A dunaszerdahelyi rendőrattaktól a belgrádi kivégzésig

A dunaszerdahelyi rendőrattaktól a belgrádi kivégzésig

, focitipp

Az év botrányai

A DAC-Slovan meccs szurkolóverésére bizonyára mindenki emlékszik. Arra talán már kevesebben, hogy Várhidi Péter U21-es válogatottják Belgrádban 8-0-ra agyonverték a szerbek. Az is botrányos volt. A focitipp toplistája.



2008 legjei a focitipp szerint >>>

1. DAC-botrány

November elsején Dunaszerdahely-Slovan Bratislava rangadóra került sor a Corgon Ligában. De nem a futball számított. Magyarországról drukkerek százai érkeztek Szerdahelyre, a DAC mellett (és Szlovákia ellen). A szlovák rendőrök motivációja viszont - mint utóbb kiderült - egyértelmű volt, magyarokat verni, bármilyen indokkal. A halottak napi balhénak egyébként majdnem volt egy halottja is: Lengyel Krisztián azonban "megúszta" azzal, hogy az egyik fülére megsüketült. A valódi süketelés aztán Komáromban folytatódott, Robert Fico és Gyurcsány Ferenc részvételével.

2. Cenzúrázott képek az Európa-bajnokságról
Lángoló kukák, betört kirakatok, repkedő Molotov-koktélok, barikádok között szirénázó mentőkocsik. Nem, nem Belgrádban vagyunk, a Crvena Zvezda-Partizan bajnoki derbi lefújása után. Hanem Bécsben, a török-horvát Európa-bajnoki negyeddöntő után. Hivatalosan azonban az utcai harcokról egyetlen felvétel sem került nyilvánosságra (mint ahogy arról sem, hogy az osztrák-horvát meccsen tömegverekedés tört ki a lelátón), az UEFA ugyanis monopolizálta az Eb-közvetítést, s a disszonáns jeleneteket egyszerűen cenzúrázta.

3. Szerbia-Magyarország 8-0
Belgrádra is jutott azért egy botrány: szeptemberben a magyar U21-es válogatott Eb-selejtező mérkőzésen 8-0-ra kikapott Szerbiától. A szövetségi kapitány mosta kezeit, Várhidi Péter szerint a fiúk a második félidőben már "lépni sem bírtak a fáradtságtól". Pedig egy évvel korábban, 2007. augusztus 20-án a belgrádi csapat három tagja (Filkor, Vass, Feczesin) még a rivaldafényben fürdött (joggal), miután aktív részesei voltak a világbajnok olasz válogatott 3-1-es legyőzésének. Nagy a kontraszt, nagyon nagy.

4. CR7 és a Real Madrid
A futball-szappanoperák rajongói nem unatkoztak 2008 nyarán: az egyik héten még arról szóltak a hírek, hogy a portugál sztár marad Manchesterben, a következőn viszont már kész tényként közölték a pletykalapok, hogy CR7 a Real Madridé. A később Aranylabdát nyerő Ronaldo talán még most sem tudta, hogy a Manchester United vagy a Real Madrid legendás futballistája szeretne-e lenni. Mindkettőé egyszerre nem lehet.

5. Ndjodo balhéi
Edouard Ndjodo körül zajlott az élet 2008-ban. Májusban a Tuzsér elleni meccs után egy jól irányzott ütéssel vetett véget annak a "beszélgetésnek", ami a Fradi-öltözőbe "tévedt" drukkerek és a futballisták között zajlott. Ndjodót ezután elküldték a Ferencvárostól, és Kispest érintésével Siófokra került. A csupaszív kameruni a Balaton-parton is eljátszotta a kovbojt, amikor egy edzésen úgy lefejelte László Andrást, hogy a védőnek eltörött az orra.

(focitipp)


*****

További cikkek a rovatban

Szenvedély, szív, hivatás, haza

, Kukorelly Endre

Szenvedély, szív, hivatás, haza

Kukorelly Endre emlegeti a Fradit, Varga Zoltán és a horvátokat – meg az unalmat. Év végi körkérdés, 18. rész

Tovább

X Professzor a mutánsok élén

, Horváth Béla

X Professzor a mutánsok élén

Horváth Béla szerint X Professzor lenne az ideális választás a magyar szövetségi kapitányi posztra. Év végi körkérdés, 18. rész.

Tovább

A foci ereje

, László Ágnes

A foci ereje

László Ágnes (a "Kislány, nagy foci" blog szerkesztője) a barcelonai élményekről, az egyiptomi és angol hősökről és a manchesteri buszozásokról. Személyes válaszok. Év végi körkérdés, 17. rész.

Tovább

Videoton, Hoffenheim, Tatabánya!

, Zelei Dávid

Videoton, Hoffenheim, Tatabánya!

Zelei Dávidnak a Vidiről vannak jó emlékei 2017-ből: a Bordeaux elleni siker tényleg óriási volt. A folytatást hagyjuk, inkább hajrá, Tatabánya! Év végi körkérdés, 16. rész.

Tovább

Andrés Iniestától Ferenc pápáig

, Sánta Szilárd

Andrés Iniestától Ferenc pápáig

Sánta Szilárd számára Andrés Iniesta „a futballista”. Ferenc pápa pedig az ideális szövetségi kapitány. Év végi körkérdés, 15. rész.

Tovább

Coutinho maradjon, kösz!

, Gazdag József

Coutinho maradjon, kösz!

Gazdag József szerint Vinnie Jones lenne az ideális választás a magyar szövetségi kapitányi posztra. Különben pedig: Liverpool forever! Év végi körkérdés, 14. rész.

Tovább

Mikor él át egy Real-drukker ilyet?

, Purosz Leonidasz

Mikor él át egy Real-drukker ilyet?

Purosz Leonidasz az Udinese feltámadásának örül a legjobban, de a szövetségi kapitány kérdésében bizonytalan. Éljen az olaszos tiki-taka! Év végi körkérdés, 13. rész.

Tovább

Hátha majd most! Hahaha!

, Kiss László

Hátha majd most! Hahaha!

Kiss Lászlónak nem sok öröme volt idén a futballban (Juve-kudarc a BL-döntőben, Olaszország lemaradása a vb-ről), de az év csapata kárpótolta mindenért. Év végi körkérdés, 12. rész

Tovább

Szeretném tovább csodálni a játékukat

, Focitipp Official

Szeretném tovább csodálni a játékukat

Egressy Zoltán a Barcelona fanatikusa, vagyis nem nagyon érdekli, hogy a Real Madrid hány trófeát nyert idén (sokat). Év végi körkérdés, 11. rész.

Tovább

Futballkapitány? Kemény Dénes!

, Máté Gábor

Futballkapitány? Kemény Dénes!

Máté Gábor nem sémákban gondolkodik, szerinte Kemény Dénest kellett volna kineveznia magyar fociválogatott élére. És még: az új Messire várva. Év végi körkérdés, 10. rész

Tovább