Kaposvár helyett jöhet az Ajax!

Kaposvár helyett jöhet az Ajax!

, focitipp.hu

Kerekes Zsombor

Gyorsinterjú a DVSC-Manchester meccs után. Aki válaszol: Kerekes Zsombor. Debreceni emlékek, a Tilburg klubszínei, vb-selejtezők.



Búcsúmeccs a Manchester ellen. Szépen hangzik, bár a 0:3 azért beárnyékolja. Csalódott?
Nagyon sajnálom, hogy vereséggel kellett elbúcsúznom a debreceni szurkolóktól. Azt persze tudtuk, hogy a Manchester ellen a visszavágó sem lesz könnyű. ågy sikerült. De nem hiszem, hogy szégyenkeznünk kellene, mert tényleg mindent beleadtunk, többre egyszerűen nem tellett. Az ellenfél könyörtelenül büntette a hibáinkat.

Mi a tanulság?
Sokkal pontosabban kell játszani. Főleg a kapu előtt. Mi is szépen járattuk a labdát, de az látszott, hogy a tizenhatos környékére érve a Manchester sokkal robbanékonyabb, gyorsabb és legfőképpen pontosabb volt, mint mi. Ennek ellenére azt mondom, hogy nem érdemeltünk ilyen arányú vereséget.

Van Nistelrooyék ellen játszani egy életre szóló élmény, de talán jobb lett volna, ha a sorsoláskor mondjuk a Rosenborgot vagy akár a pozsonyi Artmediát kapják, akiken túl lehetett volna lépni...

Ebben egyetértett a csapat, hiszen ha egy könnyebb ellenfelet kapunk, és bekerülünk a csoportba, akkor is garantáltan két-három sztárcsapattal mérkőzhettünk volna. Nem volt szerencsénk.

Mire emlékszik majd vissza legszívesebben a debreceni évekből?

Az utolsó szezonra. Ilyen szurkolótábor előtt egyszerűen élmény volt focizni. Debrecen már nagyon régóta várt a bajnoki címre, és az eufória minden hazai találkozónkon érződött. Legemlékezetesebb fellépésemnek pedig a Hajduk elleni spliti mérkőzést tartom.

A búcsúmeccs másnapján már utazik is Hollandiába, ahol kétéves szerződést írt alá a Willem II Tilburg együttesével. Mit vár a holland szezontól?
Erre könnyű válaszolni: azért igazoltak le, hogy gólokat rúgjak, lehetőleg minél többet. Úgyhogy akkor leszek elégedett, ha ez sikerül. Hollandiában szép focit játszanak, kihasználják a széleket, rengeteg beadás van egy meccsen, nekem pedig ez a stílus fekszik.

Figyelte eddig a holland bajnokságot? Tudja, hová érkezik?
Azt nem mondhatom, hogy kifejezetten követtem volna ezt a ligát, de majd lesz időm megismerni.

Tesztkérdés: a Tilburg klubszínei?

Ráhibázott, mert ezt tudom. Lássuk csak: piros, fehér, kék?

Telitalálat. Árulja el: nincs drukk egy magyar focistában, amikor a Pápa vagy a Kaposvár elleni bajnokik helyett egyszer csak az Ajax meg a Feyenoord következik majd hétvégente?

Egy kis drukk van, de úgy vagyok ezzel, hogy 32 évesen ki kellett használnom ezt a lehetőséget. A profi futballista a jobb körülményeket keresi, ezért mondtam magamban azt, hogy belevágok a tilburgi kalandba.

A vb-selejtezők finiselnek, szeptemberben Málta és Svédország következik. Mi várható?

Hat pont. Komolyan! Csak két győzelem adhat reményt a továbbjutásra, és szerintem ezt képesek leszünk megvalósítani.

A hat pontot vagy a világbajnokságra való kijutást?

Mindkettőt. A legutóbbi barátságos meccseken egyre jobban játszottunk, miért ne verhetnénk meg a svédeket!

Ezek szerint vannak még olyanok, akik hisznek a világbajnoki részvételben?

Hát hogyne, például én. Három pont Málta, három pont Svédország ellen, aztán ha idegenben legyőznénk a bolgárokat, akkor ott lennénk a vb közelében. Csak úgy érdemes futballozni, ha minden egyes alkalommal - ellenféltől függetlenül - úgy lépünk pályára: na, ezt most meg fogjuk nyerni, mert meg kell nyernünk.

kilökött loki 1.0: A BL-selejtezők részletes eredménylistája >>>
kilökött loki 2.0: a Debrecen-Manchester meccsről >>>
kilökött loki 3.0: 2005. nyár: a nagy magyar "fociünnep" >>>
Bajnokok Ligája, UEFA-Kupa: a sorsolás >>>

(vss.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább