Előjelek

Előjelek

, focitipp.hu

Magyarország, 17. forduló

A magyar bajnokság második tavaszi fordulójában Illés Béla 501. meccsén utat mutatott az újpesti fiataloknak.



Az első fordulóról Lothar Matthäus azt mondta: nem látott egyetlenegy épkézláb mozdulatot sem a pályákon. A honi mesteredzők szokás szerint azonnal felhördültek a megjegyzésen. Kíváncsi vagyok Matthäus meddig bírja, de erről majd máskor. Amúgy nem is volt igaza a németnek, hiszen Rajczi Péter (Újpest) két gyönyörű gólt lőtt a Fehérvárnak. A második fordulóról viszont már tényleg lehet úgy beszélni, mintha valódi futballbajnokságról beszélnénk.

Ami semleges volt
A Vasas győzött Nyíregyházán Vasas Zoltánnak köszönhetően, aki többször tényleg olyan erővel lőtte a labdát a kapu felé, amilyenhez csak a topligák meccsein vagyunk hozzászokva. De mivel Magyarországon vagyunk, a fiatalember nevét azért jegyezzük meg, mert elbotlott a labdában, amit a fővárosiak kihasználtak. Szanyó Károly a mérkőzés végén elmondta, hogy a korai góltól kissé összezavarodtak, ugyanis az előzetes taktikai megbeszélésen nem volt szó arról, hogy mit kell tenni olyan helyzetben, ha megszerzik a vezetést. Nem véletlenül jegyezte meg Zombori Sándor az összefoglalóban, hogy "valami megmozdult a Vasasnál". Emlékszem, amikor a Mészöly Kálmán vezette válogatott 3:1-re verte a letteket a Fáy utcában (kb. 10 éve), akkor mondták először ezt a szállóigévé vált mondatot. Csak zárójelben jegyzem meg: a lettek megjártak egy EB-t azóta. Zárójel vége.

Ami csúnya volt
A focitipp.hu csalódásként élte meg a Debrecen vereségét. Mielőtt elfogultsággal vádolnának, a vidéki csapatok azért némi tiszteletet érdemelnek, főleg, a hazai telt házak miatt. Idegenben viszont nem nyújtanak maradandót, és ez azért csúnya a "magyar Liverpool"-ra nézve abban az esetben, ha a 30. perctől emberelőnyben játszik. A győriek már a második bajnokesélyest győzték le, de várjunk még a piedesztálra emelésükkel.

A másik két eset pedig jellemző. Az egyik Pintér Attila (Sopron, vez. edző) megállás nélküli káromkodása a kispadon. "Pinyő" habitusához ez persze hozzátartozik, de ha még mindig keresné az okait, vajon miért rúgták ki a Fradiból, bőven elég lenne, ha visszanézné magát egyszer videóról. Valamirevaló csapat nem engedheti meg magának ezt az edzői magatartást.
Nagy meglepetés az Újpest MTK elleni veresége. Szimpátiával vegyes rosszkedvvel tekintünk az Újpestre, mert fiatal csapat, lendületes, de úgy tűnik Mészöly Géza nem tanította még meg veszíteni őket. Simek "gyorsvonat" Péter kiállítása is annak példája, hogy a fiúk néha túlpörögnek és idegbeteg módon rugdosódnak a pályán. Pedig a magyar futball jelentősége és tétje fordított arányban áll a játékosok felfokozott idegi állapotával.
Szegény Tóth Bálint (ex Pápa) pedig máris munkanélküli lett.

Ami szép volt
Dicséret illeti Oláh Lórántot, a Vajdaságból érkezett szimpatikus kaposvári csatárt, aki okos gólokkal, mesterhármassal - és kellő szerénységgel - járult hozzá csapata győzelméhez és már vezeti is a góllövőlistát. A focitipp.hu drukkol az ilyen mentalitású játékosoknak.
Illés Béla pedig elpusztíthatatlan. A hét végén játszotta 501. bajnoki meccsét és 0-1-es újpesti vezetésnél állt be. Egy pazar labdaátvétel után úgy perdítette át Vlaszákon a labdát, ahogyan megszokhattuk tőle az évek alatt. Aztán amolyan Baggio-san eltekerte a hosszú sarokba és mindjárt nyert is az MTK. Úgy tervezi, ha pályára lép az 508. meccsén is, visszavonul, mint a magyar bajnokságban legtöbbször pályára lépő játékos. Kár érte.

A Diósgyőr-FTC pedig igazi focimeccs volt. Rengeteg fordulat, szép gólok és 17.000 néző. Az első fordulóban összesen nem voltak ennyien a pályákon. Rósa megmutatta, ha nem 11 méterről állított szituációból kell kapura lőni, hanem a "cimbiből", akkor könnyebb dolga van. Sok-sok ilyen meccset még!

Eredmények:
Nyíregyháza-Vasas 1:2
Győr-Debrecen 1:0
Kaposvár-Sopron 4:3
MTK-Újpest 3:1
Diósgyőr-Ferencváros 2:3
ZTE-Békéscsaba 1:1
Fehérvár-Pápa 2:1
Honvéd-Pécs 2:1

kislaci

*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább