A Győrt magabiztos svábok, a Debrecent kiéhezett drukkerek várják

A Győrt magabiztos svábok, a Debrecent kiéhezett drukkerek várják

, ktn

UEFA-kupa, előzetes

A Győr Németországban, a Debrecen Svájcban vendégszerepel - a tét az UEFA-kupa első fordulójába jutás.



A Győri ETO a német VfB Stuttgart otthonában folytatja az UEFA-kupában. A dunántúliak útja Svábföldre már-már kalandosabb volt, mint a távoli Grúziába történt utazás az előző körben. A repülőgépen egy stewardess nyakon öntötte Pintér Attilát, a szállodában a csapat egyik felének háromnegyed órát kellett várnia az ebédjére, ráadásul egy tűzriadó is megzavarta az étkezést - mint kiderült, utóbbi vaklárma volt.

A VfB részéről senki sem fogadta a győrieket, akik azt ígérik, hogy az udvariatlanság miatt kettőzött akarattal küzdenek majd a Stuttgart elleni ma esti találkozón. Növeli a győriek esélyeit, hogy a svábok két sztárja, Cacau és Boulahrouz sem lép pályára a mérkőzésen. Armin Veh olyannyira biztos csapata továbbjutásában, hogy a két csillagot már a hétvégi Bundesliga-nyitány kedvéért pihenteti.

A DVSC ellenfelénél, a berni Young Boysnál ezzel szemben kaotikus a helyzet. A csapat 1986-ban szerzett utoljára bajnoki címet Svájcban, tavasszal viszont csak a Basel elleni idegenbeli 0-2 miatt maradtak le az aranyról. Az Eb-n három gólt szerző Hakan Yakin aztán Katarba igazolt, a többiek pedig formán kívül kezdték az idényt, négy meccs után nyeretlenül álltak a tabellán. Vasárnap aztán új edzőt kapott a berni gárda, Martin Andermattot a horvát származású Vladimir Petkovic váltotta, és a Young Boys 2-1-re legyőzte a Neuchatel Xamax együttesét. Petkovic egyébként tavaly a második ligás Bellinzonát a második helyre kormányozta a bajnokságban, ráadásul bejutott a csapattal a Svájci Kupa döntőjébe is, ahol azonban a gárda 4-1-re kikapott a bajnok Baseltől.

Bücs Zsolt, a DVSC pályaedzője szerint az ellenfél legveszélyesebb játékosa a spanyol középpályás, Carlos Varela. A Loki minden futballistája egészséges a meccs előtt, szerdán a kisebb sérüléssel bajlódó Rudolf Gergely is a csapattal edzett a meccs színhelyén, az Európa-bajnokságon is megcsodált, 32 ezer férőhelyes Wankdorf stadionban. A Debrecen futballistája, Bernáth Csaba szerint a svájci csapat az esélyes, a hajdúságiak a közönség mellett a műfüves pályától tartanak a legjobban.

A többi párosítás közül kiemelkedik a Deportivo La Coruna-Hajduk Split találkozó, amelyen két olyan csapat meccsel egymással, amely nemrég még a Bajnokok Ligájában is szerepelt. Érdekes lehet a cseh-szlovák derbi (Liberec-Zilina), valamint az AEK Athén-Omonia Nicosia mérkőzés - főleg annak tükrében, hogy szerdán a ciprusi Famaguszta 3-0-ra verte a görög Olimpiakoszt a BL-selejtezőben.

UEFA-kupa, 2. selejtezőforduló, első mérkőzések


VfB Stuttgart (német)-Győri ETO FC
Stuttgart, Gottlieb Daimler stadion, vezeti: Paulo Manuel Gomes Costa (portugál)
Kezdés: 18:30


Young Boys (svájci)-Debreceni VSC
Bern, Wankdorf stadion, vezeti: Rasmussen (dán)
Kezdés: 19:30


Metalurg Liepaja (lett)-Vaslui (román)
Borac Csacsak (szerb)-Lokomotív Szófia (bolgár)
Vojvodina (szerb)-Hapoel Tel Aviv (izraeli)
Honka Espoo (finn)-Viking Stavanger (norvég)
Haka Valkeakoski (finn)-Bröndby (dán)
Legia Warszawa (lengyel)-FK Moszkva (orosz)
Litex Lovecs (bolgár)-Hapoel Ironi Kirjat Smona (izraeli)
Elfsborg (svéd)-St. Patricks (ír)
Djurgardens (svéd)-Rosenborg (norvég)
Stabaek (svéd)-Stade Rennes (francia)
Suduva Marijampole (litván)-Red Bull Salzburg (osztrák)
APOEL Nicosia (ciprusi)-Crvena Zvezda (szerb)
Slovan Liberec (cseh)-Zilina (szlovák)
Arisz Szaloniki (görög)-Slaven Belupo (horvát)
Hafnarfjördur (izlandi)-Aston Villa (angol)
FC Köbenhavn (dán)-Lilleström (norvég)
Dnyepr Dnyepropetrovszk (ukrán)-Bellinzona (svájci)
KAA Gent (belga)-Kalmar (svéd)
Maccabi Netanya (izraeli)-Cserno More Várna (bolgár)
FC Zürich (svájci)-Sturm Graz (osztrák)
Vllaznia Shkodra (albán)-Napoli (olasz)
Siroki Brijeg (bosnyák)-Besiktas (török)
AEK Athén (görög)-Omonia Nicosia (ciprusi)
Lech Poznan (lengyel)-Grasshoppers (svájci)
Sporting Braga (portugál)-Zrinjski Mostar (bosnyák)
Manchester City (angol)- Midtjylland (dán)
Queen of the South (skót)-Nordsjaelland (dán)
Interblock Ljubljana (szlovén)-Hertha BSC (német)
Deportivo La Coruna (spanyol)-Hajduk Split (horvát)


A WIT Georgia Tbiliszi (grúz)-Austria Wien (osztrák) mérkőzést a grúziai hadiállapot miatt elhalasztották.


(ktn)
*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább