Feltápászkodó Valencia

Feltápászkodó Valencia

, focitipp.hu

Spanyolország, 30. forduló, Real Zaragoza–Valencia 2:2

 A Valenciára nagyon ráfért már egy bravúr. A Zaragoza ellen szerencsétlen gólokkal kerültek hátrányba, de a végén a cserecsatár (Corradi) első labdaérintéséből szépített. Igazságos döntetlen.



Döbbenten néztük, amikor az ősszel 5-1-re nyert a Valencia La Coruòa-ban. Aztán a Bajnokok Ligájában már a csoportkör után kiestek, azóta meg már az UEFA-kupából is. Claudio Ranieri távozott, az olaszok gyorsan a kispadra kerültek, az eredmények azonban még váratnak magukra.

a felbillent pálya II.
A szakadó esőben zajló mérkőzésen már az első perctől kezébe vette a kezdeményezést a Valencia. Hasonlóan alakult a mérkőzés, mint a Werder Bremen–Stuttgart találkozó, a különbség csak az volt, hogy itt a vendégek támadtak állandóan. Mindez cseppet sem zavarta a Zaragozát, amelynek játékát látva az ember azon töprengett, vajon hogy a fenébe gondolhatják komolyan, hogy ezzel a játékkal elérhetik a hatodik helyet. Egy szerencséjük volt: az olaszok közül utolsónak maradt Di Vaio mindent elkövetett annak érdekében, hogy lecseréljék, ugyanis semmilyen helyzetből nem volt hajlandó gólt szerezni. A Valencia megunta a sorozatos támadásokat és átengedte a félpályán a hazaiakat, de nem figyeltek eléggé, mert Generelo nagyszerű lövéssel megszerezte a vezetést az első félidő utolsó percében.

fordulat a hajrában
Alig telt el öt perc a második félidőből, amikor Savio beadását Albelda akarta kifejelni, de ehelyett gyönyörűen csúsztatta Canizares kapujába a labdát (0:2). Innentől kezdve pedig mintha feladták volna a narancsmezesek. A két szerencsétlen gól demoralizálta a csapatot, a Zaragoza kezébe vette az irányítást és akár a meccset is eldönthette volna, Galletti azonban másként gondolta és hagyta még izgulni egy kicsit a szurkolókat. Antonio Lopez beküldte Fiorét – aki az idény végén távozni fog, vagy Torinóba (Juventus), vagy Milánóba (Inter) – és ettől új lendületet kapott a vendégcsapat. Aztán Corradi is bejött Di Vaio helyére és egy perccel később már gól is szerzett, habár ehhez egy rettenetes „felszabadító” fejesre is szükség volt. Öt perccel a vége előtt Caneira is betalált és így legalább az egyik pontot megszerezte a Valencia.

ki jut a BL-be?
30 forduló után a Primera Division legfőbb kérdése nem a bajnoki címről, hanem a BL-selejtezőbe kerülésről szól. A 3. helyezett Villarreal és 9. Deportivo között mindössze 5 pont a különbség és még van hátra 8 forduló. A hatalmas küzdelemben bármi előfordulhat, de a focitipp.hu a Villarreal és a sevillai Betis sikerét várja. Nemcsak azért, mert a sárgák 3:1-re intézték el simán a Bilbaót, és a Betis is majdnem megverte a Barcelonát a Nou Campban – 75 percig emberhátrányban játszva, hanem mert egész éves teljesítményüket tekintve megérdemelnék – szemben a gyengélkedő Deporral és Valenciával. Nekik majd jövőre drukkolunk ismét. Az Espanyol, az Atlético Madrid és a Sevilla pedig majd az UEFA-kupában próbáljon szerencsét.

- kislaci -

*****

A 30. forduló eredményei

Real Sociedad–Osasuna 2:0 (1:0)
Gólszerzők: Uranga 42. (1:0), Karpin 46. (2:0)

Real Zaragoza–Valencia 2:2 (1:0)
Gólszerzők: Generelo 45. (1:0), Albelda 49. öngól (2:0), Corradi 81. (2:1), Caneira 85. (2:2)
Piros lap: Caneira 88. (Valencia)

Villarreal–Athletic Bilbao 3:1 (2:1)
Gólszerzők: Jose Mari 12. (1:0), Ezquerro 22. (1:1), Jose Mari 32. (2:1), Forlán 57. (3:1)

Barcelona–Real Betis 3:3 (1:2)
Gólszerzők: Joaquin 12. (0:1), Eto’o 16. 11-esből (1:1), Oliveira 40. (1:2), Joaquin 63. (1:3), Eto’o 83. 11-esből (2:3), Van Bronckhorst 93. (3:3)
Piros lap: Rivas 14. (Betis)

Racing Santander–Espanyol 1:3 (1:2)
Gólszerzők: Tamudo 14. (0:1), Aganzo 35. (1:1), Jarque 44. (1:2), Maxi 49. (1:3)

Sevilla–Numancia 1:0 (0:0)
Gólszerző: Corriera 69. (1:0)

Levante-Deportivo 0:1 (0:1)
Gólszerző: Tristan 39. (0:1)

Málaga–Getafe 1:1 (1:1)
Gólszerzők: Baiano 14 (1:0), Nano 32. (1:1)

Atlético Madrid–Mallorca 4:0 (1:0)
Gólszerzők: Colsa 27. (1:0), F. Torres 60. 11-esből (2:0), Ballesta 86. (3:0), 88. (4:0)
Piros lap: Ballestros 58., Iuliano 77. (mindkettő Mallorca)

Albacete-Real Madrid 1:2 (1:2)
Gólszerzők: P. Redondo 10. (1:0), Helguera 15. (1:1), Owen 45. (1:2)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább