Az angol futball fenegyereke és legendája

Az angol futball fenegyereke és legendája

, kl

Boldog születésnapot

Három angolt is ünnepelünk: egy lükét, egy alázatost és egy énekest, de nem feledkezünk meg Luca Toni születésnapjáról sem.



Sárga lapot adott a bírónak, a pálya szélére pisilt, lehúzta a kupát tartó játékos nadrágját, nyelvet öltött az ellenfelére és beleböfögött a mikrofonba. Mindezek mellett lőtt néhány fantasztikus gólt. Tavaly májusban múlt 40 éves, akkor rosszul lett, és gyomorfekéllyel szállították kórházba. Reméljük, hogy most kedden békésebben telt Paul Gascoigne 41. születésnapja.

Gascoigne-pillanatok


Egy másik zseniális angol irányító is a héten ünnepelt, habár Steven Gerrard inkább a futballpályán villog. Azt látjuk, hogy két karja és két lába van, de azt nem tudhatjuk, hogy hány szíve és tüdeje. Szerintünk ezekból is van neki legalább kettő. A liverpooli legenda még csak 28 éves múlt pénteken.

10 Gerrard-gól


Veni, vidi, vici - küldött üzenetet Rómába Caesar, miután legyőzte a pontusi királyt. Valami hasonlót üzenhetett haza Luca Toni is Münchenből: 24 gól a bajnokságban, 10 az UEFA-kupában, 5 a Német Kupában - ez az olasz csatár idei mérlege a Bayernnél. Mindezt úgy, hogy egyetlen gólt sem szerzett büntetőből (igaz, a Werder ellen kihagyott egyet). Ha pedig az Eb-n is gólkirály lenne, megingathatná Cristiano Ronaldo bombabiztos helyét az idei Aranylabda-szavazáson. Luca Toni hétfőn múlt 31 éves.

17 Toni-gól


Számtalanszor megírtuk, a focitipp olvasói kívülről fújhatják: Andrej Arsavin nem játszhat az Eb első két mérkőzésén (a spanyolok és a görögök ellen), mert Andorra ellen az utolsó selejtezőn kiállították. De ha belegondolunk, a Zenit úgy ütötte ki a Bayernt 4-0-ra, hogy Arsavin eltiltás miatt nem is játszott, akkor talán a Szbornaja is túléli a 27 éves csatár hiányát.

Arsavin-gólok


Harmadszor nyerte meg idén a Bajnokok Ligáját (BEK-et) a Manchester United. A másodikra mindenki emlékszik, de vajon tudja, hogy mikor nyerte meg először a BEK-et a ManU? Éppen 40 évvel ezelőtt. Régi idők focija, modern zenével.

Manchester United-Benfica 4-1 (1968)


Volt egy Music box című videó videó kazettánk valamikor a nyolcvanas évek végén. Nyugatról kaptuk, számunkra szokatlan számok szerepeltek rajta. Ilyen volt Colin Vearncombe (Black) dala a "csodálatos életről". Az angol zenész hétfőn múlt 46 éves.

Black - Wonderful life


A hét eseményei

- Farkas Bertalan - eddigi egyetlen magyar űrhajósként - elindul a világűrbe (1980. május 26.
- Az Aston Villa megnyeri a BEK-et [a Bayern München ellen 1-0] (1982. június 26.)
- Megalakul az RSC Anderlecht futballcsapata (1907. május 27.)
- Átadják a Golden Gate hidat San Franciscóban (1937. május 27.)
- Mathias Rust német sportrepülő leszállt Moszkvában a Vörös térre (1987. május 28.)
- A törökök elfoglalják Bizáncot, a város nevét Isztambulra változtatják (1453. május 29.)
- A Manchester United első angol csapatként megnyeri a BEK-et (1968. május 29.)
- A magyar országgyűlés megszavazza a kiegyezést. (1867. május 29.)
- Luxemburgi Zsigmond magyar királyt Német-Római császárrá koronázzák (1433. május 31.)
- Mátyás király elfoglalja Bécset (1485. június 1.)
- Elindul a CNN tévécsatorna (1980. június 1.)
- Megszűnik a Varsói Szerződés (1991. június 1.)

A hét szülöttei

- Colin Vearncombe, a Black zenekar énekese (1962. május 26.)
- Lenny Kravitz, amerikai zenész (1964. május 26.)
- Luca Toni, olasz futballista (1977. május 26.)
- Paul Gascoigne, angol futballista (1967. május 27.)
- Presser Gábor, zenész (1948. május 27.)
- Steven Gerrard, angol futballista (1980. május 30.)
- Andrej Arsavin, orosz futballista (1981. május 30.)
- Alexi Lalas, egyesült államok-beli futballista (1970. június 1.)

(kl)


*****

További cikkek a rovatban

Gólöröm

, D. Bányász Gergő

Gólöröm

Mit kap az a játékos, aki gólöröm miatt leveszi a mezét? Sportszerűtlen viselkedés miatt sárga lapot. Uff

Tovább

Futball a földi pokolban

, Nádudvari Péter

Futball a földi pokolban

Hetvenkét éve, 1945. január 27-én szabadult fel a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának helyszíne, az auschwitzi lágerkomplexum. A krematóriumok között időnként futballmérkőzéseket rendeztek.

Tovább

Kisbeszéd-töredék a szünetről

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".

Tovább

„Tengerben a tenger”

Július 14-én, csütörtökön, 66 éves korában meghalt Esterházy Péter író, Esterházy Márton testvére. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF egy személyes történetet idéz fel a futball iránt rajongó EP-ről. Jelen időben beszélünk róla.

Tovább

„Magyaros, csípős”

, Focitipp Official

„Magyaros, csípős”

Állandó posztolónk, SZOMBATHY PÁL újságíró tökélyre fejlesztette a minimált az előzetes esélylatolgatás során. Rövid, de velős. Eb-körkérdések.

Tovább

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

, focitipp

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

A cím legföljebb azok számára szorulhat némi magyarázatra, akik nem hallottak még a magyar íróválogatottról. Remélhetőleg ők vannak kevesebben. Különösen ama három feledhetetlen famagustai (Észak-Ciprus) nap után, amikor a csapat nemzetközi színtéren is – újra – letette névjegyét. Nem is akárhogy! –…

Tovább

Kőrösi Zoli halálára

, Szegő János

Kőrösi Zoli halálára

Tegnap meghalt egy magyar író, aki szeretett focizni, és tudott is írni a fociról. A logikai láncolatból ne maradjon ki az se, hogy tudott is focizni, és szeretett is írni. Szegő János búcsúzik tőle.

Tovább

Nyerjen könyveket a Focitippel!

, focitipp.hu

Nyerjen könyveket a Focitippel!

Itt a Focitipp nagy könyvnyeremény-akciója. Hat nyertes összesen 18 könyvet nyerhet meg a játékban, amely a Facebookon zajlik.

Tovább

A Professzor visszaemlékezései

, Kiss Tibor Noé

A Professzor visszaemlékezései

Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.

Tovább

Egy Dózsa-regény vége

, Szegő János

Egy Dózsa-regény vége

Szusza, Bene és Törőcsik – három egykori futballsztár egy fotón. Szegő János új sorozata a kultúrszekcióban: "egy kép alá".

Tovább