Bölöni bandája

Bölöni bandája

, ktn

UEFA-kupa, 2. forduló

Az UEFA-kupa második fordulójának legnagyobb meglepetését a Standard Liege okozta, a belgák 1-0-ra megverték hazai pályán a Sevillát, a kupa 2006-os és 2007-es győztesét. Csak azért nem beszélhetünk szenzációról, mert a Standard eredményei hosszú ideje figyelemre méltóak.



Az Anderlecht és a Bruges utáni harmadik legnépszerűbb belga klub tavaly a 32. fordulóban veszítette el veretlenségét (Charleroi 1-2), de ennek már sok jelentősége nem volt, lévén a Standard a 31. fordulóban szerzett győzelmével megnyerte a bajnoki címet. Történelmi diadal volt az. Egyrészt a Standard a bajnoki rivális Anderlechtet verte 2-0-ra, az egykori Anderlecht-futballista, Mbokani duplájával. Másrészt, mert a Standard ezt megelőzően utoljára 1983-ban nyert bajnoki címet.

1982-ben pedig bejutott a KEK-döntőbe (Preudhomme-mal, Tahamatával, Haannal), ahol 2-1-re kikapott a Barcelonától. A bravúrt csak az árnyékolja be, hogy a Liege a szezon végén "kíméletet kért" bajnoki ellenfeleitől, nehogy a Barca elleni döntőre a csapat kulcsemberei megsérüljenek. A botrány kirobbanása után a klubot a szövetség arra kötelezte, hogy legjobbjait eladja - a sikereknek ezzel egy időre vége is szakadt.

A tavalyi diadalban kulcsszerepet vállalt Michel Preudhomme, az egykori futballkapus, aki jött (2006-ban), látott (bajnokot csinált a Liege-ből), majd ment (a Genthez, 2008 nyarán). A Standard nem akárkit igazolt a kispadra, Bölöni László személyében Kelet-Európa egyik legnagyobb szaktekintélye költözött a Vörösököhöz.

Akiknek éppen a Vörösökkel szemben kellett először bizonyítaniuk a nemzetközi porondon, a BL-selejtezőben a Liverpool várt a csapatra, és a 0-0, 0-1 miatt nincs miért szégyenkezniük a belgáknak. Főleg azért sem, mert Liege-ben lefutballozták a pályáról az angolokat (ráadásul kihagytak egy tizenegyest), és az Anfield Roadon is tartották magukat, a 117. percig...

Az UEFA-kupa első fordulójában aztán jött az Everton, és a másik liverpooli csapatot Bölöni bandája már elintézte, az idegenbeli 2-2 után egy hazai 2-1-gyel, így bejutott a csoportkörbe. A meccs pikantériája az volt, hogy visszatért a Maurice Dufrasne stadionba az a Marouane Fellaini, akit nyáron belga rekordnak számító összegért (18.5 millió euró) éppen a liverpooli Kékek vettek meg a Standardtól. A marokkói származású Fellainit egyébként 2008-ban a belga liga legjobb afrikai játékosának választották.

"Soha nem akartunk egy másik Fellainit találni, más megoldásra volt szükségünk" - nyilatkozta Bölöni a belga foci gyöngyszeméről, és ez a modell bevált, az "új dinamika" a Sevilla ellen is működött. A hazai meccseit hétről hétre varázslatos hangulatban lejátszó Standard 1-0-ra győzött a spanyolok ellen, de akár nagyobb is lehetett volna a különbség, ha a belgák kihasználják helyzeteiket.

A klub sikereire egyszerű a magyarázat. A klub futballakadémiáját (Academie Robert Louis-Dreyfous) az egyik legjobbnak tartják Európában, ahol Fellaini mellett a klub jelenlegi játékosai közül többek között Steven Defour (csapatkapitány), Axel Witsel és Reginal Goreaux is nevelkedett. A Liege legnagyobb értékének egyébként a tavayl 15 bajnoki gólig jutott Dieumerci Mbokanit tartják, a 22 éves kongói csatár stílusát Didier Drogbáéhoz hasonlítják.

Az andalúzok elleni 1-0 (gól: Mbokani) nem nyugtatja meg az 55 éves Bölönit, aki korábban a Sportingnál és a Rennes-nél is szép sikereket aratott edzőként. "Ebben az őrült csoportban bárki megverhet bárkit, lehet, hogy hat pont sem lesz elég a továbbjutáshoz" - óvatoskodott a marosvásárhelyi születésű Bölöni.

De Bölöni nemcsak óvatos, hanem realista is: „Európa bármely csapatával felvesszük a versenyt" - nyilatkozta a Sevilla elleni meccs után. Az UEFA-kupában a Standardnak még három mérkőzése van hátra: Bölöniéknek a Stuttgart, a Sampdoria és a Partizan Belgrád ellen kellene bebiztosítaniuk a továbbjutásukat.




(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább