Az első számú közellenség

Az első számú közellenség

, focitipp.hu

Christoph Daum

Sikeredző? Vagy kábítószerfüggő, a lánykereskedelemben is érdekelt figura? A World Soccer interjúja.



Tizenkét éve bajnoki címet szerzett a Stuttgarttal a Bundesligában, török bajnok és kupagyőztes a Besiktassal, osztrák bajnok és kupagyőztes az Austria Wiennel. Christoph Daum jelenleg az isztambuli Fenerbahce edzője.

Mi a különbség egy német és egy török kispad között?
A török játékosok jóval emocionálisabbak, érzelmeiket azonnal és spontánul kimutatják; köszönésképpen például arcon csókolják az embert. Nem lehet tartózkodónak lenni velük szemben, mert akkor azt hiszik, az ember nem szereti őket. Ha a hibáikat említem, akkor dühösek - Németországban sokkal több bírálat éri a játékosokat, mégis jobban viselik. Szerencsére azonban a törökök mentálisan is gyorsan fejlődnek, a futballisták fogékonyak, látszik rajtuk, hogy fejlődni szeretnének, minden apró részletre rákérdeznek. Németországban ezzel szemben egy élvonalbeli futballista azt hiszi magáról, hogy már mindent tud.

Milyen a viszonya a török médiával?

Angliához hasonlóan itt is provokatív hangnemet üt meg a sajtó, felesleges indulatokat szítva. Szerintem a sportújságíróknak csak mintegy harmadát érdekli komolyabban a futball, a többinek talán még képesítése sincs; ha valakinek kamerája van, máris riporternek tekinti magát.

Megnehezíti ez az életét?
A lapok többsége nem tartja tiszteletben a magánéletet, és erre fel kell készülni. Most is azért nem javasoltam, hogy menjünk egy étterembe, mert akkor mindjárt nekem szegeznék a kérdést: miért szereti ennyire az éjszakai életet? Törökországban tíz olyan tévéadó van, ahol napi öt-hat órában futballal foglalkoznak, és tíz újság, amelyik naponta három oldalt szentel a három nagy klubnak. Valamivel pedig meg kell tölteni azokat az oldalakat.

Még mindig szükségük van a törököknek külföldi edzőkre?

Miután Fatih Terim vezetésével kijutottak az 1996-os Európa-bajnokságra, azt hitték, most már mindent tudnak a szakmából. Persze vannak kiváló, nemzetközi kaliberű török szakemberek, ilyennek tartom például Kazim Ersun Yanalt, a Genclerbirligi edzőjét, de a külföldiek egyik nagy erénye a tapasztalat � én például száz európai kupameccsen ültem edzőként a kispadon.

Törökországban rengeteg tehetséges fiatal van. Hogyan jut ideje a játékosmegfigyelésre?

Itt mindenki a három nagy klub valamelyikében szeretne játszani. A Fenerbahce a legnépszerűbb török csapat, húszmillió szurkolója van országszerte, a Galatának tizenöt-, a Besiktasnak tízmillió. Nem kell felfedezni a tehetségeket, mert maguktól jelentkeznek. Németországban a gyerekeknek hegyibiciklijük meg számítógépük van, a török gyerekek az ilyesmit nem engedhetik meg maguknak. Egyetlen lehetőségük a futball.

Mire készül a Fenerbahcéval?

Egy teljesen új csapatot építettünk, és szinte ingyen szereztük az új játékosokat, így a Feyenoordból érkező Pierre van Hooijdonkot is; ezen kívül sok utánpótlás-válogatott játékosunk van. 2007-ben centenáriumát ünnepli a klub, a csapatnak akkorra kell beérnie. A cél egyértelmű: három év múlva európai kupagyőzelem. Németországban nem maradtak elvégzetlen feladatai? Nekem most elsősorban itt kell véghezvinnem a terveimet, és úgy érzem, az egész ország mögöttem áll. Németországban tönkretettek, anélkül, hogy a tényekről tudomásuk lett volna. Elismerem, hibáztam, de az ár, amit utólag fizetnem kellett érte, túl magas volt. Mindenhonnan azt hallottam, hogy majd az én esetemmel példát statuálnak, és ehhez is tartották magukat.

Szóval Törökországban akar élni?

Németországban egy olyan iparnegyedben laktam, ahol rengeteg török vendégmunkás élt, úgyhogy tulajdonképpen Törökország a második otthonom. Voltak ajánlataim Oroszországból, Ukrajnából és Németországból is, de elkezdtem itt egy munkát, és most csak erre összpontosítok. Utólag hogyan vélekedik a szex- és drogafférról, amivel gyanúsították? Minden akkor kezdődött, amikor a Nationalelf szövetségi kapitányává neveztek ki, és minden híresztelés érdekes módon Münchenben kapott szárnyra. Mintha megfeledkeztek volna arról, hogy mi mindent adtam a német focinak, hogy hányszor vettem részt jótékonysági akciókon és így tovább. Én lettem az első számú közellenség. Kizártnak tartom a visszatérésemet Németországba, amíg Uli Hoeness és Karl-Heinz Rummenigge felelős pozícióban dolgozik a Bayernben. Kisebb forradalom kellene ahhoz, hogy a német futball közege megváltozzon. Annak idején azt szerettem volna, ha Kölnben felépül egy Nemzeti Edzésközpont. Fel is épült, csak éppen Münchenben, hogy minden oda összpontosuljon.

Nem vonzza a török válogatott kispadja?

Nem, mert annyi az elvégzendő feladat a Fenerbahcénál, hogy napi 25 óra is kevés az elvégzésére. Másrészt pedig nem is lehetnék teljes értékű szövetségi kapitány, mert akkor az időm harminc százalékát a különböző médiaszereplések, TV-showműsorokban való kötelező részvételek, szponzori fogadások stb. töltenék ki, és ez felemésztené az erőmet.

A HAJMINTA BUKTATTA LE

1992-ben a Bajnokok Ligája első fordulójában csapata, a VfB Stuttgart 3:0/1:4-gyel jutott volna tovább a Leeds ellen, csakhogy Daum elcserélte magát: négy külföldit szerepeltetett. Az UEFA harmadik meccset játszatott, a Stuttgart kikapott és kiesett. A kilencvenes évek végén négy szezon alatt háromszor lett második a Leverkusennel, 2001-ben pedig a német válogatott szövetségi kapitányává jelölték, de nem ülhetett a kisapadra, mert Uli Hoeness, a Bayern menedzsere kokainfogyasztással, szexorgiákon való részvétellel, valamint drog-és lánykereskedelemmel vádolta meg. Daumtól hajmintát vettek, s az eredmény pozitív lett. Az edző előbb Floridába menekült a médiális hecckampány elől, majd egy osztrák kitérő után 2003 nyarán elfogadta a Fenerbahce ajánlatát.

[A World Soccer nyomán]

(vss.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább