Matthäus kontra MLSZ

Matthäus kontra MLSZ

, anfield.focitipp.hu

Ki a felelős a 6. helyért? Igaza van-e Matthäusnak, amikor az MLSZ vezetőit lemondásra szólítja fel? Szópárbaj, kommentárral. Tartson velünk.



Miközben kisorsolták a 2010-es, Dél-Afrikában rendezendő világbajnokság selejtezőinek csoportbeosztásait, Lothar Matthäus ex-szövetségi kapitány és az MLSZ éppen egymásnak üzengetett a médián keresztül.

"Katasztrófa"
A 46 esztendős Matthäus katasztrófának nevezte a magyar válogatott által elért 6. helyet "az egyik leggyengébb selejtezőcsoprotban", s úgy nyilatkozott: az érintetteknek azonnal távozniuk kellene.

Ebben egyetértünk Matthäusszal. A 6. hely, főleg egy ilyen erősségű csoportban, egyértelműen kudarc. Sőt: ilyen rosszul még sosem szerepelt a magyar válogatott, lejjebb már nem lehet süllyedni (illetve igen, a csoport utolsó helyére). Ha másért nem, már csak ezért is be kellene nyújtaniuk a lemondásukat az illetékeseknek. Jobb helyeken, ahol a felelősségtudat és a tisztesség nem üres szó csupán, ez így működik.

Futballvezetőink azonban úgy tesznek, mintha nem tartoznának felelősséggel semmiért. Mintha nem ők lennének a futballvezetők. Az MLSZ a kudarcok idején úgy tesz, mintha semmilyen szerepe nem lenne a magyar labdarúgásban.

"Már-már tökéletes"
Bukta volt a javából a 2012-es Eb-pályázat is. "A magyar pályázatnak nincs gyengéje, már-már tökéletes" - hangoztatta egy nappal az áprilisi döntés előtt Kisteleki István, az MLSZ elnöke. "Nem úgy áll, hogy kiessünk az első kör után. Ezerszázalékosan nem" - licitált tovább Serényi Péter MLSZ-sajtófőnök. Az említett, jobbról-balról egyaránt fényezett, "már-már tökéletes" pályázat végül az esélyeknek megfelelően 0, azaz nulla szavazatot kapott, s legnagyobb erénye a prezentáció során Demcsák Zsuzsa bájaiban rejlett. Ennek ellenére a felelősök közül senkinek sem jutott eszébe benyújtania a lemondását (jobb helyeken ez így működik), pedig arcpirítóbb bukás alig képzelhető el.

Matthäus és Miami beach
"Nálam nem fordulhatott volna elő, hogy 3-0-ra kikapunk Moldovában. Ha mégis megesett volna ez a szégyen, akkor én gyalog küldtem volna haza a játékosokat... Irányításom alatt egyszer sem alázták meg a magyar válogatottat" - kontrázott az egykori német világbajnok.

Nem egészen értjük, hogy miről beszél, hiszen láttuk a Matthäus-féle válogatott meccseit, szégyelltük magunkat eleget a játékosok helyett is egy stockholmi vagy egy zágrábi 0-3-nál. Eredményeket ő sem tudott felmutatni, a 2006-os világbajnoki selejtezőkön simán megbukott a válogatottal, s a statisztikáit olyan groteszk győzelmek javították, mint az Antigua és Barbuda elleni siker, egy Miami egyetem pályáján, 150 (százötven) néző előtt.

Matthäus és a fiatalok
"Azt hirdették, hogy új úton jár a csapat, elkezdődött a fiatalítás, közben pedig azok a játékosok kaptak lehetőséget, akiket én fedeztem fel, és nálam lettek válogatottak. Semmiféle újítás nem történt" - méltatlankodik Matthäus, és sorolja a neveket. Ebben speciel nehéz vitatkozni vele, csakhogy irányítása alatt 84 (!) labdarúgó viselhette a címeres mezt. Így aztán nem meglepő, hogy a mai keretben találunk olyanokat, akiket Matthäus is beválogatott. Ez az érv is súlytalan.

Várhidivel ellentétben
Matthäus abban is téved, amikor azt mondja: semmilyen újítás nem történt. Történt újítás: a focitipp szerkesztősége a kínos eredménytelenség dacára legalább azt jóleső érzéssel nyugtázhatta, hogy a Várhidi-csapatnak van koncepciója, hogy a válogatott (és a szövetségi kapitány) végre tudja, hogy mit kellene játszani, mit, hogyan és kivel. Más kérdés, hogy a tétmeccsek eredményeit mellébeszélés nélkül el kellene fogadni. Mi ugyanis - Várhidi Péterrel ellentétben - nem vagyunk büszkék a kisinyovi 0-3-ra.

Matekból jeles
Az MLSZ azonnal reagált Matthäus vádjaira, a honlapján közzétett válasz azonban a legkevésbé sem nevezhető professzionális nyilatkozatnak "Hogy is van ez, kedves Lothar?" - kérdezik az MLSZ névtelenül nyilatkozó illetékesei, majd szánalmas buzgalommal számolgatni kezdik, hogy Várhidi Péter kapitánysága alatt hány helyet lépett előre a válogatott a világranglistán, s hogy hányadik volt Kína meg Wales, amikor megverte a Matthäus-féle csapatot. Segítünk az MLSZ-nek, ha már annyira számolhatnékja van: 2006 januárjában, az Eb-selejtezők sorsolása idején a magyar válogatott a 29. volt az európai csapatok rangsorában. Ma a 30. helyen áll.

Zárszó
Kicsinyes, kisstílű, alpári marakodás zajlik, jó magyar szokás szerint. Az MLSZ-nek igaza van abban, hogy Matthäus érvei hiteltelenek, hiszen semmit sem ért el a válogatottal. Matthäusnak viszont abban van igaza, hogy a fent említett "futballtörténelmi" bukták után az érintettek vehetnék a kalapjukat. Valaki ugyanis felelősséggel tartozik mindezért.


Kapcsolódó cikkeink:

Mit tippelnek, továbbjutunk? (A nagy mázli)

Magyar ugar, mellébeszélés (Büszkeség és balítélet)

A büszkség és a lószar (Magyarország-Görögország 1-2)

"Nem vagyunk világverő csapat" (interjú Hajnal Tamással)

Futballnagyhatalom helyett futballnímandok vagyunk (Magyaros maximum)



(anfield.focitipp.hu)

*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább