Freiburg: kupán vágva

Freiburg: kupán vágva

, focitipp.hu

Freiburg-Bayern München 0:7 - Német Kupa, negyeddöntő

A hétvégi fordulóban is találkoztak egymással, és akkor a Bayern nehezen nyert egy góllal. Most nem annyira.



Mesternégyes

A Freiburg stadionjában teltház várta a Bayern München elleni kupameccsét. A közönség méla füttykoncerttel kommentálta, amikor Mohammadot, a csapat libanoni hátvádjét az első félidő utolsó percében kiállították. Ekkor a Bayern ugyanis már 5:0-ra vezetett.

ideológia és technológia
Pedig a Freiburg az egyik legszimpatikusabb klub a Bundesligában. Ezidáig a csapat egy igazi multikulturális sikersztori volt, bár idén könnyen kieshetnek az első osztályból: jelenleg utolsó előttiek a tabellán. A freiburgiak keretében többek között három grúz, két-két libanoni, burkina fasoi, mali játékos is szerepel, de rajtuk kívül itt játszik még az egykor a Borussia Dortmundban feltűnt ghánai Ibrahim Tanko is. A csapatnál mindig büszkék voltak arra, hogy a Freiburg a harmadik világból származó tehetségekből és a klub saját focisulijában végzettekből állította össze ütőképes keretét. Az elmúlt években megalkuvás nélküli támadójáték miatt az élcsapatok sem mehettek biztosra ellenük, de ez a veszélyes taktika mostanra ellenük fordult. A Bundesligába való feljutásuk előtti évben például 103 gólt rúgtak a másodosztályban, de lassacskán ők kapnak ennyit ellenfeleiktől – idén már 45-nél járnak a kapott gólok számát tekintve.

Az ideológia mellett ráadásul a klub és a város a modern technológiák alkalmazásában is úttörő szerepet vállal. A Dreisam-stadion tavaly ősz óta napenergiával, illetve más megújuló energiaforrás használatával működik. A csapat költségvetése a legkisebb a Bundesligában, a helyi istenként tisztelt edző, Volker Finke egy tízéves kocsival jár és még a mobilszámláját is fizeti magának - tudtuk meg Tóth Csabától, a meccs kommentátorától. A Chievo Veronára emlékeztető emberléptékű mentalitás megnyilvánulását valamikor a 68. perc körül csíphettük el: Finke a lecserélt Bajramoviccsal diskurált, majd kedélyesen vállonveregette – mindezt 0:6-nál. A közönség mindeközben népszerű slágereket énekelt. A Freiburg hétvégén a Mainzzal játszik ki-ki meccset: amennyiben azt is elbukja a csapat, gyakorlatilag kiesik az élvonalból, talán ez indokolja a hazaiak komolytalan és értékelhetetlen teljesítményét.

egy perui nagy napja
Ennek tükrében nehéz értékelni a Bayern játékát. Az első félidőben futószalagon követték egymást a szebbnél szebb támadások, de amikor a 30. percben már nagyjából ötödször vitték négyen két védőre a labdát, akkor kezdhettünk volna gyanakodni: itt valami nincs rendjén az ellenféllel (magyar focinyelven szólva: „fejben talán már a Mainz elleni meccsre készültek”). Mindenesetre kiemelhető Makaay gólja (az ötödik), aki egy harmincméteres passzt, a labda körül táncolva maga elé engedett (ekkor még 25 méterre volt a kaputól), majd a kifutó kapus mellett megengedett magának egy testcselt, végül 12 méterről vágta az üres kapuba a labdát. Ekkor ért hozzá először. A perui csatár, Pizarro pedig négy gólt rúgott, németországi pályafutása során először, és még az iráni cserecsatárnak, Hashemiannak is futotta egy gólra az erejéből. Összességében a mérkőzés komolyságát jól mutatja, hogy a Bayern egyik szögleténél Willy Sagnolnak ívelte kapásra a labdát Ballack…

Claudio Pizarro
1978. március 10-én született, olasz/perui állampolgár. Csatár. 163-szor szerepelt Bundesliga-meccseken és eddig 79 gól lőtt (0,48 gól/meccs). Az idei szezonban 15 meccsen eddig 8 gólt jegyzett (0,533 gól/meccs). 1999 óta játszik a német bajnokságban, akkor még a Werder Bremen színeiben. Első teljes idényében máris 15 találatot ért el. 2001 nyarán igazolt a bajorokhoz, azóta futballozik Münchenben. Beceneve Pizza, apja perui, édesanyja olasz.

Német kupa, negyeddöntők:

Freiburg–Bayern München 0:7 (0:5)
Gólszerzők: Pizarro 7. (0:1), Pizarro 10. (0:2), Ballack 27. (0:3), Makaay 34. (0:4), Pizarro 39. (0:5), Pizarro 60. (0:6), Hashemian 75. (0:7)

Bielefeld–Hansa Rostock 1:0 (0:0) )
G: Boakye 54. (1:0)

Schalke 04–Hannover 3:1 (2:1) )
G: Krupnikovics 27. (0:1), Asamoah 39. (1:1), Sand 42. (2:1), Hanke 53. (3:1)

Bayern München amatőrcsapat–Werder Bremen 0:3 (0:2) )
G: Borowski 8. (0:1), Ismael 23. – 11-esből (0:2), Borowski 60. (0:3)
(A meccsen a sérüléséből felépülő Lisztes Krisztián is pályára lépett, 18 percet játszott.)

(knt)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább