Szégyen és gyalázat

Szégyen és gyalázat

, gj

Újpest-Steaua 1-2

Lúdbőröztető élmény volt hallani a Székely himnuszt, ahogy tízezer torokból szólt a "Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk". De ez volt az egyetlen pozitívum az Újpest-Steaua meccsen. Minden más - gyalázat.



A költővel szólva: különös, különös nyár-éjszaka volt. Futballmeccs volt ez egyáltalán? Az évkönyvekbe úgy kerül majd be, mint az Európa-liga selejtezője, valójában azonban frusztrált "mélymagyarok" feszítették tetkós bicepszüket a frusztrált románoknak, és viszont.

Minden a gyűlöletről szólt. Délután a Szusza-stadion környékén kordonok, vízágyúk, rohamrendőrök és lezárt utcák jelezték, hogy jó helyen járunk: futballmeccs lesz a közelben. Erről persze nem voltak kétségeink, hiszen elvonult mellettünk egy Steinar-trikókban feszítő brigád, csupa szimpatikus fiatalember, akik sörlocsoló kedvükben Mussolinit éltették ("A tutti, avanti..."), és hazafias érzülettől fűtve harsányan "siegheileztek" egy sort, ahogyan az a magyar bajtársak között szokás.

A stadionban háromszektornyi biztonsági zóna választotta el egymástól a magyar és a román kemény magot. Mit sem ért. "Ha létrejön a rend a stadionban, akkor folytatódhat a találkozó" - recsegte a hangszóró a szünetben, miközben sportszerető fiatalok görögtüzeket dobáltak (magyar szektor), és testedzés gyanánt kerítéseket döntöttek ki (román szektor).

Hamar kiderült az is, hogy a Székely himnusz nem a Steaua középpályásának, Székely Jánosnak szólt. A román csapat jobbszélsőjét nem kímélte a lelátón mobilizálódó magyar szélsőjobb, a 26 éves középpályás kapott hideget-meleget az újpesti szurkolóktól: előbb "csak" petárdákat dobtak felé, majd gólja után kórusban "hazaárulózta" őt a közönség. ("Hogy mersz ilyen névvel élni, te szarházi" - üvölti egy újpesti drukker azon a videón, amely a meccs másnapján Székely János köszöntése címmel került fel a YouTube videómegosztó portálra.)

"Honnan tudod, hogy cigány vagy? Románul beszélsz" - állt az újpesti szurkolók egyik transzparensén. Magyaros válasz, ilyesmire számítottunk. Vagy valaki azt várta, hogy majd európaiságból mutatunk példát a Steaua drukkereinek? A tolerancia nem divat errefelé.

"Futballmeccsek nélkül még lehet élni, de civilizált viselkedés és emberség nélkül nem" - írta az Adevarul című román lap a bukaresti mérkőzés után, elnézést kérve a magyaroktól a Ghencea-stadionbeli szégyenteljes feliratokért. Magyar részről vajon ki kér elnézést az újpesti gyalázkodásért?

A rend kedvéért megjegyzendő: az Újpest FC összesítésben 1:4 arányban alulmaradt az utóbbi húsz év leggyengébb Steauájával szemben.

A történteken nincs mit szépíteni.


(gj)

A cikk eredetileg az Új Szó c. napilapban jelent meg.
*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább