Feczesin vörösborral fizetett, és Del Pierót várja

Feczesin vörösborral fizetett, és Del Pierót várja

, anfield

Interjú Feczesin Róberttel

Betalált az olaszok ellen, betalált Málta ellen, s alapembernek számít a Bresciában. Feczesin Róberttel, a magyar válogatott 21 esztendős csatárával beszélgettünk.



Gólt lőttél az olaszok ellen, hétvégén pedig tétmeccsen Málta ellen is - melyiknek volt nagyobb visszhangja?
A olaszok elleninek. Mégicsak rangosabb ellenfél volt. Akkor a meccs után nagyon sok sms-t kaptam, rengetegen gratuláltak. De számomra ugyanolyan fontos a Málta elleni találatom is. Nem is azért, mert tétmeccs volt, hanem mert válogatott mezben minden gólomnak nagyon örülök.

Két hete bajnoki mérkőzésen is eredményes voltál, a Ravenna ellen. Bresciában mi a szokás, az első gólért mennyit kell beadni a közösbe?

Nálunk nem pénzt szednek, hanem vörösbort kell venni a csapatnak, ez a beugró.

A Brescia nyolc forduló után veretlen az olasz másodosztályban, mérlege hat győzelem és két döntetlen. Jövőre jöhet a Serie A?
Nagyszerűen kezdtünk, a hangulat is remek, 12-13 ezer néző jár a meccseinkre, és én sem panaszkodhatom, mert az eddigi nyolc meccsből hétszer pályára léptem. Szinte mind fiatalok vagyunk, bizonyítani akarunk, ezért is van az, hogy nagyon jól megértjük egymást a pályán kívül is. Van egy olyan érzésem, hogy a szezon előrehaladtával egyre jobbak leszünk. Most ugyan átvette a vezetést a Pisa, de mondtam is Rajczi Petinek, hogy amint visszatérünk Olaszországba, ismét a Brescia lesz az első helyen.

Olaszul már megérteted magad?

Igyekszem fejlődni ebben is. Tanulom a nyelvet, magánórákra járok.

Két harcedzett középpályás is szerepel a Bresciában. Az egyik a korábban az AS Romában is bizonyító brazil Lima, a másik pedig Tacchinardi, aki a Juventusszal öt bajnoki címet, három ezüstöt és egy BL-aranyat szerzett, legutóbb pedig a Villarrealban játszott. Mit jelentenek a rutinos veteránok a többiek számára?
Tacchinardi az olasz mezőny egyik legtapasztaltabb futballistája, nagyon sokat lehet tőle tanulni. Nem bánik lekezelően velünk, ellenkezőleg: meccs után mindig higgadtan elmagyarázza, hogy mi az, amit másképpen kellett volna csinálni.

Az edző pedig a baseballsapkás Serse Cosmi, aki a Perugia impulzív trénereként vált ismertté. Most is olyan örökmozgó a kispad előtt?
Aha. A mérkőzés alatt fel-alá járkál, kiabál, gesztikulál, irányít. A magánéletben azonban egy szimpatikus ember, egészen más habitussal, mint amit a meccsek alatt láthatunk belőle.

Csatárposzton konkurenciát jelenthetne Fabio Bazzani, aki néhány éve az olasz válogatott tagja volt, a Sampdoriában pedig 2003-ban és 2004-ben 29 gólt lőtt. Bazzani nyáron a Livornóhoz írt alá, csakhogy onnan elüldözték a baloldali érzelmű szurkolók. Miért nem szerepel a Bresciában sem?
Bazzani sokáig sérült volt már a tavalyi szezonban is, s még most sem teljesen egészséges.

Luigi Corioni, a Brescia klubelnöke kijelentette, hogy nyáron megveszi Alessandro Del Pierót, mint ahogy korábban Roberto Baggiót is megvette. Összeáll majd a Feczesin-Del Piero csatársor?
Én lennék a legboldogabb, ha ez így lenne. De még egyáltalán nem biztos, hogy Del Piero végül nálunk köt ki, s ha igen, nem biztos, hogy én játszom majd az oldalán. Mindenestre nagy példaképem ő, mindig is szerettem a játékstílusát.

Térjünk vissza a válogatottra: Málta legyőzése után a lengyelek következnek. Mit vársz a mai meccstől?
Jó lenne ugyanolyan fegyelmezetten játszani, mint Málta ellen. S persze győzni.

(anfield)

*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább