A tökéletes bűntény: futballbunda

A tökéletes bűntény: futballbunda

, focitipp.hu

Declan Hill kanadai oknyomozó újságíró könyvet írt a bundamaffia módszereiről és a világfutballt behálózó bűnszervezetekről. Az interjú a New York Times futballblogjában jelent meg.



Miről beszélünk, amikor azt mondjuk: bundameccs? Mindkét csapat benne van? Vagy csak az egyik? Esetleg csak egyetlen játékos? Vagy a játékvezető?

Declan Hill: A bundázásnak két fajtája van. Az egyik az, amikor a klubok előre megegyeznek a mérkőzés eredményében. A másik a sportfogadásos bunda, amikor a sportfogadásban érdekelt maffia megpróbál annyi focistát becserkészni, amennyit csak tud. Ázsiában előfordult olyasmi, hogy a bundában benne volt a hazai csapat összes játékosa, a vendégek összes játékosa, a cserékkel együtt, plusz a szakmai stáb mindkét oldalon, és benne volt a játékvezető is az asszisztenseivel. A bundázók mindenkit megvettek.

Európában nincsenek ilyen bombabiztos üzletek. Az európai bűnbandák annak is örülnek, ha a gyengébbik csapat három-négy kulcsjátékosát behálózzák. Eleinte azt gondoltam, hogy elsősorban az erősebb csapatok érintettek, de ez nem így van. A bűnözők többnyire a gyengébbik csapatot célozzák meg.

Ha egy gyengébb csapat legyőz egy erősebb csapatot, az gyanús, mindenki arról beszél. De ha a papírformának megfelelően az erősebb csapat nyer, akár több góllal is, akkor az nem gyanús, mert mindenki ilyen eredményt várt. Persze, az ilyesmi kisebb pénzt fizet, csakhogy senki sem szimatol, nem vizsgálódik, nincsenek kellemetlen kérdések.

Ha egymillió euróval fogadnék arra, hogy az erősebb csapat elveszíti a meccset, a bukmékerek azonnal megállítanának. De ha az erősebb csapat győzelmét játszom meg ugyanekkora összegben, azon senki sem lepődik meg. Miért? Mert a papírformára tippelek.

Ha a bundázók fejével gondolkodom, akkor a szegényebb csapatot keresem meg, azt, amelyiknek kevesebb a pénze. Odamegyek egy sráchoz és azt mondom neki: "Nézd, a mai meccsen mindenképpen kikaptok. Mi lenne, ha több góllal kapnátok ki? Te pedig holnap vehetsz a feleségednek egy szép kabátot." A bundázással annyit kereshet, mint futballistaként egész pályafutása alatt.

A profi futballisták legtöbbje örülhet, ha van öt-hét jó éve, amikor játszik. S ha megsérül? Az ő hibája. Van egy ki nem mondott szabály a futballban a játékosok és a klubvezetők között: ha megsérülsz, ha eltörik a lábad, az a te hibád. Úgyhogy ez egy rövid pályafutás, amely ráadásul bármikor nagyon gyorsan véget érhet.

Amikor adatbázisba gyűjtöttem azokat a játékosokat, akiket megkörnyékeztek a bűnbandák, mindegyiknél feltüntettem azt is, hogy igent vagy nemet mondott-e. Az érdekelt, vajon miért hagyják magukat megvesztegetni. Érdekes volt, hogy a vallási hovatartozás ebben nem játszott semmilyen szerepet. Lehettek ateisták vagy erős hívők, a felkínált kenőpénzt ugyanúgy elfogadták. Az egyetlen tényező, ami szerepet játszott, az a játékosok életkora volt: a 26 évnél idősebbek gyakrabban fogadták el a bűnözők által felajánlott pénzt. Ők már érezték, hogy pályafutásuk véges, s jól akartak keresni. Vagy családos emberek voltak, kisgyerekkel, ezért megpróbáltak minél több pénzt összeszedni.

Hogyan dolgoznak a bundázók?

A bundázót úgy kell elképzelni, mint egy pókot egy háló közepén. A háló fele beleér a sportba. A bűnözők kapcsolatban állnak a játékosokkal, az edzőkkel, a játékvezetőkkel. A bundázó és a futballista között általában egy harmadik személy közvetít: leginkább egykori játékosok, edzők, olyanok, akik népszerűek, akiknek ismert a nevük, mert ők nem feltűnők, bármikor bemehetnek az öltözőkbe, a fiatalabb játékosok pedig azt gondolják: ha ez a híres XY is azt mondja, hogy ez most így és így legyen, akkor mitől féljek? Ez a bunda egyik oldala.

A háló másik része a sportfogadás: a bundázónak ellenőrzése alatt kell tartania a sportfogadási piacot is. Ez legalább olyan körültekintést kíván, mint a játékosok beszervezése.

Nehéz dolog találni egy olyan bukmékert a sportfogadási piacon, aki elfogadja a tétet attól a szerencsejátékostól, amelyik folyamatosan nyer. A bukmékerek imádják a veszteseket, a nyerteseket viszont gyűlölik, márpedig a bundázók tuti nyerteseknek számítanak, hiszen ők előre megbeszélt eredményre fogadnak. Úgyhogy a bundázók erre a feladatra is felfogadnak embereket, akiknek el kell hitetniük magukról, hogy sima szerencsejátékosok, miközben persze a bundázók szolgálatában állnak.

De még így sincs könnyű dolguk, az európai sportfogadási piac ugyanis kicsi. Arról már nem is beszélve, hogy Európa több országában a kormány rendelete értelmében csakis állami felügyelet alá tartozó fogadóirodákban lehet legálisan tippelni. Csakhogy a gyanús tippeket itt alaposan megvizsgálják.

Ázsiában viszont hatalmas a sportfogadási piac - nagyobb, mint Las Vegas és Európa együttesen. Óriási, s nagyobbrészt illegálisan működtetett hálózat ez. Gondoljunk csak az amerikai szesztilalomra. Ha valaki inni akart, az alvilággal kellett kapcsolatba lépnie. Ugyanez a helyzet Ázsiában is a sportfogadás terén: ha valaki szerencsejátékot akar űzni, akkor kénytelen az alvilághoz fordulni. A tétet itt is nehéz megtenni, mert ügyelni kell, nehogy megneszelje valaki, hogy le van vajazva a meccs, de még mindig könnyebb egy illegális hálózatban csalni, amelyet hivatalosan senki sem ellenőriz, s ahol dollármilliárdok forognak.

Hogyan bundáznak a futballklubok?

Egészen az 1990-es évek végéig bevett gyakorlat volt, hogy a játékvezetőket szexuális ajánlatokkal vesztegették meg a nagy nemzetközi kupameccsek előtt. Nem mondom azt, hogy mindegyik klub így járt el. De némely klub az elejétől kezdve ezt praktizálta; némely nagy klub szintén. Luxuskurvákkal kenyerezték le a játékvezetőket, s ők cserébe azt a klubot segítették ítéleteikkel, amelyik a prostituáltakat küldte. Ez egy elterjedt módszer volt, és kevesen emeltek szót ellene.

Ki a legideálisabb célpont a bundázók számára?

Az, aki viszonylag szegény. A bundázók két évtizede ott vannak minden nagy nemzetközi futballeseményen. Nem a kapusokat vagy az idősebb játékosokat környékezik meg, hanem a szegényebb csapatokat: afrikai, latin-amerikai vagy kelet-európai futballisták a legideálisabbak. Olyanokra van szükségük, akik relatíve szegények. A bundázókat segíti az is, hogy a futballban járványként terjed a korrupció. Még a legnagyobb nemzetközi tornákon is előfordul olyasmi, hogy egy ország labdarúgó szövetsége lenyúlja a pénzt, és a prémiumokat nem a játékosok, hanem a funkcionáriusok kapják. A futballisták ilyenkor dühbe gurulnak, és megpróbálnak valamilyen úton-módon extra bevételre szert tenni. A 2006-os németországi világbajnokság idején egy ázsiai bundamaffiát követve eljutottam egy megbeszélésre, ahol a közvetítők a futballistákkal egyeztettek. Egészen különös jelenet volt.

A bundázók hogyan tervezik meg az ügyletet, és hogyan csalják csapdába áldozataikat?

A bochumi ügyészség remek munkát végez. Ők háttérnyomozást folytatnak, telefonlehallgatásokkal. Ez az egyetlen módja annak, hogy a bundamaffia dimenzióit feltárják. Ha nem ezt a módszert választják, akkor szinte lehetetlen bizonyítani a bundázást. Két okból is.

Egyrészt: a sportban eleve benne foglaltatik a hibázás lehetősége. A legkitűnőbb futballista is hibázhat, akiről soha nem hinnénk, még az is öngólt véthet. Ez előfordul, benne van a pakliban. Ezért szeretjük a sportot, mert még a legjobbak is hibáznak. Ez benne az emberi tényező. A hiba a játék része. És roppant nehéz megmondani, hogy a meccsen látott hiba a véletlen műve volt-e vagy sem.

Másrészt: van valami pszichés ellenállás az emberekben a bundával szemben, mintha nem akarnának tudni a bundáról. Amikor kutatni kezdtem ezt a témát, azt hittem, a tökéletes bűntény az olyasmi, mint a gyilkosság az Agatha Christie-krimikben: valaki elköveti a bűncselekményt, a rendőrség pedig nem tudja kézre keríteni a gyilkost. Azóta rá kellett jönnöm: a bundázás számít tökéletes bűnténynek. Miután megtörtént, sokan nem is akarnak tudomást venni róla.

Az interjú a New York Times futballblogjában jelent meg november 27-én.

(ford.focitipp.gj)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább