Délen nincs mindig térfélcsere

Délen nincs mindig térfélcsere

, focitipp.hu

Olaszország 28. forduló

A Milánból, a Juvéból és a Pármából sokat kivett a hétközi kupaforduló. Veronában Paparesta ellen tüntettek. Lemondott Luigi del Neri. Reggio Calabriában pedig nem volt térfélcsere. Érdekes forduló.



A hétvégi bajnoki forduló nem hozott olyan színvonalas meccseket, mint például a múlt heti Livorno–Palermo vagy éppen a Parma–Cagliari. Továbbra sem került közelebb a bajnoki címhez sem a Juventus, sem a Milan. Viszont továbbra is nagyon dicséretesen küzd a tökutolsó Atalanta.

torino, milano
A milánóiak feladata nehezebbnek tűnt a forduló előtt, hiszen azt a dobogóért küzdő Sampdoriát fogadták a San Siróban, akik éppen a Juventus idegenbeli legyőzésével tettek nagy segítséget a Milánnak a 22. fordulóban. A meccsen semmi különös nem történt, a Milan éppen annyira hajtott, amennyire kellett, és Pirlo gyönyörű beadása után Kaká fejelt öt méterről abba a sarokba, ahová kedden Crespo. A hajrában még Flachi egyenlíthetett volna, de a mostanában remeklő Stam a gólvonal előtt állva tisztázott.
Láthatóan a Juventusból is sokat kivett a hétközi Real-verés és még a Milánnál is fáradtabban mozogtak a játékosok. A Chievo vérszemet kapott és csak azért nem vezetett Pellissier bombalövése után, mert a játékvezetői hármas mindenáron meg kívánta alapozni a Juvét támogató bírói maffiáról szóló előítéleteket. A franciás nevű olasz lövése után a lassítások tanulsága szerint legalább 30 centivel a gólvonal mögé pattant a labda, de az asszisztens intése után tovább folytatódott a játék. A csereként beállt Olivera egy szerencsés lövéssel végül vezetést szerzett a torinóiaknak, majd az őt fellökő Potenzát kétszer torkon ragadta – a kettős kiállítás egyrészt jogtalan volt, de ennél is sokkal fontosabb, hogy az uruguay-inak nehéz dolga lesz, ha vissza akarja szerezni a focitipp.hu szimpátiáját.

roma, palermo, cagliari
Az UEFA-kupás helyekért vívott rangadón megdöbbentően könnyen nyert Palermóban az Udinese. A hazai pályán 13 meccsen mindössze 7 gólt beszedő rózsaszín mezes déliek ellen 5 gólt pakoltak be di Michele vezérletével. Az alacsony támadó mesterhármasa mellett adott egy gólpasszt Iaqintának, de a ghánai Muntari is az ő kapufára fejelt labdáját vágta be.
Rómában a Lazio ellen majd negyven percig emberelőnyben játszott az Inter, de mintha ők inkább a BL-meccsre készültek volna, ráadásul szinte teljes csatársoruk (Vieri, Martins, Recoba) is sérült volt. Az égszínkékek ezúttal a jobbik arcukat mutatták, de ez most csak egy döntetlenre volt elég Giannichedda felelőtlen kezezése miatt.
A másik római csapat folytatja mélyrepülését, ami immár Luigi del Neri állásába is került. Az ex-chievói sikeredző hétfőn beadta a lemondását, amit Sensi elnök el is fogadott, így Völler és del Neri után Bruno Conti lesz idén a római vörösök harmadik edzője. Conti presztízse és személyisége talán megálljt parancsolhat a rómaiak szenvedéseinek és ámokfutásának. Cagliariban persze kellett a csúfos vereséghez a Ferrari-Dellasz kettős újabb sírnivalóan gyatra produkciója, valamint Zotti kapus pillanatnyi elmezavara. (Conti szerencséje, hogy Chivu felépült hosszú sérüléséből.) Esposito egyébként tizennegyedik találatát is megszerezte az idényben, beérve ezzel az éppen az ellenfélnél játszó Vincenzo Montellát.

lecce, brescia, bergamo, reggina
A Lecce megint elszórakozott egy kétgólos előnyt, ezúttal a firenzeiek ellen. A Siena a Middlesborought is megjárt, első válogatott meccsén Anglia ellen győztes gólt szerző Maccarone góljával egyenlített Bolognában. A Brescia múlt heti bravúros idegenbeli 3:2-es győzelmét tette értéktelenné azzal, hogy odahaza ismét 3:2-t játszott, de ezúttal vesztett (a Livornótól). Az Atalanta unalmas meccsen a végsőkig hajtva begyötört egy gólt az ismét enervált Parma ellen, akikből minden bizonnyal sokat kivett a sevillai 0:0. A sereghajtó bergamóiak hátránya még így is 7 pont… Reggio Calabriában a feldühödött hazai ultrák a félidőben megpróbálták kifüstölni Marco Storarit, a Messina kapusát, de csak részsikert értek el, mert Morgan de Santis játékvezető bölcs döntést rendelt el: rövid szünet után úgy döntött, hogy a csapatok a második félidőben ezúttal mégsem cserélnek térfelet…

(knt)

*****

a 28. forduló eredményei

Chievo Verona–Juventus 0:1 (0:0)
Gólszerző: Olivera 86. (0:1)
Kiállítás: Olivera (Juventus) és Potenza (Chievo) 88.

Lecce–Fiorentina 2:2 (2:0)
Gólszerzők: Dalla Bona 28. (1:0), Vucinic 31. (2:0), Jörgensen 47. (2:1), Maggio 86. (2:2)

Lazio–Internazionale 1:1 (1:0)
Gólszerzők: A. Filippini 45. (1:0), Cruz 70. (1:1)
Kiállítás: Giannichedda 55. (Lazio)

AC Milan–Sampdoria 1:0 (0:0)
Gólszerző: Kaká 65. (1:0)

Palermo–Udinese 1:5 (0:3)
Gólszerzők: Di Michele 29. (1:0), Di Michele 36. (2:0), Muntari 45+2. (3:0), Di Michele 54. (0:4), Santana 70. (1:4), Iaquinta 83. (1:5)

Cagliari–Roma 3:0 (2:0)
Gólszerzők: Zola 23. (1:0), Esposito 41. (2:0), Suazo 48. (3:0)
Kiállítás: De Rossi 58. (Roma)

Reggina–Messina 0:2 (0:2)
Gólszerzők: Cristante 12. (0:1), D'Agostino 41. (0:2)

Bologna–Siena 1:1 (0:0)
Gólszerzők: Bellucci 56. - 11-esből (1:0), Maccarone 65. (1:1)

Brescia–Livorno 2:3 (1:0)
Gólszerzők: Caracciolo 16. - 11-esből (1:0), Doga 51. (1:1), Protti 66. - 11-esből (1:2), Danilevicius 85. (1:3), Caracciolo 89. (2:3)
Kiállítás: Di Biagio 70. (Brescia)

Atalanta–Parma 1:0 (0:0)
Gólszerző: P. Adriano 79. (1:0)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább