Spanyol álom: háromból három

Spanyol álom: háromból három

, anfield.focitipp.hu

A BL-ben három angol a legjobb négy között, az UEFA-kupában a spanyoloknak sikerülhet ez a bravúr: egyelőre az Osasuna, a Sevilla és az Espanyol is továbbjutásra áll.



Egy hete mindhárom spanyol csapat győzelemmel kezdett az UEFA-kupa negyeddöntőjében, a visszavágók előtt azonban csak az Osasuna továbbjutása vehető biztosnak. A pamplonaiak 3:0-ra verték idegenben a Leverkusent, s a mai mérkőzés izgalommentesnek ígérkezik - a Bayer ugyanis hétvégén a Bundesligában is kapott egy óriási pofont (otthon kapott ki 4:1-re a Bochumtól).

A címvédő Sevilla Londonba utazik, hogy a Tottenham vendégeként őrizze meg egygólos előnyét a sevillai 2:1 után. A Tottenham viszont, amely 1972-ben és 1984-ben megnyerte az UEFA-kupát, története során eddig 55 európai kupameccset játszott hazai pályán, s csak egyszer kapott ki - 22 évvel ezelőtt a Real Madridtól 1:0-ra. Jol edző a Sevilla elleni visszavágót szem előtt tartva Chelsea elleni bajnokin nem játszatta a Keane, Berbatov, Zokora, Lennon kvartettet.

A Sevilla mellett a Werdert tartják a sorozat legnagyobb esélyesének. A németek az idegenbeli 0:0 után otthon akarják „rendezni a számlát" a holland Alkmaarral. Thomas Schaaf csapata ősszel ontotta a gólokat, most azonban éppen a csatársorral van a legtöbb gond Brémában: utóbbi három meccsén a Werder csak egy gólt lőtt, s a Bundesliga tavalyi gólkirálya, Klose már nyolc meccs óta nem talált be.

Egy hete egyórányi játék után az Espanyol 3:0-ra vezetett a Benfica ellen, s úgy tűnt, a továbbjutás kérdése eldőlt. A vége azonban 3:2 lett, ami azt jelenti, hogy az esélyek legalábbis kiegyenlítettek a mai visszavágó előtt. Az Espanyolból sérülés miatt hiányzik majd a csatár Tamudo, akit Pandiani helyettesíthet.

A mai műsor:
(minden mérkőzés 20:45-kor kezdődik)

Tottenham-Sevilla (az első meccsen 1:2)
Osasuna-Leverkusen (3:0)
Benfica-Espanyol (2:3)
Werder Bremen-Alkmaar (0:0)

(anfield.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább