Az Espanyol először vagy a Sevilla másodszor?

Az Espanyol először vagy a Sevilla másodszor?

, focitipp.hu

UEFA-kupa döntő, előzetes

Ma este hetedszer rendeznek olyan döntőt az UEFA kupa történetében, amikor mindkét csapat ugyanabból az országból érkezik. Anglia, Németország és Olaszország után Spanyolország is "házi döntőt" rendezhet.



A Sevilla útja a döntőig


Csoportkör

Az első fordulóban a görög Atromitosz nem okozott nagy fejtörést a Sevillának. Már az odavágó első félidejében kétgólos előnyre tettek szert, míg a visszavágón a szerencsétlen görögök tíz perc alatt két öngólt hoztak össze. A csoportkör nem tűnt teljesíthetetlen feladatnak, de mindjárt az első mérkőzésen egy könnyelmű, nagyképű Sevillát láttunk a Liberec ellen. Ezután a Sporting Braga ellen szerezte meg első győzelmét a címvédő a csoportkörben (2:0). A Fehérvárt búcsúztató Grasshoppers stadionjában azonban már nem volt kegyelem: sima 4:0-s sikert aratva eltaposták a "Szöcskéket". Így aztán a végére az is belefért, hogy az utolsó körben hazai pályán szenvedjenek vereséget az Alkmaartól.

A kiesés szakaszban

tavaly az elődöntőig menetelő Steaua Bucuresti már az első mérkőzésen "bebiztosította" a spanyolok továbbjutását, így a visszavágó puszta formalitássá vált. Következett a Sahtar elleni nyolcaddöntő. A Sevilla aztán "nagy hibát" követett el, ugyanis a hazai 2:2 után kiharcolta a továbbjutást Donyeckben az idény legfurcsább góljaival tarkított mérkőzésen. Azért követett el hibát, ugyanis továbbra is háromfelé kötötte le az erőit (bajnokság, hazai és UEFA-kupa), míg elbúcsúzott az UEFA-kupa utolsó kelet-európai reprezentánsa - a focitipp nagy bánatára. A legnagyobb falatot csak ezután nyelte le, miután a Tottenhamet sorsolta útjába a jószerencse. Az angolok Sevillában már az első percben nyilvánvalóvá tették, hogy céljuk a trónfosztás, de Robbie Keane első percben szerzett találatára a spanyolok kétszer válaszoltak. A soványka előny azonban hatalmassá duzzadt a visszavágó első tíz percében, miután Malbranque már a harmadik percben öngóllal kedveskedett a címvédőnek, míg Kanoute találatával a londoniak már csak négy góllal juthattak volna az elődöntőbe, de mivel csak kettőig jutottak, maradt a búcsú. Az elődöntőben (Sevilla-Osasuna) néhány brutális belemenés mellett sok futballt nem láthattunk, maradjunk abban: a jobbik csapat jutott tovább.

Érdekes gólok Donyeckben



1. forduló
Atromitosz-Sevilla 1:2
gól: 64. Merinho, ill. 15. Kepa, 42. Duda
Sevilla-Atromitosz 4:0
gól: 3. (öngól) Aposztolopulosz, 10. (öngól) Jovanov, 28. Luis Fabiano, 87. Kepa

Csoportkör

Slovan Liberec-Sevilla 0:0
Sevilla-Sporting Braga 2:0
gól: 40. Luis Fabiano, 76. Chevanton
Grasshoppers-Sevilla 0:4
gól: 12., 53. David, 62. Chevantón, 84. Kepa
Sevilla-AZ Alkmaar 1:2
gól: 52. Chevanton, ill. 62., 93. Arveladze

2. forduló

Steaua Bucuresti-Sevilla 0:2
gól: 41. Poulsen, 77. (11-es) Kanoute
Sevilla-Steaua Bucuresti 1:0
gól: 45. Kerzsakov

Nyolcaddöntő

Sevilla-Sahtar Donyeck 2:2
gól: 8. (11-es) Marti, 88. (11-es) Maresca, ill. 19. Hübschman, 60. (11-es) Matuzalem
Sahtar Donyeck-FC Sevilla 2:3 (hosszabbítás során)
gól: 49. Matuzalem, 83. Elano, ill. 53. Maresca, 94. Palop, 106. Chevanton

Negyeddöntő
Sevilla-Tottenham Hotspur 2:1
gól: 19. (11-es) Kanouté, 36. Kerzsakov, ill. 1. Keane
Tottenham Hotspur-Sevilla 2:2
gól: 65. Defoe, 67. Lennon ill. 3. (öngól) Malbranque, 8. Kanoute

Elődöntő
Osasuna-Sevilla 1:0
gól: 55. Soldado
Sevilla-Osasuna 2:0
gól: 37. L. Fabiano, 53. Renato


A Sevilla mérlege: 14 meccs 9 3 2 26:11 30p. 71,42%



Az Espanyol útja a döntőig


Csoportkör

Az első körben a tavaly a BL-ben vitézkedő Artmedia volt az ellenfél, de a pozsonyi 2:2 után hazai pályán kidomborodott a két csapat közti tudáskülönbség.. A csoportkörből 100%-os teljesítményt nyújtva léptek tovább. Ez rajtuk kívül egyedül a Tottenhamnek sikerült. A gyengélkedő Spartát Prágában verték 2:0-ra, majd a Bécsben kiütéses győzelmet arató Zulte-Waregem játékosait és szurkolóit ébresztették fel rózsaszín álmaikból (6:2). Legnagyobb fegyvertény mégis az Amsterdam-Arenában aratott győzelem bizonyult, míg az utolsó fordulóban az osztrák bajnokságban bukdácsoló Austria Wien 1:0-s legyőzése inkább már csak levezetés volt.

A kieséses szakaszban

nagy szerencséjük volt a Livornóval, amelynek elnöke szinte "tajtékzott" miután csapata tovább mert jutni a csoportkörből, de az olaszok itt már "nem hibáztak", az Espanyol pedig köszönte szépen a lehetőséget. Következett a CSZKA Moszkvát búcsúztató Maccabi Haifa, de hiába az elszántság és a hazai null-null, az Espanyol nem kegyelmezett a Montjuicban (4:0). A Benfica ellen már 3:0-ra is vezettek az első mérkőzésen, de a portugálok egygólosra csökkentették a hátrányt. Viszont ez sem volt elég, ugyanis a spanyolok kihúzták a null-nullt Lisszabonban. A Werder Bremen végleges kipukkadását pedig éppen az Espanyol elleni elődöntő első mérkőzésére datálhatjuk. Wiese és Klose kiállítása miatt hiába játszott majd' (a 180-ból) kilencven percig emberhátrányban a német csapat, a továbbjutás kérdése nem ezen múlott.

Espanyol-Zulte-Waregem 6:2



1. forduló
Artmedia Bratislava-Espanyol 2:2
gól: 36. Halenar, 41. Tchur, ill. 31. Riera, 53. Pandiani
Espanyol-Artmedia Bratislava 3:1
gól: 19. és 80. Pandiani, 66. Coro, ill. 14. Buryan

Csoportkör

Sparta Praha-Espanyol 0:2
gól: 17. (11-es) Luis Garcia, 85. Riera
Espanyol-Zulte-Waregem 6:2
gól: 9. Corominas, 14., 83. Pandiani, 19., 27. (11-es), 73.Luis Garcia, ill. 17. Matthys, 62. D'Haemers
Ajax-Espanyol 0:2
gól: 36. Pandiani, 78. Coro
Espanyol-Austria Wien 1:0
gól: 57. Pandiani

2. forduló
Livorno-Espanyol 1:2
gól: 81. Galante, ill. 27. (11-es) Pandiani, 59. Moha
Espanyol-Livorno 2:0
gól: 15. Lacruz, 50. Coro

Nyolcaddöntő
Maccabi Haifa-Espanyol 0:0
Espanyol-Maccabi Haifa 4:0
gól: De la Pena (53.), Tamudo (59.), L. Garcia (61.), Pandiani (90.)

Negyeddöntő
Espanyol-Benfica 3:2
gól: 15. Tamudo, 33. Riera, 58. Pandiani, ill. 63. Nuno Gomes, 65. Simão
Benfica-Espanyol 0:0

Elődöntő

Espanyol-Werder Bremen 3:0
gól: 20. Moises Hurtado, 50. Pandiani, 88. Coro
Werder Bremen-Espanyol 1:2
gól: 5. H. Almeida, ill. 50. Coro, 60. Lacruz

Az Espanyol mérlege: 14 meccs 11 3 0 32:9 36p. 86%



Focitipp-szubjektív

Magunk részéről az Espanyol sikerének örülnénk. Mondatja ezt velünk a kiscsapat-státuszuk, az UEFA-kupában nyújtott kiemelkedő teljesítményük, a veretlenségük, és a Leverkusen ellen 1988-ban elbukott UEFA-kupa döntőjük. A Sevilla idén az egyetlen csapat, amelyik triplázhat: megnyerheti hazája bajnokságát, a hazai kupát és az egyik nemzetközi kupát. Ha ezt nézzük, akár nekik is szurkolhatnánk, de nem felejtjük el a libereci lötyögést és a szerencsés donyecki továbbjutást. Ha viszont mégis ők nyerik a kupát, akkor több mint húsz év után lesz címvédés az UEFA-kupában. Akkor a Real Madridnak sikerült a bravúr (a Videoton után a Köln legyőzésével).
Az UEFA kupa elődjének számító Vásárvárosok Kupájának (VVK) 16 éves története során már volt példa spanyol döntőkre. A Barcelona, Valencia, Zaragoza öt év alatt szépen "körbeverte" egymást.
Az UEFA-kupa történetében viszont először kerül sor spanyol döntőre. Itt az olaszok állnak az élen, miután a kilencvenes években, szinte kisajátították maguknak a sorozatot: a döntőket megelőzően négy alkalommal is nyilvánvaló volt a győztes ország kiléte.


VVK - házi döntők

1961/62 VALENCIA-Barcelona 6:2, 1:1
1963/64 ZARAGOZA-Valencia 2:1
1965/66 BARCELONA-Zaragoza 0:1, 4:2

UEFA kupa - házi döntők

1971/72 Wolverhampton-TOTTENHAM 1:2, 1:1
1979/80 Mönchengladbach-EINTRACHT FRANKFURT 3:2, 0:1
1989/90 JUVENTUS-Fiorentina 3:1, 0:0
1990/91 INTERNAZIONALE-AS Roma 2:0, 0:1
1994/95 AC PARMA-Juventus 1:0, 1:1
1997/98 INTERNAZIONALE-Lazio Roma 3:0

(kl.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább