A legdrágább magyar futballista és a Rangers örökös gólkirálya

A legdrágább magyar futballista és a Rangers örökös gólkirálya

, kl

Boldog születésnapot

Halmosi Péter és Ally McCoist mellett Ronaldo, Kovács Zoltán és négy olasz világbajnok is születésnapot ünnepelt a héten.



Ronaldo pályafutása az 1998-as világbajnokság óta akadozik (mínusz 2002-es vb). Azóta csak hízik és sérül. Viszont sosem volt pökhendi a pályán. Mostanában a Manchester City kapcsán emlegetik a nevét. Ezúttal 32. születésnapja alkalmából írtunk róla, melyet hétfőn ünnepelt.

Ronaldo


Már gyerekként le akarta igazolni a Milan, de az anyukája nem engedte el a távoli városba. Maradt a fővárosban, idén pedig már a 17. idényét kezdi meg a Farkasoknál. Hiába, Francesco Totti sem lesz már fiatalabb. Tegnap 32 éves múlt.

Totti varázsol


Azt mondta 2003-ban: "életem végéig igazolok Újpestre". Nem rajta múlott, hogy nem így alakult. Dalt írtak róla, "magyar Shearernek" becézték, most mégis Győrben futballozik. Vajon így képzelte Kovács Zoltán a 35. születésnapját (melyet szerdán ünnepelt)?

Kovács Zoltán góljai


Kétmillió fontot (kb. 600 millió forintot) fizetett a Hull City Halmosi Péterért, amivel a legdrágább magyar futballista lett. A magyar középpályás jól választott, amit bizonyít az újonc parádés bajnoki szereplése is. Halmosi a legjobb korban van, hiszen csütörtökön múlt 29 éves.

Hajduk Split-Debrecen 0-5 (1. félidő)


Hajduk Split-Debrecen 0-5 (2. félidő)



Ismerünk olyan embert, aki csaknem pezsgőt bontott, amikor eldőlt, hogy John-Arne Riise távozik Liverpoolból. Öngólok, helyezkedési hibák, lassúság ugyanúgy a repertoárjához tartozik a norvégnak, mint a csupaszív robotolás és a bombagólok. Ami volt, elmúlt - mondhatta Riise szerdán, amikor 28. születésnapját ünnepelte.

Riise


A Glasgow Rangers örökös gólkirálya címet is megérdemelné Ally McCoist, hiszen 15 év alatt 355 gólt lőtt a Protestánsok színeiben. A második helyezett (Bob McPhail, 1927-40) "csak" 261 gólt jegyzett. McCoistot sosem érik utol. 46 éves múlt szerdán.

Ally McCoist a Rangersben


Paolo Rossi (52), Marco Tardelli (54), Claudio Gentile (55). Az 1982-ben vb-címet szerző olasz válogatott három játékosa is ezen a héten ünnepelte születésnapját. Rossira gólkirályi címe, Tardellire az NSZK elleni gólöröme, Gentilére pedig pokróckemény stílusa miatt emlékezünk. A vb-döntő góljaival.

Olaszország-NSZK 3-1 (1982)


Ennyi olasz után búcsúzzunk a héttől is egy olasz dallal. Lorenzo Cherubini, alias Jovanotti tegnap ünnepelte 42. születésnapját.

Jovanotti - Ragazzo Fortunato


A hét eseményei
- Boszorkányság gyanújával felakasztják az utolsó embert az USA-ban (1692. szeptember 22.)
- Az UNESCO a világörökség részévé nyilvánítja a Fertő-tavat (2002. szeptember 22.)
- Székesfehérváron elkészül az első Ikarus busz (1965. szeptember 23.)
- Megnyitják a Nou Campot, a Barcelona stadionját (1957. szeptember 24.)
- Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, A kék bálványt. (1931. szeptember 25.)
- Megnyílik a Budapesti Operaház (1884. szeptember 27.)
- A nikápolyi csata, melyben Luxemburgi Zsigmond király seregét legyőzik a törökök (1396. szeptember 28.)


A hét szülöttei
- Faludy György, költő (1910. szeptember 22.)
- Emmanuel Petit, francia futballista (1970. szeptember 22.)
- Ronaldo, brazil futballista (1976. szeptember 22.)
- Paolo Rossi, olasz futballista (1956. szeptember 23.)
- Marco Tardelli, olasz futballista (1954. szeptember 24.)
- Ally McCoist, skót futballista (1962. szeptember 24.)
- John Arne Riise, norvég futballista (1980. szeptember 24.)
- Kovács Zoltán, magyar futballista (1973. szeptember 24.)
- Juande Ramos, spanyol edző (1954. szeptember 25.)
- Halmosi Péter, magyar futballista (1979. szeptember 25.)
- Ricardo Quaresma, portugál futballista (1983. szeptember 26.)
- Priskin Tamás, magyar futballista (1986. szeptember 27.)
- Claudio Gentile, olasz futballista (1953. szeptember 27.)
- Lorenzo Cherubini (Jovanotti), olasz énekes (1966. szeptember 27.)

- Francesco Totti, olasz futballista (1976. szepteber 27.)


(kl)


*****

További cikkek a rovatban

Gólöröm

, D. Bányász Gergő

Gólöröm

Mit kap az a játékos, aki gólöröm miatt leveszi a mezét? Sportszerűtlen viselkedés miatt sárga lapot. Uff

Tovább

Futball a földi pokolban

, Nádudvari Péter

Futball a földi pokolban

Hetvenkét éve, 1945. január 27-én szabadult fel a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának helyszíne, az auschwitzi lágerkomplexum. A krematóriumok között időnként futballmérkőzéseket rendeztek.

Tovább

Kisbeszéd-töredék a szünetről

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".

Tovább

„Tengerben a tenger”

Július 14-én, csütörtökön, 66 éves korában meghalt Esterházy Péter író, Esterházy Márton testvére. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF egy személyes történetet idéz fel a futball iránt rajongó EP-ről. Jelen időben beszélünk róla.

Tovább

„Magyaros, csípős”

, Focitipp Official

„Magyaros, csípős”

Állandó posztolónk, SZOMBATHY PÁL újságíró tökélyre fejlesztette a minimált az előzetes esélylatolgatás során. Rövid, de velős. Eb-körkérdések.

Tovább

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

, focitipp

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

A cím legföljebb azok számára szorulhat némi magyarázatra, akik nem hallottak még a magyar íróválogatottról. Remélhetőleg ők vannak kevesebben. Különösen ama három feledhetetlen famagustai (Észak-Ciprus) nap után, amikor a csapat nemzetközi színtéren is – újra – letette névjegyét. Nem is akárhogy! –…

Tovább

Kőrösi Zoli halálára

, Szegő János

Kőrösi Zoli halálára

Tegnap meghalt egy magyar író, aki szeretett focizni, és tudott is írni a fociról. A logikai láncolatból ne maradjon ki az se, hogy tudott is focizni, és szeretett is írni. Szegő János búcsúzik tőle.

Tovább

Nyerjen könyveket a Focitippel!

, focitipp.hu

Nyerjen könyveket a Focitippel!

Itt a Focitipp nagy könyvnyeremény-akciója. Hat nyertes összesen 18 könyvet nyerhet meg a játékban, amely a Facebookon zajlik.

Tovább

A Professzor visszaemlékezései

, Kiss Tibor Noé

A Professzor visszaemlékezései

Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.

Tovább

Egy Dózsa-regény vége

, Szegő János

Egy Dózsa-regény vége

Szusza, Bene és Törőcsik – három egykori futballsztár egy fotón. Szegő János új sorozata a kultúrszekcióban: "egy kép alá".

Tovább