Tomboló fogorvos a futballpályán

Tomboló fogorvos a futballpályán

, ktn

UEFA-kupa

Az Udinese megmentheti az olaszok becsületét, három ukrán csapat összesen egy gólt szerzett, a németek örülhetnek is, meg nem is. De mikor tiltják ki végre az európai porondról a spanyol futballbírókat?



3-4-3 itt, 3-4-3 ott, Di Natale itt, Huszti ott, szeretjük a Zenitet, szeretjük az Udinesét, jó kis meccset vártunk kedvenc városunkból, Udinéből. Nem is tévedtünk, az Udinese-Zenit jó kis meccs volt, ahol csak az döntött, hogy az oroszok szerint egy futballmeccs 85, az olaszok szerint viszont 94 percig is eltarthat. Az Udine a hajrában bepakolt két gólt a 0-0-nál két óriási ziccert rontó (Zirjanov, Tekke) és egy kapufát (Timoscsuk) is szerző Zenit ellen, ezzel fél lábbal már a legjobb nyolc között érezheti magát.

A sikerhez persze kellett egy spanyol bíró is (Eduardo Iturralde González), akinek az egyébként sportszerű mérkőzésen is sikerült kiosztania 11 sárga és 1 piros lapot. Az egyik sárgát Timoscsuk a lefújás után kapta a feltűnési viszketegségben szenvedő sporitól, aki korábban a hazaiak edzőjét, Pasquale Marinót felküldte a lelátóra. González az Udinese második gólja előtt ráadásul egy olyan "szabálytalanságért" fújt be tizenegyest, amit rajta kívül senki sem vett észre. Még az olaszok sem, akik már csalódottan indultak vissza a beívelés után.

Nincs más hátra, az évek óta kritikán aluli teljesítményt mutató spanyol bírókat egyszerűen el kellene tiltani az európai színtérről. Eduardo Iturralde Gonzálezt, az arrankudiagai születésű fogorvost mindenképpen. 

Akit egyébként még nem vettünk észre, az Huszti Szabolcs volt. A magyar szélső 62 percig szenvedett Pasquale mellett. Rossz volt nézni.

A meccs jelenete

A 48. percben Timoscsuk telibe trafálta a felső lécet. Ez azonban semmi volt ahhoz képest, hogy miközben Handanovic a Dacia feliratú mezben nyújtózkodott, a kapu mögötti reklámtáblán megjelent a "vodka" felirat.


Most pedig nézzünk szét a többi pályán is.

Hamburgban a HSV és a Galatasaray is a 217. európai kupamérkőzését játszotta. A csapatok a gólokon is testvériesen megosztoztak (1-1), aminek a Galatasaray örülhet jobban, mivel a törökök mindössze egyszer találták el a német kaput. Abból a lövésből gól lett, a HSV csatárai viszont hiába próbálkoztak 16-szor, vagy De Sanctis védett, vagy a lelátóra repült a labda. 

Brémában hasonló volt a koreográfia, mint 130 kilométerrel odébb: a Werder támadott, a St. Etienne bekkelt. A németek itt legalább győztek, amihez azért kellett az is, hogy a franciák legnagyobb helyzeténél a belga Mirallas 18 méterről az oldalvonalon túlra lője a labdát. Ne nevessünk, a Saint-Étienne (az Intertotó-kupát leszámítva) 1983-ban járt utoljára Európában. És egyelőre még versenyben van. 

Egy másik francia csapat jobban járt, a Marseille hazai pályán verte 2-1-re az Ajaxot. A PSV és a Twente után az amszterdami csapat volt az OM harmadik hollandus ellenfele az idei szezonban. A legjobban Mahamadou Niang örülhetett a sikernek, a szenegáli két hónapos sérülése után visszatérve megszerezte első gólját – sarokkal. 

A két keleti derbin egy-egy gól döntött, a Dinamo Kijev Vukojevics, azaz a „szerb Gattuso” fejesének köszönhetően verte a Metaliszt Harkovot – a kelet-ukrajnai csapat 594 perc után kapott ismét gólt az UEFA-kupában. Moszkvában Vágner Love megszerezte 11. találatát is a sorozatban, a CSZKA ezzel győzte le 1-0-ra a Sahtar Donyecket. A tizenegyesből eredményes brazil Jürgen Klinsmann egyéni csúcsát támadja, a német az 1995/96-os szezonban 12 meccsen 15 gólt szerzett az UEFA-kupában.

UEFA-kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzések
Udinese-Zenit Szentpétervár 2-0
Udine, Friuli Stadion, 20 000 néző
Gól 85. Quagliarella, 90. (11-es) Di Natale
Piros lap 78. Marino (Udinese, edző), illetve 90. Sirokov

CSZKA Moszkva-Sahtar Donyeck 1-0
Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 19 700 néző
Gól: 50. (11-es) Vágner Love

Dinamo Kijev-Metaliszt Harkov 1-0
Kijev, Valerij Lobanovszki Stadion, 17 800 néző
Gól: 54. Vukojevic

Hamburger SV-Galatasaray 1-1
Hamburg, HSH-Nordbank-Arena, 50 500 néző
Gól: 49. Jansen, illetve 32. Akman
Piros lap: 52. Emre Asik (Galatasaray)

Manchester City-Aalborg 2-0
Manchester, City of Manchester, 24 000 néző
Gól: 7. Caicedo, 30. Wright-Phillips

Marseille-Ajax 2-1
Marseille, Vélodrome, 45 000 néző
Gól: 18. Cheyrou, 32. Niang, illetve 36. (11-es) Suarez
Piros lap: 41. Van Der Wiel (Ajax)

Werder Bremen-Saint-Etienne 1-0
Bréma, Weserstadion, 30 116 néző
Gól: 20. Naldo

Paris SG-Braga 0-0
Párizs, Parc des Princes, 35 000 néző


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább