki 1994 májusában szíven lőtte magát.

Tovább

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

, focitipp.hu

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

"A barátom volt. A legjobb hátvéd, akit valaha is láttam a pályán" - mondta róla Pelé. Bobby Moore április 12-én lett volna 67 éves.

Tovább

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

, anfield

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

A telefonközpontos, akiből aranylabdás futballista lett. A futballista, akiből majdnem államelnök lett. A doktor, akinek két diplomája van, s akit a 20. század legjobb afrikai futballistájává választottak. George Weah.

Tovább