Dalglisht követelte a liverpooli kórus

Dalglisht követelte a liverpooli kórus

, focitipp.gj

Premier League, 7. forduló

Ezen a hétvégén olyasmi fordult elő az FC Liverpoollal, amire "emberemlékezet óta" nem volt példa.



A 18-szoros angol bajnok a kiesőzónában találta magát. Az "emberemlékezet óta" persze túlzás: 1984 októberében egy napig (a 12. fordulóban) szintén kiesőhelyen állt a Liverpool - csakhogy akkor a szezon végére a Vörösök feljöttek a második helyre. A mai Liverpool kapcsán a 2. helyet emlegetni illetlenség (gúnyolódásnak tűnhetne).

Pedig arról a Liverpoolról van szó, amely másfél éve még focisulit tartott a Real Madridnak (4-0) és a Manchester Unitednek is (4-1). Most viszont kínkeserves döntetlennel (0-0) tért vissza Utrechtből, hogy aztán hazai pályán kikapjon az újonc Blackpooltól (1-2). Vasárnap már a szurkolóknál is betelt a pohár, s már nem csupán az amerikai tulajdonosok, hanem az edző (Roy Hodgson) ellen is tüntettek, és kórusban követelték a kispadra az egykori liverpooli ikont, Kenny Dalglisht.

A hétvége rangadóját a Stamford Bridge-en játszották, ahol a Chelsea egy lüktető iramú, jó mérkőzésen 2-0-ra legyőzte az Arsenalt. A Kékek ezzel vigasztalták meg edzőjüket, Carlo Ancelottit, aki egy nappal a meccs előtt temette el édesapját. A Chelsea győzelme nem volt meglepetés: a két csapat utóbbi 18 egymás elleni mérkőzésének mérlege a Chelsea szemszögéből: 11-5-2. Érdekesség, hogy a londoni derbin összesen nyolc francia futballista lépett pályára (Malouda és Anelka az egyik, Sagna, Squillaci, Clichy, Koscielny, Nasri és Diaby a másik oldalon), egy további francia játékos pedig a kispadon ült (Gael Kakuta, Chelsea).

Tények & érdekességek


Didier Drogba (Chelsea) eddig 11 tétmeccsen 13-szor talált be az Arsenalnak.

A Manchester City-Newcastle (2-1) mérkőzésen Carlos Tévez, ill. Jonás Gutierrez is betalált. Először fordult elő a Premier League-ben, hogy egy mérkőzésen két argentin futballista is gólt szerzett.

Téveznek ez volt az 54. gólja az angol élvonalban, s ezzel ő a legeredményesebb dél-amerikai futballista a Premier League-ben (Gustavo Poyettel holtversenyben).

A ManCity-Newcastle mérkőzésen csereként állt be a vendégek 36 éves középhátvédje, Sol Campbell - ezzel Ryan Giggs mellett ő a másik futballista, aki az 1992-től datálódó Premier League minden szezonjában pályára lépett.

A Sunderland az idei szezonban legyőzte a Manchester Cityt (1-0), és ikszelt az Arsenallal (1-1), a Liverpoollal (2-2) és a Manchester Uniteddel (0-0).

Ötödször állt fel úgy a Wigan Athletic az idei szezonban, hogy kezdőcsapatában egyetlen angol futballista sem volt.

Sven-Göran Eriksson lett az angol második ligás Leicester City edzője. Eriksson a Leicester 15. trénere 2004 óta.


(focitipp.gj)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább