Gólkirály a kispadról

Gólkirály a kispadról

, focitipp.hu

Salvatore Schillaci

A nyolcvanas években minden palermói focistának egy álma volt: észak-olasz klubokban játszani. A tehetségesebbeket vitték, a többiek pedig maradtak Szicíliában. Így volt ezzel Salvatore Schillaci is, aki huszonöt éves koráig csupán a Messina kezdőjéig jutott.



A fiatal „Totóról" gyorsan kiderült, mennyire érzi a kaput, így a 89/90-es szezont már a Juventusnál kezdte. A Torinóban viccesnek ható szicil dialektusát még csak-csak megbocsátották a Juve drukkerek, azt azonban nem tudta mire vélni az olasz futball-közvélemény, hogy az 1990-es hazai rendezésű világbajnokságra készülő válogatottba miként kaphatott meghívást a fiatal támadó.

A szurkolók kétkedése a kapitányra, Azeglio Vicinire is átragadt, így Totó a kispadon szotyolázta végig az olasz himnuszt, az osztrákok elleni nyitómérkőzésen a Stadio Olimpicóban. Schillacinak aznap 75 perce volt a kispadon, amikor Vicini végre pályára küldte Carnivale helyett. Az állás null-null, de az olaszoknál még játékban volt Donadoni és Vialli. Az osztrák védők is rájuk figyeltek, így fordulhatott elő, hogy négy perccel becserélése után Schillaci gólhelyzetbe került és el is döntötte a meccset. Az olaszok világbajnokok akartak lenni, így egy győztes találat még nem jelentett bérelt helyet a kezdőben. Toto az Egyesült Államok ellen is csak csere volt, még gólt sem rúgott, de a következő, Csehszlovákia elleni találkozóra már a kezdőben találta magát, Roby Baggio éktársaként. Kettő-null, mindkét olasz csatár betalált Stejskal kapujába. Schillaci aztán bevette a tizenhat között Uruguay, a nyolc között pedig az írek kapuját is. (Utóbbi találata miatt később egy ír sör reklámját is elvállalta, bár ettől az írek között nem lett népszerűbb.) A döntőbe jutásért az argentinokkal játszott Olaszország és persze Schillaci megint gólt lőtt, igaz most nem győztest, hanem egyenlítőt. Így jöhettek a tizenegyesek, ahol alulmaradtak az azzurrik. Az olaszoknak a harmadik helyért Anglia jutott, Schillaci pedig a 89. percben megrúghatta utolsó győztes gólját a VB-n, mellyel így hat találattal a gólkirályi címet is elnyerte.

Schillaci gólja Uruguay ellen az 1990-es világbajnokságon


A világbajnokság után még két évet focizott a Juventusban, majd - mint örök ígéret - próbálkozott az Internél is. 94-re azonban elfogyott a VB-siker utolsó morzsája is, így Schillaci, első olaszként, elszerződött Japánba, ahol 1999-ben a Jubilo Iwata játékosaként vonult vissza. Manapság Palermóban él, ahol saját fociakadémiája van. TV-ben utoljára két éve szerepelt, amikor részt vett az olasz Survivor valóságshowban.


Névjegykártya

Név: Salvatore Schillaci
Poszt: csatár
Állampolgárság: olasz
Születési dátum: 1964. december 1.
Születési hely: Palermo (ITA)

Pályafutás

1981-82 Amat Palermo
1982-89 Messina 219/61
1989-92 Juventus 90/26
1992-94 Internazionale 30/11
1994-97 Jubilo Iwata 78/56
Válogatottság: 16/7

Legnagyobb sikerei
VB: harmadik hely - 1990 Olaszország, ugyanitt gólkirály is.

(mm.focitipp.hu)


A múlt csillagai sorozat
13. Zbigniew Boniek >>>
12. Bum Kun Cha >>>
11. Enzo Scifo >>>
10. Jan Ceulemans >>>
9. Preben Elkjaer Larsen >>>
8. Marco Van Basten >>>
7. Jean Tigana >>>
6. Rabah Madjer >>>
5. Pierre Littbarski >>>
4. Gaetano Scirea >>>
3. Gary Lineker >>>
2. Enzo Francescoli >>>
1. Alessandro Altobelli >>>


*****

További cikkek a rovatban

Az utolsó jedi

, Baumstark Tibor

Az utolsó jedi

Zdenek Zeman két periódusban is volt a Roma trénere. Most visszatér az Olimpicóba, s könnyen lehet, hogy csapata, a Pescara ott fog kiesni idén a Serie A-ból.

Tovább

Mondok egy nevet: Juhász István

, Máté Gábor

Mondok egy nevet: Juhász István

A feladat az, hogy írjunk egy nekünk kedves játékosról. Ráadásul úgy, hogy ha évek múlva olvassa valaki, akkor is érvényes legyen a szöveg. Akkor én visszanyúlok a múltba, hátha érvényes lesz ez most ebben a jelenben, pedig az egész olyan régen volt, hogy én is alig emlékszem rá.

Tovább

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

, Horváth Béla

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

Az első profi színes bőrű futballista, Arthur Wharton neve egyszer már feledésbe merült, a rasszizmusellenes kampányok azonban nemrég újra felfedezték maguknak a zseniális atlétát.

Tovább

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

, hb

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

Angliában zseninek tartották, Nigériában még aktív korában stadiont neveztek el róla, és Ronaldinho tőle lopta a trükkjeit. A focista, aki annyira jó volt, hogy nagyon-nagyon: Augustine "Jay-Jay" Okocha.

Tovább

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

, hb

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

1984-ben üstökösként robbant be a spanyol fociba, négy évvel később már számítógépes játékot neveztek el róla. Ő Emilio Butragueno, minden idők egyik legjobb és legintelligensebb spanyol csatára.

Tovább

A legjobb magyar futballista

, gj

A legjobb magyar futballista

Akik látták játszani, állítják: minden idők legnagyobb magyar futballistája volt Orth György, pedig 24 évesen egy súlyos sérülés miatt kettétört a pályafutása.

Tovább

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

, gj

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

Szombaton játszotta utolsó bajnoki mérkőzését Angliában a kilencvenes évek egyik legszorgalmasabb középpályása: Darren Anderton.

Tovább

Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

, gj

Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

Voltak tragikus sorsú futballistái az AS Romának. Például Signorini, akit a Lou Gehrig-kór vitt el, vagy Di Bartolomei, aki 1994 májusában szíven lőtte magát.

Tovább

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

, focitipp.hu

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

"A barátom volt. A legjobb hátvéd, akit valaha is láttam a pályán" - mondta róla Pelé. Bobby Moore április 12-én lett volna 67 éves.

Tovább

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

, anfield

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

A telefonközpontos, akiből aranylabdás futballista lett. A futballista, akiből majdnem államelnök lett. A doktor, akinek két diplomája van, s akit a 20. század legjobb afrikai futballistájává választottak. George Weah.

Tovább