Van igazság

Van igazság

, ktn

UEFA-kupa, döntő

Zenit-Rangers 2-0

Nem is történhetett volna másként, ezt a meccset a Zenit Szentpétervárnak kellett megnyernie.



A Rangers és Zagorakisz

Hasonlították ezt a defenzív Rangerst az Eb-győztes görögökhöz - de vajon ki volt ebben a skót csapatban Baszinasz? És Zagorakisz? De hasonlították ezt a Rangerst az olaszokhoz is, mondván ezek is védekeznek, meg azok is védekeznek. Valóban, a ló és az orrszarvú is szinte ugyanolyan, mindkettőnek négy lába van, és füvet eszik.

A Rangers szurkolói azonban nem mondtak őrültségeket, ők a 72. percben már tudták, hogy vége. Arsavin egy köténnyel kiugratta Gyenyiszovot, aki olyan lazasággal passzolt a hálóba Alexander mellett, mintha a grundon lett volna. Ez azonban az UEFA-kupa döntője volt, síró, fejüket a kezükbe temető, maguk elé meredő skót szurkolókkal - és egymás nyakába boruló, ugrándozó oroszokkal. Hiába jött százezer skót, a kilencezer orosz örülhetett.

A skótok tudták, hogy a Rangersnek innentől kezdve semmi esélye, ez az együttes jelen pillanatban alkalmatlan arra, hogy a Kilmarnocknál erősebb csapat ellen fordítson. Már a döntőbe jutásuk is oltári mázli volt, amit legalább annyira az impotens ellenfeleknek köszönhettek, mint oroszlánszívüknek - az Olaszországban sztárolt Prandelli például 210 percen keresztül próbálta ugyanazt, csak a lila pufidzsekijét cserélte rózsaszínűre.

"Volt egy-két lehetőségünk" - kezdte fejét vakargatva Walter Smith. Bizonyára arra gondolt, amikor a 90. percben Novo az ötösről a huszonötös sorba küldte a labdát. Smith-t Csak azért nem intették le, mert a 60 esztendős tréner ennél nagyobb tiszteletet érdemel. Sőt, talán a Rangers antifociját is csak az ő tekintélye mentette meg eddig a teljes kigúnyolástól.

Zenit, csúcs

De most már a Zenit játékosai is rászolgáltak az elismerésre. Ami a Panathinaikosznak, a Werder Bremennek, a Sporting Lisszabonnak és a Fiorentinának csak 750 perc leforgása alatt sikerült, azt ők megtették 90 perc alatt - kétszer áttörték a skót betonfalat. Két olyan góllal, ami a kelet-európai foci legszebb pillanatait idézte. Gyors, rövidpasszos futballal. Látványos, de egyszerű játékkal, brazilos trükkök helyett egy csipetnyi ravaszsággal, egy csipetnyi finesszel - Zirjanov úgy gyalogolt be a kapuba a labdával a 93 percben, mint egy kispályás meccsen.

A meccs embere Andrej Arsavin lett, az ő nevét bizonyára örökre megjegyzik a szigetországban. A moszkvai orosz-angol Eb-selejtezőn (2-1) bolondot csinált az angol válogatott nehézkes védőiből. Aztán eljött Manchesterbe, és néhány szenzációs villanással jelezte, ő az úr a pályán.

BL-esélyes?

A Rangersnek nem sikerült a bravúr, 26 év után ismét európai kupatrófeát szerezni, de emiatt a Protestánsok fanatikusain kívül senki sem bánkódott. Persze a Zenit győzelme is sokaknak büdös, Gazprom, Medvegyev, Putyin, olajoligarchia, ruszkik haza. Azt persze senki sem firtatja, hogy miből és hogyan lett milliárdos Shinawatra úr.

A Rangers még triplázhat, a bajnoki cím mellett az FA-kupát és a Ligakupát is begyűjtheti. Az oroszokra nagyobb feladatok várnak. A csapat gerince a nyári Európa-bajnokságon bizonyíthat (Arsavin eltiltás miatt az első két meccset kihagyja), majd folytatódik az orosz bajnokság, amelyben gyenge rajtja (1-4-1) és négy elmaradt meccse miatt a Zenit jelenleg csak a Vlagyivosztokot és a Himkit előzi meg. De a legnagyobb dobásra ősszel készülnek a szentpéterváriak. Történetük során először indulhatnak a Bajnokok Ligájában, a főtábláról.

"Egy Bajnokok Ligája-esélyes ütött ki minket" - sóhajtott fel valaki a Bayern München öltözőjében a Zenit elleni 0-4 után. Még igaza is lehet.

Zenit-Rangers 2-0 (hír, meccsadatok)

(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább