A Manchester United tragédiája

A Manchester United tragédiája

, anfield

A 44 utasból 23 meghalt, amikor a Manchester United futballcsapatát szállító repülőgép balesetet szenvedett a müncheni Riem reptéren. A tragédia 50 évvel ezelőtt, 1958. február 6-án történt.



A Busby-bébik
Sir Matt Busby 25 éven át ült a Manchester Utd kispadján: 1956-ban és 1957-ben bajnoki címet nyert csapatával, s az 1956-os gárda átlagéletkora 22 év volt - innen a Busby-bébik elnevezés.

A tragédia
1958. február 6-án a manchesteriek Belgrádból utaztak haza, egy sikeresen megvívott BEK-negyeddöntő után. Gépük, a British European Airways légitársaság repülőgépe Münchenben szállt le, hogy üzemanyagot vegyen fel. A felszállás azonban nem sikerült: a gép másodjára sem tudott a levegőbe emelkedni. Harmadszorra igen, de azonnal vissza is zuhant a kifutó betonútjára. A gép szárnya beleütközött egy házba, ezért a repülő farka leszakadt, a törzse pedig egy fakunyhónak vágódott és kigyulladt. A 44 utasból 23 meghalt, köztük az utazást szervező, magyar származású ügynök, Miklós Béla. Nyolc manchesteri futballista vesztette életét.

Korabeli híradás a tragédiáról


A korona ékköve
A nyolcból heten szörnyethaltak, a legtehetségesebbnek tartott manchesteri játékos, a mindössze 21 éves Duncan Edwards pedig 15 napig tartó haláltusa után egy müncheni kórházban hunyt el. Edwards az ötvenes évek legnagyobb angol tehetségének számított: 16 évesen szerződtette a Manchester United, 17 évesen debütált az élvonalban, 18 évesen pedig bemutatkozott a válogatottban (ez a rekord 43 éven át tartotta magát, 1998-ban döntötte meg Michael Owen, azóta pedig Wayne Rooney és Theo Walcott is). A korona ékköve - így nevezték Edwardsot, aki a müncheni repülőtérről - miután a gép kétszer is sikertelenül próbált felszállni - táviratot küldött haza. "Ma minden járat törölve, csak holnap érkezem." Egy járat még indult - Edwards pedig nem érkezett meg.

Duncan Edwards


Utolsó kenet
A ManUtd először 13 nappal a tragédia után lépett pályára, az FA-kupa 5. fordulójában a Sheffield Wednesday ellen, 60 ezer néző előtt. A toldozott-foldozott csapatot két túlélő, a hátvéd Billy Foulkes és a kapus Harry Gregg vezette harcba. A Manchester 3-0-ra nyert, a BEK-ben azonban kiesett a Milan ellenében (2-1, 0-4 – a másik ágon a Real Madrid a Vasast verte összesítésben 4-2-re).
Az élet nem állt meg az Old Traffordon, a csapat edzője, Sir Matt Busby - aki a balesetben olyan súlyosan megsérült, hogy kétszer már az utolsó kenetet is feladták neki - felesége nógatására visszatért a futballhoz, és felépített egy új csapatot.

Feltámadás
A müncheni tragédia után 5 évvel a Manchester United megnyerte az FA-kupát, 1965-ben és 1967-ben bajnoki címet szerzett, 1968-ban pedig – az első angol csapatként - megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, miután a BEK-döntőben 4-1-re verte a Benficát (a rendes játékidő után 1-1 volt az állás, s a hosszabbításban hat perc alatt hármat lőtt a Manchester). Az volt a ManUtd történetének egyik legnagyszerűbb mérkőzése, az egyébként kemény ember hírében álló Busby elsírta magát, és könnyeivel küszködött a két gólt szerző Bobby Charlton is, aki szintén rajta volt a müncheni gépen, s akit később lovaggá ütöttek. Sir Matt Busby 1994-ben hunyt el, 85 évesen.

1968, BEK-döntő: ManUtd-Benfica 4-1



(anfield)
*****

További cikkek a rovatban

Gólöröm

, D. Bányász Gergő

Gólöröm

Mit kap az a játékos, aki gólöröm miatt leveszi a mezét? Sportszerűtlen viselkedés miatt sárga lapot. Uff

Tovább

Futball a földi pokolban

, Nádudvari Péter

Futball a földi pokolban

Hetvenkét éve, 1945. január 27-én szabadult fel a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának helyszíne, az auschwitzi lágerkomplexum. A krematóriumok között időnként futballmérkőzéseket rendeztek.

Tovább

Kisbeszéd-töredék a szünetről

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".

Tovább

„Tengerben a tenger”

Július 14-én, csütörtökön, 66 éves korában meghalt Esterházy Péter író, Esterházy Márton testvére. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF egy személyes történetet idéz fel a futball iránt rajongó EP-ről. Jelen időben beszélünk róla.

Tovább

„Magyaros, csípős”

, Focitipp Official

„Magyaros, csípős”

Állandó posztolónk, SZOMBATHY PÁL újságíró tökélyre fejlesztette a minimált az előzetes esélylatolgatás során. Rövid, de velős. Eb-körkérdések.

Tovább

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

, focitipp

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

A cím legföljebb azok számára szorulhat némi magyarázatra, akik nem hallottak még a magyar íróválogatottról. Remélhetőleg ők vannak kevesebben. Különösen ama három feledhetetlen famagustai (Észak-Ciprus) nap után, amikor a csapat nemzetközi színtéren is – újra – letette névjegyét. Nem is akárhogy! –…

Tovább

Kőrösi Zoli halálára

, Szegő János

Kőrösi Zoli halálára

Tegnap meghalt egy magyar író, aki szeretett focizni, és tudott is írni a fociról. A logikai láncolatból ne maradjon ki az se, hogy tudott is focizni, és szeretett is írni. Szegő János búcsúzik tőle.

Tovább

Nyerjen könyveket a Focitippel!

, focitipp.hu

Nyerjen könyveket a Focitippel!

Itt a Focitipp nagy könyvnyeremény-akciója. Hat nyertes összesen 18 könyvet nyerhet meg a játékban, amely a Facebookon zajlik.

Tovább

A Professzor visszaemlékezései

, Kiss Tibor Noé

A Professzor visszaemlékezései

Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.

Tovább

Egy Dózsa-regény vége

, Szegő János

Egy Dózsa-regény vége

Szusza, Bene és Törőcsik – három egykori futballsztár egy fotón. Szegő János új sorozata a kultúrszekcióban: "egy kép alá".

Tovább