2009.02.04., ui

A hét futballvárosa

Cagliari éghajlata enyhe, gyakran frissíti északnyugati szél, így ideális környezetet nyújt vitorlázáshoz, kiránduláshoz és szabadtéri sportokhoz. Utóbbiról az Inter és a Juventus is tudna mesélni.

A mór rombolástól Zaha Hadidig
Már a történelem előtti időkben is lakott volt a Szardínia déli részén, két mocsár és egy erdős hegyvidék között fekvő terület. A települést időszámításunk előtt a 7. században alapították a föníciaiak, a szardíniai kereskedelmi kolóniák újabb tagjaként.

Ahogy az lenni szokott, a következő évezredben egymást érték a hódítók. A karthágóiak, a Római Köztársaság, a vandálok, a Bizánci Birodalom uralkodását követően a település hosszú ideig a mór fenyegetettség árnyékában élő Karalis nevű független állam fővárosa volt. A 11. században Pisa meghódította Karalist és újjáépítette Cagliarit. Három évszázad után rossz emlékű spanyol uralom következett, a 18. században pedig rövid osztrák hatalomgyakorlás.

1720-tól a savoyaiak uralkodtak, felvették a Szardínia királya címet, mely a sziget mellett Savoyát, Nizzát, Piemontot és Liguriát is magába foglalta. Próbálkoztak hódítással a franciák, de hiába, az olasz egység 1870-es kikiáltásáig nem változott a város státusza.

A második világháborúban, 1943 februárjában heves bombatámadás érte a kikötővárost, sokan elmenekültek, de a háború végeztével a népesség és a város egyaránt növekedésnek indult. Az elmúlt években sokadvirágzásába kezdett Cagliari: új metróvonalak épülnek, megújul a Sant'Elia negyed, a modern művészetek múzeumát pedig a világhírű építész, Zaha Hadid tervezi. A város új csodája a stadion közelében épül, de hamarosan a Cagliari Calcio is új otthont kap a jelenlegi helyett.

Képgaléria Cagliariról >>

Fekete-kékből piros-kékbe, Serie C-ből a BEK-be

A Cagliari Football Clubot 1920-ban alapították, a klub eredetileg kék-fekete színekben pompázott. Két évvel az alapítás után már lelátókat kellett ácsolni a nagy érdeklődés miatt, 1926-tól pedig már a mai napig is használatban lévő piros-kék színekbe öltözött a klub.

A profizmus hajnalán, 1928-ban a Szigetiek indultak az első nemzeti bajnokságban, 1951/52-ben az egyesített C liga első bajnokai lettek, majd a hatvanas évek második felére összeállt a klub aranycsapata. 1967-ben Luigi Riva gólkirály lett, a csapat kapta a legkevesebb gólt. Három évvel később aztán a Scudettót is megszerezték, csupán 11 gólt kapva, a legkevesebbet a nagyobb európai bajnokságok csapatai közül, Riva ismét gólkirály lett.

S hogy mire ment az olasz bajnok 1970-ben a BEK-ben? Az első körben búcsúztatta a St. Étienne-t (3-1 összesítésben), a nyolcaddöntőben aztán alulmaradt az Atlético Madriddal szemben (2-4).

1976-ban aztán végleg széthullt a nagy csapat, tíz évi ingázás következett az A és a B osztály között, 1987-ben pedig a Serie C1-be soroltak vissza. Kis híján a C2-be is visszaestek, amikor érkezett egy bizonyos Claudio Ranieri, aki két év alatt újra az A ligába repítette az együttest. Az 1993/94-es szezonban a klub - már Carlo Mazzonéval a kispadon - elődöntőig jutott az UEFA-kupában.

1997 és 2003 között a kiesések, feljutások rituáléja zajlott, melynek a szardíniai születésű Gianfranco Zola edzősködése vetett véget. Zola 2005 nyarán távozott, de a Cagliari azóta is A ligás.

A Cagliari most
Idén rémálomszerűen kezdték a bajnokságot a szárdok, öt forduló után pont nélkül, egyetlen rúgott góllal a tabella utolsó helyén álltak. A hatodik fordulóban a Milan elleni 0-0 már biztatóbb volt, aztán következett az első győzelem, Torinóban.

Amilyen pocsék volt a kezdet, olyan pompás a folytatás. Lényegében a hét helyett a hónap futballvárosa cím dukálna a Cagliarinak, amely a januári meccsek alapján a Rómával holtversenyben vezei a Serie A-t.

Már az Intert is legyőzhették volna a San Siróban, ha Acquafresca eltatlálja az üres kaput a hajrában, így maradt az 1-1. Jött három győzelem sorban (Udinese, Lazio, Siena). Majd ezután következett az újabb torinói túra, ahol 41 év után újra bajnokin verték a Zebrákat.

(ui)

*****