Arany cserék, aranygólok

Arany cserék, aranygólok

, Kiss Tibor Noé

Euro 2000

Olaszország 32 év után már szinte magához ölelhette az Eb-serleget. A Squadra Azzurra játékosai összeölelkezve álltak az oldalvonal mellett a finálé 94. percében, aztán jött Wiltord, majd Trezeguet. De legfőképpen Zinedine Zidane.



(A cikk eredeti verziója 2008-as EB-kalauzunkban jelent meg.)
 

 

A rendező Hollandia és Belgium automatikus résztvevője volt az Eb-nek, a selejtezőkön így 49 válogatott indult el. A kvalifikációs sorozat vesztese az 1998-ban világbajnoki bronzérmet szerző horvát csapat volt, amely csak harmadikként zárt a csoportjában, így nem jutott ki az Eb-re. Arattak viszont a spanyolok (akik hazai pályán 9–0-ra verték Ausztriát és San Marinót, 8–0-ra pedig Ciprust) és a csehek (akik mind a tíz meccsüket megnyerték).

A 2000-es Európa-bajnokság volt az első, amelynek két házigazdája volt, és az egyik már a csoportkörben elvérzett: Belgiumot az olaszok és a törökök is megelőzték a B csoportban. A belgáknál is nagyobbat buktak az angolok és a németek. Anglia egy utolsó percben kapott tizenegyesgóllal (Ganea, Románia-Anglia 3–2), Németország pedig egy szerzett ponttal zuhant ki az A csoportból. Drámai körülmények között jutottak tovább a spanyolok, akik fergeteges hajrával fordítottak 4–3-ra a jugoszlávok ellen. A Plávik meccseit élmény volt nézni: az első fordulóban az emberhátrányban játszó Milosevicsék négy perc alatt egyenlítettek Szlovénia ellen, 0–3-ról.

A jugoszlávok egyetlen meccset fejeztek be tizenegy emberrel, mégis akkor szégyenkezhettek: a negyeddöntőben Hollandia–Jugoszlávia 6–1. A spanyoloknak a negyeddöntőben már nem hozott szerencsét a hajrá: 2–1-es francia vezetésnél Raúl a lelátóra lőtt egy tizenegyest a 90. percben, Spanyolország pedig 1990, 1994 és 1996 után ismét a legjobb nyolc között búcsúzott egy nagy nemzetközi tornáról.

Az olaszok Rotterdamban robbantottak először, a hollandokkal szemben: Zambrotta kiállítása miatt Olaszország szinte az egész mecscset emberhátrányban játszotta végig, s heroikus küzdelemben őrizte a gól nélküli döntetlent – a hazaiak a rendes játékidőben kétszer is tizenegyest hibáztak (F. De Boer, Kluivert), majd a büntetőpárbaj során újabb háromszor (F. De Boer, Stam, Bosvelt). Toldo és Olaszország a mennybe ment.

A portugál-francia elődöntő is emlékezetes volt: a 117. percben a szlovák partjelző, Igor Šramka kezezést látott Abel Xaviernél a tizenhatoson belül. A portugálok hevesen tüntettek (utóbb három futballista kapott eltiltást), Zidane büntetett, Franciaország pedig aranygóllal jutott a fináléba. Amit aztán meg is nyert – egy újabb aranygóllal.

A kiváló támadófocival előrukkoló olaszok a 94. percig vezettek a találkozón, akkor azonban az addig hibátlan Cannavaro elcsúszott, Wiltord pedig kilőtte a hosszú sarkot. Az olaszok, akik akkor már összeölelkezve álltak a kispadnál, összeomlottak, s a hosszabbításban egy Trezeguet-bomba végül elsüllyesztette Itáliát. A franciák 1984 után a második Eb-címüket szerezték meg, és az aranyat (a döntőben szenzációsan focizó Zidane mellett) Roger Lemerre kapitány három cseréje szállította: az első gól előtt Pires indította Wiltordot, az aranygólt pedig az ugyancsak csereként beállt Trezeguet lőtte.
 

A legjobb: Zinedine Zidane (Franciaország)

Zidane akkor kapcsolt rá, amikor nem ment a többieknek. Ha kellett, a hátán vitte tovább a Les Bleus-t. Fontos gólt lőtt a spanyolok ellen, még fontosabbat a portugálok ellen, s ő vezényelte a francia támadásokat a döntőben is. Franciaország a FIFA-világranglista első helyén állt 2000-ben, s az 1998-as vb-győzelem után újabb trófeát szerzett – főleg Zizou-nak köszönhetően.
 

Tudta-e, hogy...

az Eb-k történetének leggyorsabb kiállítására a Norvégia-Jugoszlávia mérkőzésen került sor? A szerb Mateja Kezsman a 86. percben lépett pályára, 44 másodperccel később pedig Hugh Dallas már le is zavarta onnan.
 

Az álomcsapat

Vítor Baía (portugál), Toldo (olasz), Barthez (francia), Blanc (francia), Desailly (francia), Nesta (olasz), Couto (portugál), F. de Boer (holland), Maldini (olasz), Thuram (francia), Vieira (francia), Zidane (francia), Figo (portugál), Rui Costa (portugál), Davids (holland), Albertini (olasz), Guardiola (spanyol), Henry (francia), Kluivert (holland), Nuno Gomes (portugál), Raúl (spanyol), Totti (olasz).
 

2000-ben

- BL-döntőben: Real Madrid–Valencia 3–0;
- aranylabdás: Luis Figo (portugál, Barcelona/Real);
- aranycipős: Kevin Phillips (angol, Sunderland);
- Vlagyimir Putyin lett Oroszország elnöke;

- Belgrádban meggyilkolják Arkan szerb nacionalista vezért;
- Mádl Ferenc lett a Magyar Köztársaság elnöke;
- hazatér Oroszországból Toma András, az utolsó magyar hadifogoly, aki 1945-ben esett szovjet hadifogságba, két évvel később pedig elmegyógyintézetbe zárták;
- a Kurszk orosz atomtengeralattjáró teljes legénységével együtt elsüllyedt a Barents-tengeren;
elhunyt: Sir Stanley Matthews, az első futballista, akit lovaggá ütöttek; ő volt az első aranylabdás, s még 50 éves korában is az élvonalban játszott; 

elhunyt: Petri György magyar költő (Magyarázatok M. számára; Körülírt zuhanás; Ami kimaradt); Emil Zátopek cseh olimpiai bajnok hosszútávfutó; Ofra Haza izraeli énekesnő; Friedensreich Hundertwasser osztrák festő; a világ népessége túllépte a 6 milliárd főt.

 

 

SELEJTEZŐK

1. csoport

1998. szeptember 5., Liverpool, 23 000
Wales-Olaszország 0-2
gól: 19. Fuser, 77. Vieri

 

1998. szeptember 5., Minszk, 35 000
Fehéroroszország-Dánia 0-0

 

1998. október 10., Udine, 40 000
Olaszország-Svájc 2-0
gól:19. Del Piero, 62. Del Piero

 

1998. október 10., Koppenhága, 36 000
Dánia-Wales 1-2
gól: 57. Frederiksen, ill. 58. Williams, 87. Bellamy

 

1998. október 14., Cardiff, 12 000
Wales-Fehéroroszország 3-2
gól: 15. J. Robinson, 55. Coleman, 80. Symons, ill. 22. Gurenko, 50. Belkevics

 

1998. október 14., Zürich, 12 500
Svájc-Dánia 1-1
gól: 88. Tobiasen, ill. 58. Chapuisat

 

1999. március 27., Minszk, 35 000
Fehéroroszország-Svájc 0-1
gól: 72. Fournier

 

1999. március 27., Koppenhága, 41 429
Dánia-Olaszország 1-2
gól: 56. Sand, ill. 1. Inzaghi, 68. Conte

 

1999. március 31., Zürich, 13 500
Svájc-Wales 2-0
gól: 4. Chapuisat, 70. Chapuisat

 

1999. március 31., Ancona, 20 735
Olaszország-Fehéroroszország 1-1
gól: 31. (11-es) F. Inzaghi, ill. 24. Belkevics

 

1999. június 5., Bologna, 12 392
Olaszország-Wales 4-0
gól: 6. Vieri, 36. Inzaghi, 39. Maldini, 89. Chiesa

 

1999. június 5., Koppenhága, 24 876
Dánia-Fehéroroszország 1-0
gól: 22. Heintze

 

1999. június 9., Lausanne, 13 124
Svájc-Olaszország 0-0

 

1999. június 9., Liverpool, 10 000
Wales-Dánia 0-2
gól: 84. Tomasson, 90. (11-es) Töfting

 

1999. szeptember 4., Minszk, 25 000
Fehéroroszország-Wales 1-2
gól: 30. Baranov, ill. 42. Saunders, 86. Giggs

 

1999. szeptember 4., Koppenhága, 41 667
Dánia-Svájc 2-1
gól: 54. A. Nielsen, 81. Tomasson, ill. 79. Türkyilmaz

 

1999. szeptember 8., Nápoly, 48 919
Olaszország-Dánia 2-3
gól: 10. Fuser, 34. Vieri, ill. 39. (11-es) Jörgensen, 57. Wieghorst, 63. Tomasson

 

1999. szeptember 8., Lausanne, 12 500
Svájc-Fehéroroszország 2-0
gól: 68. és 86. (11-es) Türkyilmaz

 

1999. október 9., Wrexham, 5000
Wales-Svájc 0-2
gól: 16. Rey, 59. Bühlmann

 

1999. október 9., Minszk, 32 000
Fehéroroszország-Olaszország 0-0

 

1. Olaszország 8 4 3 1 13-5 15
2. Dánia 8 4 2 2 11-8 14
3. Svájc 8 4 2 2 9-5 14
4. Wales 8 3 0 5 7-16 9
5. Fehéroroszország 8 0 3 5 4-10 3
 

2. csoport

 

1998. szeptember 5., Tbiliszi, 35 000
Grúzia-Albánia 1-0
gól: 66. S. Arveladze

 

1998. szeptember 6., Athén, 40 000
Görögország-Szlovénia 2-2
gól: 55. Mahlasz, 58. Frantzeszkosz, ill. 18. és 72. Zahovic

 

1998. szeptember 6., Oslo, 11 000

Norvégia-Lettország 1-3
gól: 18. Solbakken, ill. 11. Pahars, 53. Stolcers, 63. Zemlinskis

 

1998. október 10., Ljubljana, 7000
Szlovénia-Norvégia 1-2
gól: 24. Zahovic, ill. 45. T. A. Flo, 80. Rekdal

 

1998. október 10., Riga, 1900
Lettország-Grúzia 1-0
gól: 3. Stolcers

 

1998. október 14., Oslo, 17 700
Norvégia-Albánia 2-2
gól: 81. Rekdal, 86. Berg, ill. 37. Bushi, 52. Tare

 

1998. október 14., Athén, 15 000
Görögország-Grúzia 3-0
gól: 12. Mahlasz, 15. Liberopulosz, 36. Uzunidisz

 

1998. október 14., Maribor, 6000
Szlovénia-Lettország 1-0
gól: 86. Udovic

 

1998. november 18., Tirana, 15 000
Albánia-Görögország 0-0

 

1999. március 27., Athén, 50 000
Görögország-Norvégia 0-2
gól: 37. és 86. Solskjaer

 

1999. március 27., Tbiliszi, 20 000
Grúzia-Szlovénia 1-1
gól: 42. Dzsanasia, ill. 52. Knavs

 

1999. március 31., Riga, 3200
Lettország-Görögország 0-0

 

1999. április 28., Riga, 2700
Lettország-Albánia 0-0

 

1999. április 28., Tbiliszi, 20 000
Grúzia-Norvégia 1-4
gól: 57. Dzsanasia, ill. 16. Iversen, 25. és 37. T. A. Flo, 35. Solskjær

 

1999. május 30., Olso, 18 236
Norvégia-Grúzia 1-0
gól: 4. Iversen

 

1999. június 5., Tirana, 5000
Albánia-Norvégia 1-2
gól: 17. Tare, ill. 3. Iversen, 83. T. A. Flo

 

1999. június 5., Tbiliszi, 15 000
Grúzia-Görögország 1-2
gól: 55. Kecbaja, ill. 85. Mavrogenidisz, 89. Mahlasz

 

1999. június 5., Riga, 2800
Lettország-Szlovénia 1-2
gól: 18. Pahars, ill. 27. és 43. (11-es) Zahovic

 

1999. június 9., Tirana, 8000
Albánia-Szlovénia 0-1
gól: 26. (11-es) Zahovic

 

1999. június 9., Athén, 15 000
Görögország-Lettország 1-2
gól: 37. (11-es) Niniadisz, ill. 24. Verpakovskis, 90. (11-es) Zemlinskis

 

1999. augusztus 18., Ljubljana, 8000
Szlovénia-Albánia 2-0
gól: 49. Zahovic, 80. Osterc

 

1999. szeptember 4., Oslo, 24 133
Norvégia-Görögország 1-0
gól: 34. Leonhardsen

 

1999. szeptember 4., Tirana, 4000
Albánia-Lettország 3-3
gól: 29. és 78. Bushi, 90. Muka, ill. 20. és 62. Astafjevs, 70. Stolcers

 

1999. szeptember 4., Ljubljana, 8500
Szlovénia-Grúzia 2-1
gól: 48. Acimovic, 80. Zahovic, ill. 55. S. Arveladze

 

1999. szeptember 8., Tbiliszi, 15 000
Grúzia-Lettország 2-2
gól: 30. S. Arveladze, 52. Kavelasvili, ill. 62. Bleidelis, 90. Stepanovs

 

1999. szeptember 8., Oslo, 24 288
Norvégia-Szlovénia 4-0
gól: 15. (öngól) Istenic, 17. Iversen, 30. Solskjær, 67. Leonhardsen

 

1999. október 6., Athén, 11 500
Görögország-Albánia 2-0
gól: 1. Tszartasz, 87. Georgiadisz

 

1999. október 9., Riga, 2500
Lettország-Norvégia 1-2
gól: 52. Pahars, ill. 51. Solskjaer, 85. T. A. Flo

 

1999. október 9., Tirana, 3000

Albánia-Grúzia 2-1
gól: 30. Rraklli, 36. Kola, ill. 52. S. Arveladze

 

1999. október 9., Maribor, 2500
Szlovénia-Görögország 0-3
gól: 39. Tszartasz, 43. Georgiadis, 72. Nikolaidisz

 
1. Norvégia 10 8 1 1 21-9 25
2. Szlovénia 10 5 2 3 12-14 17
3. Görögország 10 4 3 3 13-8 15
4. Lettország 10 3 4 3 13-12 13
5. Albánia 10 1 4 5 8-14 7
6. Grúzia 10 1 2 7 8-18 5
 

3. csoport

 

1998. szeptember 5., Helsinki, 18 716
Finnország-Moldova 3-2
gól: 8. Kolkka, 44. Johansson, 63. Paatelainen, ill. 10. és 12. Oprea

 

1998. szeptember 5., Isztambul, 26 500
Törökország-Észak-Írország 3-0
gól: 18. és 59. Oktay, 50. Tayfur

 

1998. október 10., Bursa, 25 000
Törökország-Németország 1-0
gól: 70. Hakan Sükür

 

1998. október 10., Belfast, 10 000
Észak-Írország-Finnország 1-0
gól: 36. Rowland

 

1998. október 14., Kisinyov, 5000
Moldova-Németország 1-3
gól: 6. Guzkan, ill. 19. és 35. Kirsten, 38. Bierhoff

 

1998. október 14., Isztambul, 30 000
Törökország-Finnország 1-3
gól: 74. Ogün, ill. 5. Paatelainen, 51. Johansson, 96. Litmanen

 

1998. november 18., Belfast, 11 500
Észak-Írország-Moldova 2-2
gól: 49. Dowie, 63. Lennon, ill. 22. Gaidamasciuc, 56. Testimitanu

 

1999. március 27., Belfast, 14 500
Észak-Írország-Németország 0-3
gól: 11. és 43. Bode, 62. (öngól) Morrow

 

1999. március 27., Isztambul, 20 000
Törökország-Moldova 2-0
gól: 34. Hakan Sükür, 90. Sergen

 

1999. március 31., Kisinyov, 13 000
Moldova-Észak-Írország 0-0

 

1999. március 31., Nürnberg, 40 758
Németország-Finnország 2-0
gól: 31. Jeremies, 37. Neuville

 

1999. júnis 4., Leverkusen, 21 000
Németország-Moldova 6-1
gól: 2., 56. és 82. Bierhoff, 27. Kirsten, 38. Bode, 71. Scholl, ill. 76. Stratulat

 

1999. június 5., Helsinki, 36 042
Finnország-Törökország 2-4
gól: 10. Tihinen, 14. Paatelainen, ill. 25. és 84. Tayfur, 34. és 87. Hakan Sükür

 

1999. június 9., Kisinyov, 8000
Moldova-Finnország 0-0

 

1999. szeptember 4., Belfast, 7270
Észak-Írország-Törökország 0-3
gól: 45., 46. és 48. Arif

 

1999. szeptember 4., Helsinki, 20 184
Finnország-Németország 1-2
gól: 63. Salli, ill. 2. és 17. Bierhoff

 

1999. szeptember 8., Kisinyov, 10 000
Moldova-Törökország 1-1
gól: 3. Epureanu, ill. 76. Tayfur

 

1999. szeptember 8., Dortmund, 41 000
Németország-Észak-Írország 4-0
gól: 2. Bierhoff, 16., 33. és 45. Ziege

 

1999. október 9., München, 63 572

Németország-Törökország 0-0

 

1999. október 9., Helsinki, 8200
Finnország-Észak-Írország 4-1
gól: 9. Johansson, 63. Hyypiä, 73. és 83. Kolkka, ill. 59. Whitley

 
1. Németország 8 6 1 1 20-4 19
2. Törökország 8 5 2 1 15-6 17
3. Finnország 8 3 1 4 13-13 10
4. Észak-Írország 8 1 2 5 4-19 5
5. Moldova 8 0 4 4 7-17 4
 

4. csoport

 

1998. szeptember 5., Jereván, 8000
Örményország-Andorra 3-1
gól: 40. Avaljan, 71. és 90. Jeszajan, ill. 85. Lucendo Heredia

 

1998. szeptember 5., Kijev, 82 000
Ukrajna-Oroszország 3-2

gól: 14. Popov, 24. Skacsenko, 74. Rebrov, ill. 67. Varlamov, 88. Onopko

 

1998. szeptember 5., Reykjavík, 10 382
Izland-Franciaország 1-1
gól: 32. Dadason, ill. 35. Dugarry

 

1998. október 10., Andorra, 850
Andorra-Ukrajna 0-2
gól: 32. Koszovszkij, 44. Rebrov

 

1998. október 10., Moszkva, 32 500
Oroszország-Franciaország 2-3
gól: 45. Janovszkij, 55. Mosztovoj, ill. 13. Anelka, 28. Pires, 81. Boghossian

 

1998. október 10., Jereván, 6000
Örményország-Izland 0-0

 

1998. október 14., Kijev, 25 000
Ukrajna-Örményország 2-0
gól: 31. Skacsenko, 80. Huszin

 

1998. október 14., Párizs, 75 700
Franciaország-Andorra 2-0
gól: 54. Candela, 59. Djorkaeff

 

1998. október 14., Reykjavík, 3500
Izland-Oroszország 1-0
gól: 87. (öngól) Kovtun

 

1999. március 27., Andorra, 1400
Andorra-Izland 0-2
gól: 58. E. Sverrisson, 67. Adolfsson

 

1999. március 27., Párizs, 78 750
Franciaország-Ukrajna 0-0

 

1999. március 27., Jereván, 10 000
Örményország-Oroszország 0-3
gól: 6. és 63. (11-es) Karpin, 89. Beszcsasztnih

 

1999. március 31., Moszkva, 20 000
Oroszország-Andorra 6-1
gól: 8. Tyitov, 11. és 62. Beszcsasztnih, 42. Onopko, 50. Cimbalar, 90. Alenyicsev, ill. 73. Sánchez Soto

 

1999. március 31., Kijev, 40 000
Ukrajna-Izland 1-1
gól: 59. Vacsuk, ill. 66. L. Sigurdsson

 

1999. március 31., Párizs, 78 852
Franciaország-Örményország 2-0
gól: 3. Wiltord, 45. Dugarry

 

1999. június 5., Kijev, 49 000

Ukrajna-Andorra 4-0
gól: 38. Popov, 41. Rebrov, 56. Dmitrulin, 89. Huszin

 

1999. június 5., Párizs, 78 288
Franciaország-Oroszország 2-3
gól: 48. Petit, 54. Wiltord, ill. 40. és 75. Panov, 87. Karpin

 

1999. június 5., Reykjavík, 5565
Izland-Örményország 2-0
gól: 30. Dadason, 46. R. Kristinsson

 

1999. június 9., Barcelona, 8600
Andorra-Franciaország 0-1
gól: 86. (11-es) Leboeuf

 

1999. június 9., Moszkva, 36 000
Oroszország-Izland 1-0
gól: 44. Karpin

 

1999. június 9., Jereván, 15 000
Örményország-Ukrajna 0-0

 

1999. szeptember 4., Kijev, 70 000
Ukrajna-Franciaország 0-0

 

1999. szeptember 4., Moszkva, 36 000

Oroszország-Örményország 2-0
gól: 8. (11-es) Beszcsasztnih, 70. Karpin

 

1999. szeptember 4., Reykjavík, 5100
Izland-Andorra 3-0
gól: 29. Þ. Gudjónsson, 32. Hreidarsson, 90. Gudjohnsen

 

1999. szeptember 8., Andorra, 1000
Andorra-Oroszország 1-2
gól: 39. (11-es) Ruiz González, ill. 22. és 57. Onopko

 

1999. szeptember 8., Jereván, 18 000

Örményország-Franciaország 2-3
gól: 6. Mikaeljan, 90. Sangeldjan, ill. 45. (11-es) Djorkaeff, 67. Zidane, 74. Laslandes

 

1999. szeptember 8., Reykjavík, 7000
Izland-Ukrajna 0-1
gól: 43. (11-es) Rebrov

 

1999. október 9., Moszkva, 80 000
Oroszország-Ukrajna 1-1
76. Karpin, ill. 87. Sevcsenko

 

1999. október 9., Párizs, 78 391
Franciaország-Izland 3-2
gól: 17. (öngól) Dadason, 38. Djorkaeff, 71. Trezeguet, ill. 47. E. Sverrisson, 56. Gunnarsson

 

1999. október 9., Andorra, 700
Andorra-Örményország 0-3
gól: 26. A. Petroszjan, 59. Jeszajan, 63. Sangeldjan

 
1. Franciaország 10 6 3 1 17-10 21
2. Ukrajna 10 5 5 0 14-4 20
3. Oroszország 10 6 1 3 22-12 19
4. Izland 10 4 3 3 12-7 15
5. Örményország 10 2 2 6 8-15 8
6. Andorra 10 0 0 10 3-28 0
 

5. csoport

 

1998. szeptember 5., Stockholm, 36 000
Svédország-Anglia 2-1
gól: 30. A. Andersson, 32. Mjällby, ill. 1. Shearer

 

1998. szeptember 6., Burgasz, 20 000
Bulgária-Lengyelország 0-3
gól: 19. és 44. Czereszewski, 48. Iwan

 

1998. október 10., Varsó, 8000
Lengyelország-Luxemburg 3-0
gól: 18. Brzeczek, 33. Juskowiak, 65. Trzeciak

 

1998. október 10., London, 72 974
Anglia-Bulgária 0-0

 

1998. október 14., Burgasz, 12 000
Bulgária-Svédország 0-1
gól: 62. Larsson

 

1998. október 14., Luxemburg, 8200
Luxemburg-Anglia 0-3
gól: 18. Owen, 38. (11-es) Shearer, 88. Southgate

 

1999. március 27., Göteborg, 38 000
Svédország-Luxemburg 2-0
gól: 34. Mjällby, 86. Larsson

 

1999. március 27., London, 74 000
Anglia-Lengyelország 3-1
gól: 11., 21. és 70. Scholes, ill. 29. Brzeczek

 

1999. március 31., Luxemburg, 3004
Luxemburg-Bulgária 0-2
gól: 18. Sztoicskov, 38. Jordanov

 

1999. március 31., Chorzów, 32 000

Lengyelország-Svédország 0-1
gól: 36. Ljungberg

 

1999. júnis 4., Varsó, 8000
Lengyelország-Bulgária 2-0
gól: 15. Hajto, 62. Iwan

 

1999. június 5., London, 75 824
Anglia-Svédország 0-0

 

1999. június 9., Luxemburg, 8000
Luxemburg-Lengyelország 2-3
gól: 76. Birsens, 82. Vanek, ill. 22. Siadaczka, 45. Wichniarek, 68. Iwan

 

1999. június 9., Szófia, 18 000
Bulgária-Anglia 1-1
gól: 18. Markov, ill. 15. Shearer

 

1999. szeptember 4., London, 68 772
Anglia-Luxemburg 6-0
gól: 12. (11-es), 28. és 34. Shearer, 30. és 44. McManaman, 90. Owen

 

1999. szeptember 4., Stockholm, 35 640

Svédország-Bulgária 1-0
gól: 65. Alexandersson

 

1999. szeptember 8., Luxemburg, 4228
Luxemburg-Svédország 0-1
gól: 39. Alexandersson

 

1999. szeptember 8., Varsó, 14 000
Lengyelország-Anglia 0-0

 

1999. október 9., Stockholm, 35 000
Svédország-Lengyelország 2-0
gól: 64. K. Andersson, 90. Larsson

 

1999. október 10., Szófia, 4000
Bulgária-Luxemburg 3-0
gól: 40. Borimirov, 68. Petkov, 78. Hrisztov

 
1. Svédország 8 7 1 0 10-1 22
2. Anglia 8 3 4 1 14-4 13
3. Lengyelország 8 4 1 3 12-8 13
4. Bulgária 8 2 2 4 6-8 8
5. Luxemburg 8 0 0 8 2-25 0
 

6. csoport

1998. szeptember 5., Bécs, 20 000
Ausztria-Izrael 1-1
gól: 7. Reinmayr, ill. 68. Nimni

 

1998. szeptember 5., Larnaca, 20 000
Ciprus-Spanyolország 3-2
gól: 43. Engomitisz, 49. Gogics, 77. Spoljarics, ill. 73. Raúl, 90. Morientes

 

1998. október 10., Larnaca, 10 000
Ciprus-Ausztria 0-3
gól: 55. és 61. Cerny, 74. Reinmayr

 

1998. október 10., Serravalle, 1000
San Marino-Izrael 0-5
gól: 16. Revivo, 18. Nimni, 32. Mizrahi, 58. (öngól) M. Valentini, 82. Ghrayeb

 

1998. október 14., Serravalle, 1000
San Marino-Ausztria 1-4
gól: 81. Selva, ill. 58. Vastic, 64. Mayrleb, 69. Hiden, 76. Glieder

 

1998. október 14., Tel-Aviv, 42 000
Izrael-Spanyolország 1-2
gól: 64. Hazan, ill. 65. Hierro, 78. Etxeberría

 

1998. november 18., Serravalle, 1000
San Marino-Ciprus 0-1
gól: 40. Spoljarics

 

1999. február 10., Limasszol, 3000
Ciprus-San Marino 4-0
gól: 18. Melanarkitisz, 32. és 45. Konsztantinu, 90. Hrisztodolu

 

1999. március 27., Valencia, 45 000
Spanyolország-Ausztria 9-0
gól: 6., 17., 47. és 75. Raúl, 30. és 44. Urzaiz, 35. (11-es) Hierro, 76. (öngól) Wetl, 84. Fran

 

1999. március 28., Tel-Aviv, 30 000
Izrael-Ciprus 3-0
gól: 11. Banin, 47. és 53. Mizrahi

 

1999. március 31., Serravalle, 1500
San Marino-Spanyolország 0-6
gól: 20. Fran, 45., 59. és 66. Raúl, 49. Urzaiz, 72. Etxeberría

 

1999. április 28., Graz, 15 400
Ausztria-San Marino 7-0
gól: 24. és 53. Mayrleb, 42., 44. és 84. Vastic, 71. Amerhauser, 82. (11-es) Herzog

 

1999. június 5., Villarreal, 16 000
Spanyolország-San Marino 9-0
gól: 8. (11-es) Hierro, 23., 67. és 67. Luis Enrique, 25. és 45. Etxeberría, 56. Raúl, 87. (öngól) M. Gennari, 90. Mendieta

 

1999. június 6., Tel Aviv, 45 000
Izrael-Ausztria 5-0
gól: 23. és 47. Berkovic, 45. Revivo, 52. Mizrahi, 75. Ghrayeb

 

1999. szeptember 4., Bécs, 27 000
Ausztria-Spanyolország 1-3
gól: 49. (öngól) Hierro, ill. 22. Raúl, 56. Hierro, 88. Luis Enrique

 

1999. szeptember 5., Limasszol, 16 000
Ciprus-Izrael 3-2
gól: 27. Engomitisz, 53. és 86. (11-es) Spoljarics, ill. 31. Badir, 82. Benayoun

 

1999. szeptember 8., Tel Aviv, 20 000
Izrael-San Marino 8-0
gól: 25., 46. és 70. Benayoun, 38. Mizrahi, 40. és 68. Revivo, 84. Sivilia, 89. Abuksis

 

1999. szeptember 8., Badajoz, 15 000
Spanyolország-Ciprus 8-0
gól: 20., 25. és 38. Urzaiz, 33., 42. és 56. Guerrero, 82. César Martín, 88. Hierro

 

1999. október 10., Albacete, 12 000
Spanyolország-Izrael 3-0
gól: 30. Morientes, 37. César Martín, 51. Raúl González

 

1999. október 10., Bécs, 10 000
Ausztria-Ciprus 3-1
gól: 5. Glieder, 23. Vastic, 81. Herzog, ill. 63. Koszta

 

1. Spanyolország 8 7 0 1 42-5 21
2. Izrael 8 4 1 3 25-9 13
3. Ausztria 8 4 1 3 15-20 13
4. Ciprus 8 4 0 4 12-21 12
5. San Marino 8 0 0 8 1-40 0
 

7. csoport

 

1998. szeptember 2., Bukarest, 6000
Románia-Liechtenstein 7-0
gól: 18. Popescu, 30. C. Munteanu, 32., 45. és 53. Ilie, 56. Moldovan, 60. (öngól) Haas

 

1998. szeptember 5., Kassa, 3243
Szlovákia-Azerbajdzsán 3-0
gól: 17. Fabus, 26. Dubovsky, 37. Moravcic

 

1998. szeptember 6., Budapest, 50 000
Magyarország-Portugália 1-3
gól: 32. Horváth F., ill. 52. és 77. Sá Pinto, 85. Rui Costa

 

1998. október 10., Porto, 50 000
Portugália-Románia 0-1
gól: 90. D. Munteanu

 

1998. október 10., Vaduz, 2500
Liechtenstein-Szlovákia 0-4
gól: 3. Sovic, 13. Dubovsky, 36. és 61. Tomaschek

 

1998. október 10., Baku, 10 000

Azerbajdzsán-Magyarország 0-4
gól: 59. Dárdai, 85. Illés, 88. Pisont, 90. Fehér M.

 

1998. október 14., Budapest, 40 000
Magyarország-Románia 1-1
gól: 82. Hrutka, ill. 50. Moldovan

 

1998. október 14., Pozsony, 22 000
Szlovákia-Portugália 0-3
gól: 17. és 30. Joao Pinto, 70. Abel Xavier

 

1998. október 14., Vaduz, 1900
Liechtenstein-Azerbajdzsán 2-1
gól: 48. M. Frick, 49. M. Telser, ill. 59. K. Kurbanov

 

1999. március 26., Guimaraes, 20 000
Portugália-Azerbajdzsán 7-0
gól: 27. és 73. Sá Pinto, 69. Paulo Madeira, 76. Sérgio Conceicao, 83. és 84. Pauleta

 

1999. március 27., Bukarest, 15 000
Románia-Szlovákia 0-0

 

1999. március 27., Budapest, 9534
Magyarország-Liechtenstein 5-0
gól: 17. Sebők J., 33., 42. és 86. (11-es) Sebők V., 75. Illés

 

1999. március 31., Baku, 10 000
Azerbajdzsán-Románia 0-1
gól: 49. Lupescu

 

1999. március 31., Pozsony, 20 000
Szlovákia-Magyarország 0-0

 

1999. március 31., Vaduz, 3000
Liechtenstein-Portugália 0-5
gól: 16. (11-es) és 79. Rui Costa, 49. Figo, 54. és 60. Paulo Madeira

 

1999. június 5., Lisszabon, 25 000
Portugália-Szlovákia 1-0
gól: 62. Capucho

 

1999. június 5., Bukarest, 23 000
Románia-Magyarország 2-0
gól: 2. Ilie, 15. D. Munteanu

 

1999. június 5., Baku, 8500

Azerbajdzsán-Liechtenstein 4-0
gól: 16. K. Kurbanov, 42. Licskin, 60. Tagizade, 73. Iszajev

 

1999. június 9., Győr, 16 500
Magyarország-Szlovákia 0-1
gól: 52. Fabus

 

1999. június 9., Coimbra, 25 000

Portugália-Liechtenstein 8-0
gól: 29. és 45. Sá Pinto, 40., 59. és 67. Joao Pinto, 52. (öngól) Ritter, 80. és 90. Rui Costa

 

1999. június 9., Bukarest, 8000
Románia-Azerbajdzsán 4-0
gól: 24. Ganea, 44. D. Munteanu, 50. Vladoiu, 90. Rosu

 

1999. szeptember 4., Baku, 8000
Azerbajdzsán-Portugália 1-1
gól: 51. Tagizade, ill. 90. Figo

 

1999. szeptember 4., Pozsony, 8000
Szlovákia-Románia 1-5
gól: 22. (11.es) Labant, ill. 6. Ilie, 30. Hagi, 66. Ciobotariu, 88. és 90. Moldovan

 

1999. szeptember 4., Vaduz, 1800
Liechtenstein-Magyarország 0-0

 

1999. szeptember 8., Pozsony, 3052
Szlovákia-Liechtenstein 2-0
gól: 4. Németh, 55. Karhan

 

1999. szeptember 8., Bukarest, 24 000
Románia-Portugália 1-1
gól: 37. Hagi, ill. 45. Figo

 

1999. szeptember 8., Budapest, 1500
Magyarország-Azerbajdzsán 3-0
gól: 28. Sebők V., 51. Egressy, 55. Sowunmi

 

1999. október 9., Vaduz, 2900
Liechtenstein-Románia 0-3
gól: 26. Rosu, 65. és 73. Ganea

 

1999. október 9., Baku, 8000
Azerbajdzsán-Szlovákia 0-1
gól: 70. Labant

 

1999. október 9., Lisszabon, 65 000
Portugália-Magyarország 3-0
gól: 15. (11-es) Rui Costa, 16. Joao Pinto, 58. Abel Xavier

 

1. Románia 10 7 3 0 25-3 24
2. Portugália 10 7 2 1 32-4 23
3. Szlovákia 10 5 2 3 12-9 17
4. Magyarország 10 3 3 4 14-10 12
5. Azerbajdzsán 10 1 1 8 6-26 4
6. Liechtenstein 10 1 1 8 2-39 4
 

8. csoport

 

1998. szeptember 5., Dublin, 34 000
Írország-Horvátország 2-0
gól: 2. Irwin, 15. Roy Keane

 

1998. szeptember 6., Szkopje, 5000
Macedónia-Málta 4-0
gól: 20. és 47. Bozsinov, 70. és 76. Sakiri

 

1998. október 10., Ta.Qali, 14 500
Málta-Horvátország 1-4
gól: 28. Suda, ill. 54. Simic, 68. és 74. Vugrinec, 81. Suker

 

1998. október 14., Dublin, 35 000
Írország-Málta 5-0
gól: 17. és 19. Robbie Keane, 54. Roy Keane, 62. Quinn, 82. Breen

 

1998. október 14., Zágráb, 20 000
Horvátország-Macedónia 3-2
gól: 16. Suker, 45. és 70. Boban, ill. 2. Csirics, 55. Szainovszki

 

1998. november 18., Ta.Qali, 4000
Málta-Macedónia 1-2
gól: 69. Sixsmith, ill. 49. Nikolovszki, 63. Zaharievszki

 

1998. november 18., Belgrád, 35 000
Jugoszlávia-Írország 1-0
gól: 64. Mijatovics

 

1999. február 10., Ta.Qali, 7000
Málta-Jugoszlávia 0-3
gól: 22. és 55. Nadj, 90. Milosevics

 

1999. június 5., Szkopje, 5000
Macedónia-Horvátország 1-1
gól: 80. Hrisztov, ill. 19. Suker

 

1999. június 8., Szaloniki, 2000
Jugoszlávia-Málta 4-1
gól: 34. Mijatovics, 74. Kovacsevics, 48. és 90. Milosevics, ill. 6. Saliba

 

1999. június 9., Dublin, 28 108
Írország-Macedónia 1-0
gól: 66. Quinn

 

1999. augusztus 18., Belgrád, 52 000
Jugoszlávia-Horvátország 0-0

 

1999. augusztus 21., Zágráb, 20 000
Horvátország-Málta 2-1
gól: 34. Stanic, 55. Soldo, ill. 60. Carabott

 

1999. szeptember 1., Dublin, 31 400
Írország-Jugoszlávia 2-1
gól: 54. Robbie Keane, 69. Kennedy, ill. 60. D. Sztankovics

 

1999. szeptember 4., Zágráb, 30 000
Horvátország-Írország 1-0
gól: 90. Suker

 

1999. szeptember 5., Belgrád, 22 000
Jugoszlávia-Macedónia 3-1
gól: 37. és 54. Sztojkovics, 77. Szavicsevics, ill. 64. (11-es) Csirics

 

1999. szeptember 8., Ta Qali, 4000
Málta-Írország 2-3
gól: 61. Said, 68. (11-es) Carabott, ill. 13. Robbie Keane, 20. Breen, 72. Staunton

 

1999. szeptember 8., Szkopje, 14 000
Macedónia-Jugoszlávia 2-4
gól: 60. Sakiri, 90. Csirics, ill. 1. Milosevics, 4. (öngól) Babunszki, 14. D. Sztankovics, 38. Drulovics

 

1999. október 9., Szkopje, 6000
Macedónia-Írország 1-1
gól: 90. Sztavrevszki, ill. 18. Quinn

 

1999. október 9., Zágráb, 40 000
Horvátország-Jugoszlávia 2-2
gól: 20. Boksic, 47. Stanic, ill. 26. Mijatovics, 31. D. Sztankovics

 

1. Jugoszlávia 8 5 2 1 18-8 18
2. Írország 8 5 1 2 14-6 16
3. Horvátország 8 4 3 1 13-9 15
4. Macedónia 8 2 2 4 13-14 8
5. Málta 8 0 0 8 6-27 0
 

9. csoport

 

1998. június 4., Tallinn, 3500
Észtország-Feröer-szigetek 5-0
gól: 12. Viikmäe, 40. Reim, 75. Terehhov, 86. Oper, 90. Kirs

 

1998. augusztus 19., Szarajevó, 20 000
Bosznia-Hercegovina-Feröer-szigetek 1-0
gól: 65. Baljic

 

1998. szeptember 5., Szarajevó, 21 000
Bosznia-Hercegovina-Észtország 1-1
gól: 74. Barbarez, ill. 29. (öngól) Hibic

 

1998. szeptember 5., Vilnius, 4000
Litvánia-Skócia 0-0

 

1998. szeptember 6., Toftir, 2000
Feröer-szigetek-Csehország 0-1
gól: 87. Smicer

 

1998. október 10., Szarajevó, 30 000
Bosznia-Hercegovina-Csehország 1-3
gól: 87. Topic, ill. 12. Baranek, 58. Smicer, 90. Kuka

 

1998. október 10., Vilnius, 1500
Litvánia-Feröer-szigetek 0-0

 

1998. október 10., Edinburgh, 17 000
Skócia-Észtország 3-2
gól: 70. Doods, 79. (öngól) Hohlov-Simson, 85. Doods, ill. 35. Hohlov-Simson, 75. Smirnov

 

1998. október 14., Vilnius, 2000
Litvánia-Bosznia-Hercegovina 4-2
gól: 11., 67. és 77. Ivanauskas, 90. Baltusnikas, ill. 5. Konic, 68. Baljic

 

1998. október 14., Aberdeen, 19 000
Skócia-Feröer-szigetek 2-1
gól: 21. Burley, 44. Dodds, ill. 85. Petersen

 

1998. október 14., Teplice, 13 500
Csehország-Észtország 4-1
gól: 8. Nedved, 20. és 38. Berger, 45. (öngól) Meet, ill. 91. Arbeiter

 

1999. március 27., Teplice, 15 000
Csehország-Litvánia 2-0
gól: 10. Hornak, 74. (11-es) Berger

 

1999. március 31., Vilnius, 3000
Litvánia-Észtország 1-2
gól: 83. Fomenka, ill. 49. és 77. Terehhov

 

1999. március 31., Glasgow, 44 513
Skócia-Csehország 1-2
gól: 68. Jess, ill. 27. (öngól) Elliott, 35. Smicer

 

1999. június 5., Szarajevó, 5000
Bosznia-Hercegovina-Litvánia 2-0
gól: 26. (11-es) Kodro, 90. Bolic

 

1999. június 5., Tallinn, 2900
Észtország-Csehország 0-2
gól: 45. Berger, 84. Koller

 

1999. június 5., Toftir, 4500
Feröer-szigetek-Skócia 1-1
gól: 90. H. F. Hansen, ill. 38. Johnston

 

1999. június 9., Tallinn, 1500
Észtország-Litvánia 1-2
gól: 10. Oper, ill. 52. (öngól) Bahelis, 56. Maciulevicius

 

1999. június 9., Toftir, 4600
Feröer-szigetek-Bosznia-Hercegovina 2-2
gól: 38. és 49. Arge, ill. 14. és 50. Bolic

 

1999. június 9., Prága, 20 000
Csehország-Skócia 3-2
gól: 65. Repka, 75. Kuka, 88. Koller, ill. 30. Ritchie, 62. Johnston

 

1999. szeptember 4., Szarajevó, 26 000
Bosznia-Hercegovina-Skócia 1-2
gól: 23. Bolic, ill. 13. Hutchison, 45. Dodd

 

1999. szeptember 4., Toftir, 2300
Feröer-szigetek-Észtország 0-2
gól: 88. Reim, 90. Piiroja

 

1999. szeptember 4., Vilnius
Litvánia-Csehország 0-4
gól: 60. és 63. Nedved, 69. és 90. Koller

 

1999. szeptember 8., Torshavn, 450
Feröer-szigetek-Litvánia 0-1
gól: 55. Ramelis

 

1999. szeptember 8., Tallinn, 5000
Észtország-Skócia 0-0

 

1999. szeptember 8., Teplice, 10 125
Csehország-Bosznia-Hercegovina 3-0
gól: 26. Koller, 59. (11-es) Berger, 67. Poborsky

 

1999. október 5., Glasgow, 30 574
Skócia-Bosznia-Hercegovina 1-0
gól: 26. (11-es) Collins

 

1999. október 9., Prága, 21 300
Csehország-Feröer-szigetek 2-0
gól: 11. Koller, 84. Verbir

 

1999. október 9., Glasgow, 22 000
Skócia-Litvánia 3-0
gól: 48. Hutchison, 50. McSwegan, 89. Cameron

 

1999. október 9., Tallinn, 800
Észtország-Bosznia-Hercegovina 1-4
gól: 4. Oper, ill. 42., 57., 67. és 87. Baljic

 

PÓTSELEJTEZŐK

Első mérkőzések
1999. november 13., Glasgow, 50 132
Skócia-Anglia 0-2
gól: 21. és 42. Scholes

 

1999. november 13., Tel Aviv, 45 000
Izrael-Dánia 0-5
gól: 2. és 35. Tomasson, 67. Töfting, 68. Jörgensen, 73. Steen Nielsen

 

1999. november 13., Ljubljana, 18 000
Szlovénia-Ukrajna 2-1
gól: 53. Zahovic, 83. Acimovic, ill. 33. Sevcsenko

 

1999. november 13., Dublin, 33 160
Írország-Törökország 1-1
gól: 79. Robbie Keane, ill. 83. (11-es) Tayfur

 

Visszavágók
1999. november 17., London, 75 848
Anglia-Skócia 0-1
gól: 39. Hutchison

 

1999. november 17., Koppenhága, 41 186
Dánia-Izrael 3-0
gól: 4. Sand, 14. Steen-Nielsen, 64. Tomasson

 

1999. november 17., Kijev, 45 000
Ukrajna-Szlovénia 1-1
gól: 65. (11-es) Rebrov, ill. 74. Pavlin

 

1999. november 17., Bursa, 21 000
Törökország-Írország 0-0

 

1. Csehország 10 10 0 0 26-5 30
2. Skócia 10 5 3 2 15-10 18
3. Észtország 10 3 2 5 15-17 11
4. Bosznia-Hercegovina 10 3 2 5 14-17 11
5. Litvánia 10 3 2 5 8-16 11
6. Feröer-szigetek 10 0 3 7 4-17 3

 

 

 

Nagydöntő, Belgium, Hollandia

 

A csoport

Németország-Románia 1-1
2000. június 12., Liege, 30 000 néző
gólszerzők: 28. Scholl, illetve 5. Moldovan
Németország: Kahn, Linke (46. Rehmer), Matthäus (77. Deisler), Nowotny, Babbel, Hässler (73. Hamann), Jeremies, Scholl, Ziege, Bierhoff, Rink
Románia: Stelea, Ciobotariu, Popescu, Filipescu, Petrescu (69. Contra), Galca, Hagi (73. Mutu), Munteanu, Chivu, Moldovan (85. Lupescu), Ilie

 

Portugália-Anglia 3-2
2000. június 12., Eindhoven, 33 000 néző
gólszerzők: 22. Figo, 37. Joao Pinto, 60. Nuno Gomes, illetve 3. Scholes, 18. McManaman
Portugália: Vitor Baia, Abel Xavier, Fernando Couto, Jorge Costa, Dimas, Figo, Vidigal, Rui Costa (86. Beto), Bento, Joao Pinto (75. Sergio Conceicao), Nuno Gomes (90. Capucho)
Anglia: Seaman, G. Neville, Adams (83. Keown), Campbell, P. Neville, Beckham, Scholes, Ince, McManaman (59. Wise), Owen (46. Heskey), Shearer

 

Portugália-Románia 1-0
2000. június 17., Arnhem, 24 000 néző
gól: 95. Costinha
Portugália: Vitor Baia, Secretario, Jorge Costa, Fernando Couto, Dimas, Figo, Vidigal, Bento, Rui Costa (87. Costinha), Joao Pinto (56. Conceicao), Nuno Gomes (56. Sa Pinto)
Románia: Stelea, Chivu, Contra, Popescu, Filipescu, Petrescu (64. Petre), Galca, Munteanu, Hagi, Moldovan (69. Ganea), Ilie (78. Rosu)

 

Anglia-Németország 1-0
2000. június 17., Charleroi, 30 000 néző

gól: 53. Shearer

Anglia: Seaman, G. Neville, Keown, Campbell, Ph. Neville, Beckham, Ince, Scholes (72. Barmby), Wise, Shearer, Owen (61. Gerrard)
Németország: Kahn, Babbel, Matthäus, Nowotny, Deisler (72. Ballack), Hamann, Jeremies (78. Bode), Ziege, Scholl, Jancker, Kirsten (70. Rink)

Anglia-Románia 2-3
2000. június 20., Charleroi, 25 000 néző
gól: 40. (11-es) Shearer, 45. Owen, illetve 23. Chivu, 48. Munteanu, 89. (11-es) Ganea
Anglia: Martyn, G. Neville, Keown, Campbell, P. Neville, Beckham, Scholes (81. Southgate), Ince, Wise (75. Barmby), Owen (66. Heskey), Shearer
Románia: Stelea, Filipescu, Popescu (32. Belodedici), Contra, Petrescu, Galca (68. Rosu), Mutu, Munteanu, Chivu, Moldovan, Ilie (74. Ganea)

 

Portugália-Németország 3-0
2000. június 20., Rotterdam, 50 000 néző

gól: 35., 54. és 71. Conceicao

Portugália: Espinha (90. Quim), Fernando Couto, Jorge Costa, Rui Jorge, Beto, Costinha, Paulo Sousa (72. Vidigal), Sergio Conceicao, Sa Pinto, Pauleta (67. Nuno Gomes), Capucho
Németország: Kahn, Rehmer, Linke, Matthäus, Nowotny, Deisler, Ballack (46. Rink), Hamann, Scholl (60. Hässler), Bode, Jancker (69. Kirsten)

 

1. Portugália 3 3 0 0 7-2 9
2. Románia 3 1 1 1 4-4 4
3. Anglia 3 1 0 2 5-6 3
4. Németország 3 0 1 2 1-5 1
 

B csoport

Belgium-Svédország 2-1
2000. június 10., Brüsszel, 50 000 néző
gólszerző: 43. Goor, 46. E. Mpenza, illetve 53. Mjällby
kiállítva: 81. P. Andersson
Belgium: De Wilde, Deflandre, Staelens, Valgaeren, Leonard (73. Van Kerckhoven), Verheyen (87. Peeters), Wilmots, Vanderhaeghe, Goor, Strupar (69. Nilis), E. Mpenza
Svédország: Hedman, Nilsson (46. Lucic), P. Andersson, Björklund, Mellberg, Alexandersson, D. Andersson (70. Osmanovski), Mjällby, Ljungberg, K. Andersson, Pettersson (50. Larsson)

 

Törökország-Olaszország 1-2
2000. június 11., Arnhem, 28 000 néző
gól: 61. Okan, illetve 52. Conte, 70. (11-es) F. Inzaghi
Törökország: Rüstü, Ümit (76. Tugay), Ogün, Alpay, H. Tayfur, Fatih, Abdullah, Okan, Sergen (81. Arif), Hakan Sükür, Tayfun
Olaszország: Toldo, Cannavaro, Nesta. Maldini, Zambrotta, Albertini, Conte, Pessotto (63. Iuliano), Fiore (75. Del Piero), F. Inzaghi, Totti (83. Di Livio)

 

Belgium-Olaszország 0-2
2000. június 14., Brüsszel, 45 000 néző
gól: 6. Totti, 65. Fiore
Belgium: De Wilde, Deflandre, Valgaeren, Staelens, Vanderhaeghe, Wilmots, Goor, Van Kerckhoven (45. Hendrikx), E. Mpenza, Strupar (58. Nilis), Verheyen (67. M. Mpenza)
Olaszország: Toldo, Maldini, Cannavaro, Nesta, Iuliano, Fiore (83. Ambrosini), Zambrotta, Albertini, Inzaghi (77. Delvecchio), Conte, Totti (63. Del Piero)

 

Svédország-Törökország 0-0
2000. június 15., Eindhoven, 26 000 néző
Svédország: Hedman, Björklund, Lucic, Sundgren, Mellberg, Ljungberg, Alexandersson (63. A. Andersson), Mild, Mjällby, K. Andersson (46. Pettersson), Larsson (78. Svensson)
Törökország: Rüstü, Ogün (59. Tugay), Fatih, Alpay, Hakan Ünsal, Okan, Suat, Izzet (58. Sergen), Ümit (46. Tayfun), Hakan Sükür, Arif

 

Törökország-Belgium 2-0
2000. június 19., Brüsszel, 40 000 néző
gól: 45. és 69. Hakan Sükür
piros lap: 83. De Wilde
Törökország: Rüstü, Ogün, Fatih, Alpay, Okan (77. Ergün), Tayfun, Suat, Tugay (37. Tayfur), Abdullah, Hakan Sükür, Arif (87. Osman)
Belgium: De Wilde, Deflandre, Valgaeren, Staelens, Van Kerckhoven,Vanderhaeghe, Wilmots, Goor (59. Hendrikx), Verheyen (63. Strupar), Nilis (77. De Bilde), E. Mpenza

 

Olaszország-Svédország 2-1
2000. június 19., Eindhoven, 26 000 néző

gól: 39. Di Biagio, 88. Del Piero, illetve 77. Larsson

Olaszország: Toldo, Ferrara, Maldini (42. Nesta), Negro, Iuliano (46. Cannavaro), Di Livio (63. Fiore), Ambrosini, Di Biagio, Pessotto, Montella, Del Piero
Svédország: Hedman, R. Andersson, Björklund, Gustafsson (74. K. Andersson), Mellberg, Mild, Ljungberg, Mjällby (56. D. Andersson), Osmanovski, Larsson, Svensson (51. Alexandersson)

 

1. Olaszország 3 3 0 0 6-2 9
2. Törökország  3 1 1 1 3-2 4
3. Belgium 3 1 0 2 2-5 3
4. Svédország 3 0 1 2 2-4 1
 

C csoport

Norvégia-Spanyolország 1-0
2000. június 13., Rotterdam, 40 000 néző
gól: 65. Iversen
Norvégia: Myhre, Heggem, Bragstad, Berg (58. Eggen), Bergdölmo, Mykland, Skamelsrud, Bakke, Solskjaer, Iversen (91. Riseth), Flo (72. Carew)
Spanyolország: Molina, Michel Salgado, Hierro, Paco, Aranzabal, Etxeberria (73. Alfonso), Guardiola, Valeron (80. Helguera), Fran (73. Mendieta), Raul, Urzaiz

 

Szlovénia-Jugoszlávia 3-3
2000. június 13., Charleroi, 20 000 néző
gól: 23. és 57. Zahovic, 52. Pavlin, illetve 67. és 73. Milosevics, 70. Drulovics
kiállítva: 60. Mihajlovics
Szlovénia: Dabanovic, Milinovic, Milanic, Galic,, Novak, Ceh, Zahovic, Pavlin (74. Pavlovic), Karic (78. Osterc), Udovic (64. Acimovic), Rudonja
Jugoszlávia: Kralj, Dudics, Djukics, Mihajlovics, Jokanovics, D. Sztankovics (36. Sztojkovics), Jugovics, Drulovics, Nadj, Kovacsevics (52. Milosevics), Mijatovics (82. Kezsman)

 

Szlovénia-Spanyolország 1-2
2000. június 18., Amszterdam, 38 000 néző
gól: 59. Zahovic, illetve 4. Raul, 60. Etxeberria
Szlovénia: Dabanovic, Milinovic, Milanic (67. Knavs), Galic, Novak, Ceh, Pavlin (82. Acimovic), Rudonja, Karic, Zahovic, Udovic (46. Osterc)
Spanyolország: Canizares, Michel Salgado, Hierro, Abelardo, Aranzabal, Etxeberria, Guardiola (81. Helguera), Valeron (89. Engonga), Mendieta, Alfonso (71. Urzaiz), Raul

 

Norvégia-Jugoszlávia 0-1
2000. június 18., Liege, 27 000 néző
gól: 7. Milosevics
piros lap: 87. Kezsman
Norvégia: Myhre, Heggem (35. Björnebye), Eggen, Bragstad, Bergdölmo, Iversen (71. Carew), Bakke (75. Strand), Skammelsrud, Mykland, Solksjaer, Flo
Jugoszlávia: Kralj, Komljenovics, Djukics, Djorovics, Szaveljics, Sztojkovics (84. Nadj), Drulovics, Jokanovics (88. Govedarica), Jugovics, Milosevics, Mijatovics (86. Kezsman)

 

Jugoszlávia-Spanyolország 3-4
2000. június 21., Bruges, 24 000 néző
gólszerzők: 30. Milosevics, 51. Govedarica, 76. Komljenovics, illetve 39. és 95. Alfonso, 52. Munitis, 93. (11-es) Mendieta
kiállítva: 63. Jokanovics
Jugoszlávia: Kralj, Djorovics (13. J. Sztankovics), Mihajlovics, Komljenovics, Djukics, Jokanovics, Jugovics (46. Govedarica), Sztojkovics (69. Szaveljics), Drulovics, Mijatovics, Milosevics
Spanyolország: Canizares, Michel Salgado (46. Munitis), Abelardo, Guardiola, Ivan Helguera, Mendieta, Fran (23. Etxeberria), Sergi, Paco (65. Urzaiz), Raul, Alfonso

 

Szlovénia-Norvégia 0-0
2000. június 21., Arnhem, 22 000 néző
Szlovénia: Dabanovic, Milinovic, Knavs, Galic (83. Acimovic), Novak, Ceh, Pavlin, Karic, Zahovic, Siljak (86. Osterc), Rudonja
Norvégia: Myhre, Bergdölmo, Bragstad, Eggen, Björnebye, Mykland, Solbakken, Iversen, Solksjaer, Carew (60. Bakke, 82. Strand), Flo

 

1. Spanyolország  3 2 0 1 6-5 6
2. Jugoszlávia 3 1 1 1 7-7 4
3. Norvégia 3 1 1 1 1-1 1
4. Szlovénia 3 0 2 1 4-5 2
 

D csoport

Franciaország-Dánia 3-0
2000. június 11., Bruges, 28 000 néző
gól: 16. Blanc, 64. Henry, 92. Wiltord
Franciaország: Barthez, Thuram, Desailly, Blanc, Lizarazu, Petit, Deschamps, Zidane, Djorkaeff (58. Vieira), Henry, Anelka (81. Wiltord)
Dánia: Schmeichel, Schjönberg, Henriksen, Heintze, Colding, Nielsen, Töfting (72. Gravesen), Bisgaard (72. Jörgensen), Grönkjaer, Tomasson (78. Beck), Sand

 

Hollandia-Csehország 1-0
2000. június 11., Amszterdam, 50 000 néző
gól: 88. F. de Boer
kiállítva: 92. Latal
Hollandia: Van der Sar, Reiziger, Stam (74. Konterman), F. de Boer, Zenden (78. Overmars), Seedorf (57. R. de Boer), Cocu, Davids, Van Bronckhorst, Bergkamp, Kluivert
Csehország: Srnicek, Repka, Latal (70. Bejbl), Rada, Gabriel, Nedved (91. Lokvenc), Nemec, Poborsky, Rosicky, Koller, Smicer (81. Kuka)

 

Franciaország-Csehország 2-1
2000. június 16., Bruges, 30 000 néző
gól: 7. Henry, 60. Djorkaeff, illetve 35. (11-es) Poborsky
Franciaország: Barthez, Thuram, Blanc, Desailly, Candela, Deschamps, Petit (46. Djorkaeff), Vieira, Zidane, Henry (93. Wiltord), Anelka (55. Dugarry)
Csehország: Srnicek, Repka, Rada, Gabriel (46. Fukal), Bejbl (49. Lokvenc), Nedved, Nemec, Poborsky, Rosicky (62. Jankulovski), Koller, Smicer

 

Hollandia-Dánia 3-0
2000. június 16., Rotterdam, 50 000 néző
gól: 57. Kluivert, 66. R. de Boer, 77. Zenden
Hollandia: Van der Sar (90. Westerveld), Reiziger, F. de Boer, Konterman, van Bronckhorst, Davids, Cocu, Zenden, Overmars (62. R. de Boer), Bergkamp (76. Winter), Kluivert
Dánia: Schmeichel, Schjönberg (82. Helveg), Colding, Henriksen, Heintze, Gravesen (67. S. Nielsen), Nielsen (61. Töfting), Bisgaard, Grönkjaer, Tomasson, Sand

 

Dánia-Csehország 0-2
2000. június 21., Liege, 20 000 néző
gól: 64. és 67. Smícer
Dánia: Schmeichel, Schjönberg, Helveg, Henriksen, Heintze (68. Colding), Töfting, S. Nielsen, Gronkjaer, Tomasson, Goldbaek, Beck (74. Molnar)
Csehország: Srnicek, Repka, Rada, Fukal, Bejbl (61. Jankulovski), Nedved, Nemec, Poborsky, Berger, Koller (74. Kuka), Smícer (79. Lokvenc)

 

Franciaország-Hollandia 2-3
2000. június 21., Amszterdam, 50 000 néző
gól: 8. Dugarry, 30. Trezeguet, illetve 14. Kluivert, 51. F. de Boer, 59. Zenden
Franciaország: Lama, Karembeu, Desailly, Leboeuf, Candela, Pires, Micoud, Vieira (93. Deschamps), Dugarry (68. Djorkaeff), Trezeguet, Wiltord (80. Anelka)
Hollandia: Westerveld, Bosvelt, Stam, F. de Boer, Numan, Overmars (90. Van Vossen), Cocu, Davids, Zenden, Bergkamp (78. Winter), Kluivert (60. Makaay)

 

1. Hollandia 3 3 0 0 7-2 9
2. Franciaország 3 2 0 1 7-4 6
3. Csehország 3 1 0 2 3-3 3
4. Dánia 3 0 0 3 0-8 0
 

NEGYEDDÖNTŐK

Portugália-Törökország 2-0
2000. június 24., Amszterdam, 45 000 néző
gól: 44. és 56. Nuno Gomes
piros lap: 29. Alpay
Portugália: Vitor Baia, Jorge Costa, Fernando Couto, Dimas, Figo, Costinha (46. Paulo Sousa), Bento, Rui Costa (87. Capucho), Sergio Conceicao, Joao Pinto, Nuno Gomes (74. Sa Pinto)
Törökország: Rüstü, Alpay, Ogün (84. Sergen), Fatih, Hakan Ünsal, Ergün, Okan (62- Oktay) Tayfur, Tayfun, Arif (62. Suat), Hakan Sükür

 

Olaszország-Románia 2-0
2000. június 24., Brüsszel, 40 000 néző
gól: 33. Totti, 43. Inzaghi
kiállítva: 59. Hagi
Olaszország: Toldo, Maldini (46. Pessotto), Cannavaro, Nesta, Iuliano, Conte (55. Di Biaggio), Zambrotta, Albertini, Fiore, Inzaghi, Totti (75. Del Piero)
Románia: Stelea, Chivu, Ciobotariu, Filipescu, Belodedici, Munteanu, Petre, Galca (68. Lupescu), Hagi, Moldovan (54. Ganea), Mutu

Hollandia-Jugoszlávia 6-1
2000. június 25., Rotterdam, 50 000 néző

gól: 24., 38. és 54. Kluivert, 51. (öngól) Govedarica, 78. és 90. Overmars, illetve 91. Milosevics

Hollandia: Van der Sar (65. Westerveld), Bosvelt, Stam, F. de Boer, Numan, Overmars, Davids, Cocu, Zenden (80. R. de Boer), Bergkamp, Kluivert (59. Makaay)
Jugoszlávia: Kralj, Komljenovics, Mihajlovics, Djukics, Szaveljics (56. J. Sztankovics), Jugovics, Sztojkovics (53. D. Sztankovics), Govedarica, Drulovics (70. Kovacsevics), Mijatovics, Milosevics

Spanyolország-Franciaország 1-2
2000. június 25., Bruges, 30 000 néző

gól: 38. (11-es) Mendieta, illetve 33. Zidane, 44. Djorkaeff

Spanyolország: Canizares, Michel Salgado, Abelardo, Paco, Aranzabal, Helguera (77. Gerard), Guardiola, Munitis (73. Etxeberria), Mendieta (57. Urzaiz), Raul, Alfonso
Franciaország: Barthez, Thuram, Blanc, Desailly, Lizarazu, Deschamps, Vieira, Djorkaeff, Zidane, Dugarry, Henry (81. Anelka)

 

ELŐDÖNTŐK

Franciaország-Portugália 2-1 (0-1, 1-1, 1-1)
2000. június 28., Brüsszel, 50 000 néző

gól: 51. Henry, 116. Zidane, illetve 19. Nuno Gomes
kiállítva: 115. Figo, 117. Nuno Gomes

Franciaország: Barthez, Thuram, Blanc, Desailly, Lizarazu, Vieira, Deschamps, Zidane, Petit (87. Pires), Henry (106. Trezeguet), Anelka (72. Wiltord)
Portugália: Vitor Baia, Abel Xavier, Fernando Couto, Jorge Costa, Dimas (91. Rui Jorge), Sergio Conceicao, Vidigal (60. Paulo Bento), Rui Costa (78. Joao Pinto), Costinha, Figo, Nuno Gomes

Olaszország-Hollandia 0-0, 11-esekkel: 3-1
2000. június 29., Amszterdam, 55 000 néző
piros lap: 33. Zambrotta
Olaszország: Toldo, Cannavaro, Nesta, Iuliano, Di Biagio, Zambrotta, Albertini (77. Pessotto), Fiore (82. Totti), Maldini, Inzaghi (67. Delvecchio), Del Piero
Hollandia: Van der Sar, Bosvelt, Stam, F. de Boer, Van Bronckhorst, Zenden (77. Van Vossen), Davids, Cocu (95. Winter), Overmars, Bergkamp (86. Seedorf), Kluivert

 

DÖNTŐ

Franciaország-Olaszország 2-1 (0-0,1-1)
2000. július 2., Rotterdam, 50 000 néző
gól: 94. Wiltord, 103. Trezeguet, illetve 55. Delvecchio
Franciaország: Barthez, Thuram, Blanc, Desailly, Lizarazu (86. Pires), Dugarry (57. Wiltord), Djorkaeff (76. Trézéguet), Vieira, Deschamps, Zidane, Henry
Olaszország: Toldo, Cannavaro, Nesta, Iuliano, Maldini, Pessotto, Di Biagio (66. Ambrosini), Albertini, Fiore (53. Del Piero), Delvecchio (86. Montella), Totti


*****

 

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább