A futballhős, aki 34 évesen hunyt el

A futballhős, aki 34 évesen hunyt el

, anfield.focitipp.hu

Vajon volt-e egyértelműbb meccs a Betis-Barcelonánál? Akik láttuk, eskü alatt valljuk: a Barcelonának négy-öt góllal kellett volna nyernie a mérkőzést: a félidőben 2-0-ra vezetett, minden olajozottan működött, mint egy nagy henger, jött újra és újra a Barca, feltartóztathatatlanul, kilapított sevillaiak imádkoztak a fűcsomók között.



A Betis-drukkerek tátott szájjal bámultak, kedvenceik pedig teli gatyával forgolódtak a pályán, s örültek, ha a véletlen szeszélye folytán labdához értek, bár erre ritkán került sor, legfeljebb bedobásoknál - a labdabirtoklási arány ugyanis 30:70 % volt.

Aztán a Betis 0-2-ről 3-2-re fordított a Barca ellen, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna: futottak, passzoltak, lőttek - a jelenséget jobb híján nevezzük csodának.

Az Arsenal szintén 0-2-ről fordított 3-2-re, ráadásul emberhátrányban tette mindezt, gyaníthatóan itt is a csoda esete áll fenn, ez egy ilyen hétvége volt.

Hanem ami az úr 1957-ik esztendejében a Charlton-Huddersfield mérkőzésen történt, arra tényleg nincs magyarázat. A csípős decemberi hidegben alig negyedóra telt el a meccsből, amikor a Charlton középhátvédjét kiugrott vállal kórházba kellett szállítani. Cserelehetőség nem volt, a hazaiak emberhátrányban futballoztak tovább, aminek az lett az eredménye, hogy a 64. percben már 1-5 volt az állás. A fagyoskodó nézők egy része ekkor csalódottan legyintett, és hazafelé indult. Ez volt a szezon legnagyobb szurkolói tévedése.

A 81. percben ugyanis már a Charlton vezetett 6-5-re.

Bill Shankly, a Liverpool későbbi legendás trénere akkor még a Huddersfield kispadján ült, és aligha nyugodott meg, amikor csapata négy perccel a vége előtt kiegyenlített (6-6): az összeszorított fogakkal küzdő Charlton ugyanis az utolsó másodpercekben megszerezte a győztes gólt (7-6), a nézők pedig a pályára rohanva ünnepelték hőseiket, elsősorban az öt gólt szerző charltoni csatárt, Johnny Stummerst.

Stummers négy évvel a "charltoni csoda" után hunyt el rákban, 34 évesen. Ezzel a jegyzettel rá emlékezünk.

(anfield.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább