Kurdisztán legjobb futballcsapata

Kurdisztán legjobb futballcsapata

, kl

A hét futballvárosa

Erbil

Az elmúlt két évben két bajnoki cím, idén kilenc fordulón keresztül 100%-os teljesítmény a bajnokságban. Mindezt az Erbil FC mondhatja el magáról. A hét futballvárosa Kurdisztánban, azaz Irakban található.



Nagy Sándortól a kurdokig

Erbil (kurd nyelven: Hawler) Irak észak-keleti részén fekszik, az ország negyedik legnépesebb városa. A település a történelem folyamán sokszor cserélt gazdát. Meghódították a perzsák, meghódította Nagy Sándor, majd a rómaiak, később pedig az arab kalifák birtokába került. A népvándorlás idején (4-8. század) érkeztek a településre a máig a lakosság többségét alkotó kurdok, a 12. században pedig a keresztes háborúkban híressé vált Szaladin székhelye volt - a helyi egyetem 1981 óta az ő nevét viseli, ahol jelenleg 18 féle szakon lehet tanulni.

Az arabok kurd vezére
A kurd származású Szaladin szultán 1187. október 2-án visszahódította Jeruzsálemet a keresztesektől. A győzelem után türelmesen bánt a keresztény lakossággal. Tizenhét fia és egy lánya volt. Kortársai nagylelkűnek és szerénynek tartották, a pénz értékét állítólag a homokéhoz hasonlította.


Szaddam Husszein és a kurdok

1986-89 között Szaddam Husszein szárazföldi támadásokkal, légicsapásokkal, és vegyi fegyverek bevetésével tizedelte meg a kurd lakosságot. A halottak számáról nincsenek pontos adatok (a maximális becslés 200 ezer áldozat), az viszont bizonyos, hogy Törökországba nagyjából kétmillió kurd menekült érkezett ekkoriban. Amikor 2003 áprilisában az amerikaiak elfoglalták Bagdadot, a városban népünnepélyt rendeztek.

Erbili képgaléria (forrás: flickr.com) >>>

Kurdisztán, a nem létező ország
A kurdok a becslések szerint 30 milliónyian vannak, önálló nemzetállamról azonban nem is álmodhatnak. Ehhez legközelebb az első világháború után voltak, amikor a sévres-i békeszerződésben rendelkeztek a független Kurdisztán létrehozásáról, de a törökök négy évig tartó véres harcokban ezt megakadályozták. Így manapság a kurdok Törökország, Irak, Irán, Örményország és Szíria területein élnek. A kurd zászló a magyarhoz hasonlóan piros-fehér-zöld, közepén egy nappal. A színek azonban nem a Magyarországra, hanem Iránra utalnak.


Az Erbil FC és a meggyilkolt politikus

Az erbili futballklubot 1968-ban alapították. Stadionjukat egy politikusról nevezték el. Franso Hariri a Kurdisztáni Demokrata Párt képviselője volt - 2001-ben merényletet követtek el ellene. A kurd csapat a legutóbbi két iraki bajnokságot megnyerte, így szerepelhetett a 2008-as Ázsiai Bajnokok Ligájában. A csoportkört ötvenszázalékos teljesítménnyel zárták, és kiestek. Ehhez hozzájárult az is, hogy otthoni meccseiket Jordániában voltak kénytelenek lejátszani - három "hazai" találkozójukra összesen csupán 550 néző volt kíváncsi.

Az Erbil FC eredményei a 2008-as Ázsiai BL-ben
Erbil-Al Harafa (katari) 1-1 otthon, 1-0 idegenben
Erbil-Kadzia Kuvait (kuvaiti) 4-2 otthon, 1-1 idegenben
Erbil-Pahatakor Taskent (üzbég) 1-5 otthon, 0-2 idegenben


Az Ázsiai BL-ben nem szerepel az idén iraki csapat, a 2008/09-es Arab BL-ben pedig nem indulhatnak, helyettük a harmadik helyezett bagdadi Al Quwa/Al Jawiya (az Iraki Légierő) gárdája indulhat. Hogy miért nem a második helyezett Dohuk nevezhetett a sorozatra? Talán azért, mert ők is kurdok.

Erbil FC


Futball Kurdisztánban

A Labdarúgó Szövetséget 2006-ban alapították meg Kurdisztánban, de sem a FIFA, sem az AFC (Ázsiai Labdarúgó Szövetség) sem vette fel a szervezetet tagjai közé. Tavaly nyáron a kurd válogatott részt vett a nem FIFA-tagországok "világbajnokságán", ahol az öt induló közül a negyedik helyet szerezte meg, miután a bronzmeccsen 3-1-re kikapott a címvédő Lappföldtől (a győztes az észak-olaszországi Padánia válogatottja lett). Érdekesség, hogy a női "tornán" is képviselte magát Kurdisztán. Igaz, mindössze két válogatott nevezett, a lapp lányok két meccsen 16-1-es gólkülönbséggel (4-0, 12-1) verték a kurdokat.

Kurdisztán-Lappföld 2-2 (2008-as VIVA világbajnokság, csoportmérkőzés)


Erbil
A város alapítása: Kr.e. 23. század
Lakosság: 1 091 000 fő (2008-as becslés)
Tengerszint feletti magasság: 414 méter
Az Erbil FC weboldala: http://erbilclub.com


(kl)


*****

További cikkek a rovatban

Gólöröm

, D. Bányász Gergő

Gólöröm

Mit kap az a játékos, aki gólöröm miatt leveszi a mezét? Sportszerűtlen viselkedés miatt sárga lapot. Uff

Tovább

Futball a földi pokolban

, Nádudvari Péter

Futball a földi pokolban

Hetvenkét éve, 1945. január 27-én szabadult fel a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának helyszíne, az auschwitzi lágerkomplexum. A krematóriumok között időnként futballmérkőzéseket rendeztek.

Tovább

Kisbeszéd-töredék a szünetről

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".

Tovább

„Tengerben a tenger”

Július 14-én, csütörtökön, 66 éves korában meghalt Esterházy Péter író, Esterházy Márton testvére. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF egy személyes történetet idéz fel a futball iránt rajongó EP-ről. Jelen időben beszélünk róla.

Tovább

„Magyaros, csípős”

, Focitipp Official

„Magyaros, csípős”

Állandó posztolónk, SZOMBATHY PÁL újságíró tökélyre fejlesztette a minimált az előzetes esélylatolgatás során. Rövid, de velős. Eb-körkérdések.

Tovább

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

, focitipp

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

A cím legföljebb azok számára szorulhat némi magyarázatra, akik nem hallottak még a magyar íróválogatottról. Remélhetőleg ők vannak kevesebben. Különösen ama három feledhetetlen famagustai (Észak-Ciprus) nap után, amikor a csapat nemzetközi színtéren is – újra – letette névjegyét. Nem is akárhogy! –…

Tovább

Kőrösi Zoli halálára

, Szegő János

Kőrösi Zoli halálára

Tegnap meghalt egy magyar író, aki szeretett focizni, és tudott is írni a fociról. A logikai láncolatból ne maradjon ki az se, hogy tudott is focizni, és szeretett is írni. Szegő János búcsúzik tőle.

Tovább

Nyerjen könyveket a Focitippel!

, focitipp.hu

Nyerjen könyveket a Focitippel!

Itt a Focitipp nagy könyvnyeremény-akciója. Hat nyertes összesen 18 könyvet nyerhet meg a játékban, amely a Facebookon zajlik.

Tovább

A Professzor visszaemlékezései

, Kiss Tibor Noé

A Professzor visszaemlékezései

Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.

Tovább

Egy Dózsa-regény vége

, Szegő János

Egy Dózsa-regény vége

Szusza, Bene és Törőcsik – három egykori futballsztár egy fotón. Szegő János új sorozata a kultúrszekcióban: "egy kép alá".

Tovább