Könnyes búcsúk és a német csoda

Könnyes búcsúk és a német csoda

, focitipp.hu

A hét számokban

Paolo Maldini 24 év után befejezte pályafutását, és egy sor rekordot hagyott maga mögött. A Wolfsburg tündöklése csak idén kezdődött, de a csapat máris beírta magát a Bundesliga történelemkönyvébe.



24 év, négy hónap és 11 nap telt el azóta, hogy Paolo Maldini először pályára lépett az AC Milanban. A piros-feketék kapitánya, a csaknem negyed évszázad alatt, 901 alkalommal viselte a csapat mezét, és 126-szor szerepelt az olasz válogatottban. A Milan hármasa szombaton búcsúzott el a San Siro közönségétől, mint a klub, a Serie A és a válogatott rekordere. Maldini mezét a Milan a Fiorentina elleni bajnokit követően visszavonultatja, a hírek szerint azt csak a legenda fia, az ifjúsági csapatban focizó Christian Maldini viselheti a jövőben.

16 hazai győzelmet aratott zsinórban a Wolfsburg a Bundesligában. A Farkasok ezzel nem csak első bajnoki címüket szerezték meg, de egalizálták a Bayern München 1972/73 óta fennálló rekordját is. Felix Magath együttese ráadásul a Bundesliga történetének legnagyobb hajráját produkálta, a bajnokság felénél ugyanis még csak a kilencedik helyen állt a gárda. Hasonló teljesítményre 39 évvel ezelőtt, csak a Borussia Mönchengladbach volt képes. Mindeközben a csapat két támadója, Edin Dzeko és Grafite minden idők legsikeresebb csatárpárosa lett a német bajnokságban, a duó együtt 54 gólt termelt a szezonban. Grafite egyéniben is brillírozott, a brazil 25 meccsen 28 alkalommal talált be, és meccsenkénti 1.12 gólos átlagával csak 6 századdal maradt el Gerd Müller 1972-ben felállított csúcsától (1.18 gól/meccs).


11 gólt lőtt Diego Forlan az Atlético Madrid legutóbbi 7 meccsén. Az uruguayi támadó így kétgólos előnyre tett szert Samuel Eto'o-val szemben a spanyol gólkirályi címért folytatott versenyben. Forlan a Matracosok hétvégi mérkőzésén 14 perc alatt rúgott mesterhármast az Athletic Bilbaónak, ezzel tornázta 31-re találatai számát. A szőke csatár 1997 óta az első olyan játékos, akinek sikerült legalább 30 gólig jutnia egy szezonon belül. A '97-es bravúrt a brazil Ronaldo produkálta a Barcelona játékosaként. A katalánok jelenlegi gólkirály-jelöltjének, Samuel Eto'-nak még egy mérkőzése van arra, hogy befogja uruguayi riválisát, aki 2005-ben egyszer már lehajrázta őt. Amennyiben a kameruni csatár a hétvégén betalál a Deportivo hálójába, 1990 óta először fordulhat elő, hogy a góllövőlista elején két játékos neve mellett is legalább 30 gól szerepel. 1990-ben Hugo Sanchez 38, Toni Polster 33 találatig jutott.


5 egyiptomi bajnoki címet, két egyiptomi kupát, két egyiptomi szuperkupát, négy afrikai Bajnokok Ligája győzelmet, és négy afrikai szuperkupát gyűjtött be Manuel Jose az Al Ahly csapatával. Nyolc év után a portugál tréner úgy döntött, távozik a kairói óriástól, és elvállalja az angolai válogatott irányítását. Manuel Jose 143 alkalommal ült az Al Ahly kispadján és 110 győzelme mellett csupán 8(!) vereséget számlált. A portugál szakember azonban nem marad magára Angolában, két kulcsjátékosa, Flavio és Gilberto ugyanis az angolai nemzeti csapat tagja.


(forrás:fifa.com)


*****

További cikkek a rovatban

Dübörgő londoniak, verhetetlen párizsiak, és a lehengerlő Borsócska

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább

Különleges gólok, lehengerlő csatárok és egy verhetetlen thai csapat

, hb

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

, focitipp.hu

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább