Cserék nélkül nem megy

Cserék nélkül nem megy

, ktn

Sülysáp-Szentmártonkáta

Járási bajnokság, utolsó forduló. A focitipp.hu ezúttal a legalacsonyabb osztály egyik rangadóját szemelte ki magának, így jutottunk el a Sülysáp-Szentmártonkáta meccsre.



A focitipp.hu ezúttal a legalacsonyabb osztály egyik rangadóját szemelte ki magának, így jutottunk el a Sülysáp-Szentmártonkáta meccsre. A járási bajnokságban szereplő csapatokat az utolsó forduló előtt csak néhány hely választotta el egymástól a tabellán. A kátaiak az ötödik, a hazaiak pedig a hetedik helyről kezdték az egyébként már tét nélküli mérkőzést az utolsó fordulóban.

Odatalálunk

A két falu két falunyi távolságra van egymástól, Budapesttől körülbelül 50 kilométernyire, így akár szomszédvárak rangadójáról is beszélhetünk. Sülysápon Süly és Sáp összevonása óta két pálya is van (a falu másik csapata a megyei bajnokságban vitézkedik, ők játszanak a "nagypályán"). A szentmártonkátaiak mindenese (mezszponzor, szurkoló), Skoda úr elmondásai alapján kerestük a pályát, amiről csak egy fiatal sportos fiú tudott használható információval szolgálni. Tájékozottságára hamar fényt derítettünk: a szomszédos Mendén focizik. A vasútállomás mellett meg is találtuk a helyi iskolával szembeni, fákkal övezett pályát, ahol a szentmártonkátaiak vezérszurkolói között foglaltuk el helyünket, a korlátnál.

A meccs vázlatosan

A mérkőzés megfelelő iramban zajlott, a szentmártonkátaiak láthatóan több képzett focistát vonultattak fel, ám a sülysápiak játéka tudatosabbnak, szervezettebbnek tűnt. A vendégek sok kihagyott helyzet után a játékosedző Hajnal góljával szereztek vezetést a 35. perc táján, de egy kapu előtti késlekedést kihasználva a hazaiak szinte azonnal egyenlítettek, teljesen váratlanul. A kátai szurkolókban a néhány héttel ezelőtti Tápiószecső (abszolút szomszédrangadó!) elleni 1:1-es meccs rémlett fel, mondván, "ott is minden helyzetet elbasztunk". Mint kiderült, ez túl optimista jóslatnak bizonyult, ugyanis a második félidőben néhány újabb kihagyott helyzet után a sülysápiak 3:1-re elhúztak és végül meg is tartották ezt az eredményt.

Események, 1. félidő

8. perc: A sülysápiak jobbszélsője ügyes csellel húz el Szabó mellett, aki akkorát rúg a bokájába, hogy az iskola falai csak úgy visszhangzanak. Először dermedt csend, majd a hazai szurkolók pirosat követelnek. Végül csak sárga.
12. perc: Egy felpattanó vendéglövés majdnem eltalálja a pálya mögötti veteményesben dolgozó középkorú asszonyt, aki egy különös mozdulattal dobja vissza a labdát a 6 méter magas kerítésen. (Képgalériánk a meccsről [ és a Göd-Biatorbágy meccsről is] itt található)
15. perc: A bajuszos játékvezető ("Bajusz") nem nagyon hagyja el a kezdőkört, asszisztense ("Kuti") pedig az árnyékos oldalon lenget. Egy előrevágott labdánál összeütközik két játékos, mindenki a bírót keresi, de ő az esettől 70 méterre álldogál tanácstalanul, majd jelentős fáziskéséssel kezd el rohanni a színhely felé, hogy intézkedjen.
19. perc: Ártalmatlan beadás a jobbszélről, a kátaiak egyik törzsszurkolója azonban megzavarodik. "Góóóól!" - 'Ja, ott a kapus."
24. perc: A szentmártonkátai Balogh észreveszi, hogy a center (Bodor) lesre fut, ezért addig tartogatja a labdát, ameddig fel nem rúgják. A hozzáértő vendégszurkolók büszkén közlik a partjelzővel: "látod, itt az ész dominál!"
27. perc: Egy pillanatra megromlik a viszony a vendégkispad és a partjelző között. Sokadik alkalommal nézi tétlenül a bíró hibás döntéseit, rá is szólnak, hogy lengessen már. Ez azonnal megtörténik, röhög az egész szektor: "ez az, inteni kő - Kuti!".
35. perc: Megérdemelt szentmártonkátai gól (0:1).
37. perc: Váratlan sülysápi egyenlítés (1:1).

Események, 2. félidő

48. perc: Heves rohamokkal nyit a vendégcsapat. Érik az újabb vezető gól.
53. perc: A sokadik túlcifrázott/elönzőzött vendégtámadás után egyesek nem bírják cérnával: "ezek (a sülysápiak - a szerk.) mindik beadják, mi meg csak gecizünk az alapvonalon!".
62. perc: A sülysápiak hetese (Norbi) kicselezi a fél szentmártonkátai csapatot és zseniális gólpasszt ad, fordítanak a hazaiak (2:1). Egyes vélemények szerint Norbi tegnap játszott a sülysápi "nagycsapatban", így könnyű.
69. perc: Eldől a meccs, újabb hazai találat (3:1).
74. perc: A vendégcsapatot elkísérte három fiatal lány is, akik láthatóan rajonganak a csapat bal oldali középpályásáért, Nagy Zoltán Lajosért. A focitipp fotósát egy portréra biztatják. Le is maradunk egy helyzetről emiatt.
82. perc: Csalódott a vendégkispad, csak úgy ömlik a szó a játékosokból: "Ősszel a harmadik helyen voltunk, pedig akkor csak tizenegyen voltunk. Akkor volt edzőnk, most meg Zoli nem veszi észre, hogy elfáradt a fél csapat." Ebben van is valami, a vendégek csak egyet cserélnek, pedig ötöt lehetne, de alapvetően kedélyesen várják a meccs végét, ami a 90. percben el is jön. Mindenki gratulál mindenkinek, összességében megérdemelten győztek a hazaiak.

A mérkőzés után még beugrunk Szentmártonkátára, és megnézzük a felújított pályát. A csapat emiatt a szezon összes meccsét idegenben játszotta, ami különösen értékessé teszi az elért ötödik helyet. Új gyeptéglák, néhány fényszóró, javuló edzéskörülmények (hetente háromszor edz a csapat, de van, hogy csak hárman vannak). Megállapíthatjuk, hogy a foci az Alföldön is él és virul.

Sülysáp-Szentmártonkáta 3-1 (1-1)
Sülysáp, 75 néző
Asszisztens: Kuti úr


Szentmártonkáta: Szemerei - Gergely, Hájas (csapatkapitány), Koncz, Szabó - Tóth, Balogh, Nagy, Végh (Horváth 56.) - Bodor, Hajnal.


Labdabirtoklás (%): 47:53
Kapuralövések: 6:5
Kapu felé menő lövések: 4:8
Szögletarány: 3:4
Szabálytalanságok: 15:18
Holtfáradt játékosok a 70. percben: 1:4


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább