Az Éjszaka bajuszos Szépsége

Az Éjszaka bajuszos Szépsége

, focitipp.hu

Zbigniew Boniek

Boniek Barcelonában Belgiumnak rúgott mesterhármast az 1986-os világbajnokságon. Jutalmul az első lengyel focistaként igazolhatott külföldre: Torinóban az Éjszaka szépsége becenevet kapta.



Zbigniew Boniek Lengyelországban csak egy első osztályú klubban játszott: hét szezont töltött a Widzew Lódzban. Ez az időszak jelentette a klub fénykorát is egyben: a Lódz két bajnoki aranyat és három ezüstöt zsebelt be a Boniek-érában. Az UEFA-kupában sem szerepelt rosszul a gárda: az 1980/81-es szezonban csak a végső győztes Ipswich Town állította meg a csapatot a nyolcaddöntőben, de a második fordulóban például a Juventust búcsúztatták a lengyelek - tizenegyesekkel.

Talán itt akadt meg először a Juve vezetőinek szeme az agilis, örökmozgó és gólveszélyes játékszervezőn, aki 1982 nyarán a Zebrákhoz is szerződött. Agnelli elnök hamar beleszeretett a középpályásba, akinek a Bello di Notte (az Éjszaka szépsége) becenevet adta: Boniek az esti mérkőzések specialistájának számított. Platinivel az oldalán a torinóiakkal három szezon alatt fényes sikereket (BEK-, KEK és Európai Szuperkupa-győzelmet) ért el.

Persze egy Widzew Lódz-Juventus csata még nem lett volna elég ahhoz, hogy Boniek a lengyel futball történetének első játékosaként külföldi szerződést kaphasson: Boniek a lengyel aranyválogatott vezéregyénisége volt. Megjárta Argentínát, Spanyolországot és Mexikót (csapatkapitányként) is: 16 vb-mérkőzésen 6 gólt szerzett. Ebből hármat az 1982-es világbajnokság középdöntőjében Belgium ellen lőtt, többek között ennek is köszönhették a lengyelek, hogy 1982-ben végül bronzérmet szereztek. Boniek bekerült a torna álomcsapatába, a France Football Aranylabda-szavazásán pedig harmadik helyet szerzett Paolo Rossi és Alain Giresse mögött.

32 évesen akasztotta szögre a focicsukát, két évvel később pedig már edzőként dolgozott Olaszországban, de kiscsapataival (Lecce, Bari, Sambenedettese, Avellino) nem alkotott maradandót. Később a Lengyel Labdarúgószövetség alelnöke, 2002-ben pedig a válogatott szövetségi kapitánya volt, de a lettek elleni Eb-selejtezőn elszenvedett fiaskóba ő is belebukott (mindössze ötször ült a nemzeti tizenegy kispadján).


NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Zbigniew Boniek
Poszt: középpályás
Állampolgárság: lengyel
Születési dátum: 1956. március 3.
Születési hely: Bydgoszcz (POL)

Pályafutás (meccs/gól)

1975-1982: Widzew Lódz (172/50)
1982-1985: Juventus (81/14)
1985-1988: Roma (91/23)
Válogatottság: 80/24

Legnagyobb sikerei

BEK-győztes (1985, Juventus)
Európai Szuperkupa-győztes (1984, Juventus)
KEK-győztes (1984, Juventus)
Kétszeres lengyel bajnok (1981, 1982, Widzew Lódz)
Olasz bajnok (1984, Juventus)
Kétszeres olasz kupagyőztes (1983, Juventus és 1986, Roma)
Világbajnoki bronzérmes (1982, Lengyelország)


A múlt csillagai sorozat
12. Bum Kun Cha >>>
11. Enzo Scifo >>>
10. Jan Ceulemans >>>
9. Preben Elkjaer Larsen >>>
8. Marco Van Basten >>>
7. Jean Tigana >>>
6. Rabah Madjer >>>
5. Pierre Littbarski >>>
4. Gaetano Scirea >>>
3. Gary Lineker >>>
2. Enzo Francescoli >>>
1. Alessandro Altobelli >>>


*****

További cikkek a rovatban

Az utolsó jedi

, Baumstark Tibor

Az utolsó jedi

Zdenek Zeman két periódusban is volt a Roma trénere. Most visszatér az Olimpicóba, s könnyen lehet, hogy csapata, a Pescara ott fog kiesni idén a Serie A-ból.

Tovább

Mondok egy nevet: Juhász István

, Máté Gábor

Mondok egy nevet: Juhász István

A feladat az, hogy írjunk egy nekünk kedves játékosról. Ráadásul úgy, hogy ha évek múlva olvassa valaki, akkor is érvényes legyen a szöveg. Akkor én visszanyúlok a múltba, hátha érvényes lesz ez most ebben a jelenben, pedig az egész olyan régen volt, hogy én is alig emlékszem rá.

Tovább

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

, Horváth Béla

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

Az első profi színes bőrű futballista, Arthur Wharton neve egyszer már feledésbe merült, a rasszizmusellenes kampányok azonban nemrég újra felfedezték maguknak a zseniális atlétát.

Tovább

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

, hb

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

Angliában zseninek tartották, Nigériában még aktív korában stadiont neveztek el róla, és Ronaldinho tőle lopta a trükkjeit. A focista, aki annyira jó volt, hogy nagyon-nagyon: Augustine "Jay-Jay" Okocha.

Tovább

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

, hb

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

1984-ben üstökösként robbant be a spanyol fociba, négy évvel később már számítógépes játékot neveztek el róla. Ő Emilio Butragueno, minden idők egyik legjobb és legintelligensebb spanyol csatára.

Tovább

A legjobb magyar futballista

, gj

A legjobb magyar futballista

Akik látták játszani, állítják: minden idők legnagyobb magyar futballistája volt Orth György, pedig 24 évesen egy súlyos sérülés miatt kettétört a pályafutása.

Tovább

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

, gj

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

Szombaton játszotta utolsó bajnoki mérkőzését Angliában a kilencvenes évek egyik legszorgalmasabb középpályása: Darren Anderton.

Tovább

Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

, gj

Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

Voltak tragikus sorsú futballistái az AS Romának. Például Signorini, akit a Lou Gehrig-kór vitt el, vagy Di Bartolomei, aki 1994 májusában szíven lőtte magát.

Tovább

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

, focitipp.hu

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

"A barátom volt. A legjobb hátvéd, akit valaha is láttam a pályán" - mondta róla Pelé. Bobby Moore április 12-én lett volna 67 éves.

Tovább

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

, anfield

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

A telefonközpontos, akiből aranylabdás futballista lett. A futballista, akiből majdnem államelnök lett. A doktor, akinek két diplomája van, s akit a 20. század legjobb afrikai futballistájává választottak. George Weah.

Tovább