A Debrecen legalább megpróbált gólt rúgni

A Debrecen legalább megpróbált gólt rúgni

, ktn

Európa Liga, 4. forduló

Bejött a papírforma, Czvitkovicsék háromgólos vereséget szenvedtek az Európa Ligában.



Kezdjük a rossz hírekkel. A Debreceni VSC 3:0-ra kikapott a PSV Eindhoventől az Európa Liga csoportkörének negyedik fordulójában, s ezzel a DVSC kiesett. A debreceniek gólaránya 1:11, vagyis a Loki lőtte a legkevesebb, és kapta a legtöbb gólt a sorozatban (előbbit a Salzburggal, utóbbit a Karpati Lvovval holtversenyben). A Debrecen főtáblás mérlege 2009 ősze óta: tíz mérkőzés, tíz vereség, 6:30-as gólkülönbség. Rossz hírekből ennyi talán elég is.

Az eindhoveni mérkőzésen a Debrecen nem játszotta azt a bunkerfocit, amit két héttel ezelőtt, a Puskás Ferenc Stadionban. A meccs ettől pörgősebbé vált, és a Debrecen Bódi és főleg Czvitkovics távoli lövései nyomán akár több gólt is lőhetett volna. Igaz, a PSV még ennél is többször betalálhatott volna a debreceni kapuba, a három PSV-találat mellett Dzsudzsák Balázs a második félidőben például kapufát rúgott.


Az egykori debreceni szélső a Hajdú-bihari Naplónak nyilatkozott a mérkőzésről. „Hoztuk a kötelezőt, és ha kicsivel több szerencsénk van, akkor nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Amikor a Debrecen előrébb merészkedett, akkor helyzetekig is eljutott, ha a meccs nagyobb részében ilyen bátran futballozott volna a Loki, akkor még élvezetesebb találkozót vívhattunk volna" - fogalmazott az exdebreceni.


A magyar csapat klubmenedzsere szerint reális eredmény született. „Tisztességesen álltunk hozzá, a csapat mindent megtett, nagy szívvel küzdött, tudomásul kell venni, hogy jelenleg a PSV ennyivel jobb együttes. Ha kevesebb is, mint a hazaiaknak, de nekünk is voltak lehetőségeink, sajnálom, hogy nem sikerült betalálni. A jobb csapat nyert" - olvashattuk a DVSC honlapján Herczeg András értékelését.


A nullpontos DVSC-re legközelebb december 1-én vár komoly feladat, a Loki akkor ahhoz a Metaliszt Harkovhoz látogat, amely Budapesten 5:0-ra győzött. Ráadásul a Metaliszt akár tovább is juthat a csoportból a Loki elleni mérkőzésen, mivel az ukránok csütörtökön 0:0-ra végeztek a Sampdoria vendégeként, így jelenleg két pont az előnyük az olasz csapattal szemben. Amennyiben decemberben a Harkov megveri a Debrecent, Komanék pedig nem szereznek három pontot Dzsudzsákékkal szemben Genovában, a PSV mellett a Metaliszt jut tovább a csoportból.


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább