Akik aranyat érdemeltek volna: Nedved, Poborsky és társaik

Akik aranyat érdemeltek volna: Nedved, Poborsky és társaik

, focitipp.hu

6. hely: Csehország (2004)

Sorozatunkban az előző évtized legjobb csapatait mutatjuk be. A hatodik helyre azt a cseh válogatottat rangsoroltuk, amely dinamikus futballjával elkápráztatta a nézőket a 2004-es Európa-bajnokságon.



A jó focihoz kellett egy jó edző is, akit a csehek Karel Brückner személyében találtak meg. Az ősz haja miatt Kleki Petrának is becézett, fanyar humorú Brückner tanítómesternek is elsőrangú volt, az erőnléti edzés mellett a szellemi tréninget is fontosnak tartotta - előfordult, hogy filozófusoktól vett idézeteket írt ki az öltöző falára, gondolkodásra serkentve játékosait. Brückner egymás után három világversenyre (két Eb-re és egy vb-re) vezette ki a cseh válogatottat, mérlege a selejtezőkön 27-3-4; pedig ötvenszer kevesebb pénzért dolgozott, mint például Fabio Capello.

Brückner csapata
Kikre épített Brückner? Elsősorban a fáradhatatlan Pavel Nedvedre (Juventus), aki 2003-as év aranylabdására. Nedvednek remekül szekundált a jobbszélen a másodvirágzását élő Karel Poborsky (Sparta Praha), valamint a hátravontabb pozíciót betöltő, kreativitásból - akkoriban még - jelesre vizsgázó Tomás Rosicky (Borussia Dortmund), s bevethető volt az örökifjú Vladimír Smicer is (Liverpool). A védekező középpályásra háruló piszkos munkát Tomás Galásek (Ajax) végezte, elöl pedig egy optimális páros riogatta az ellenfeleket: a robusztus termetű, 202 centi magas Jan Koller (Borussia Dortmund) magára aggatta a védőket, a felívelt labdákat pedig gondosan visszafejelte az akkoriban élete formájában futballozó Milan Barosnak (Liverpool). A csehek veretlenül (7-1-0) jutottak ki a 2004-es Európa-bajnokságra, s az Eb előtti két évben barátságos mérkőzésen legyőzték az olaszokat (1-0), a szlovákokat (4-1), a jugoszlávokat (5-0), a franciákat (2-0) és a törököket is (4-0).


Kulcsmérkőzés
Minden idők egyik legjobb Eb-meccseként emlegetik a 2004-es Csehország-Hollandia 3-2 (0-2) csoportmérkőzést. A hollandok 20 percnyi játék után már két góllal vezettek, s azt hitték, eldőlt a meccs. Pedig csak akkor kezdődött igazán. Brückner lehozott egy védőt (Grygerát) és egy védekező embert (Galáseket), helyükre pedig két támadó felfogású játékost küldött pályára (Smicert és Heinzet), vagyis volt olyan periódusa a mérkőzésnek, amikor a csehek hét offenzív futballistával (3 csatárral és 4 támadó középpályással) rohamoztak a hollandok ellen. Az eredmény: 0-2-ről 3-2-re fordítottak (gólszerzők: Koller, Baros, Smicer), a legemlékezetesebb jelenet azonban nem Poborsky önzetlen gólpassza volt a hajrában: maga is 100%-os helyzetben volt már, de inkább leadta a labdát a 120%-os helyzetben érkező Smicernek. Hosi, dekujem! 


csapat_cseh.jpg


A cseh válogatott, amely 3-2-re legyőzte Hollandiát. Felső sor, balról: Koller, Jankulovski, Cech, Ujfalusi, Jiránek. Alsó sor, balról: Poborsky, Baros, Nedved, Rosicky, Galásek, Grygera.


Halálcsoport?
A csehek végül 100%-os mérleggel jutottak tovább a "halálcsoportból" (Lettország 2-1, Hollandia 3-2, Németország 2-1), ráadásul mindhárom meccsükön ők kapták az első gólt, de minden esetben volt erejük fordítani. S amikor a nyolcaddöntőben lefocizták a pályáról a dánokat (3-0), a bukmékerek az Eb fő esélyesévé léptették elő őket. A döntőhöz a görögöket kellett volna legyőzniük, de azon a meccsen semmi sem jött össze a cseheknek: Rosicky csak a felső lécet találta el, Nedved makacs térdsérülése pedig kiújult, s a csapatkapitányt az első félidőben le kellett cserélni. A görögök pedig vérszemet kaptak, s az első hosszabbítás végén, a 105. percben Trajanosz Dellasz fejesével eldöntötték a meccset (az ún. ezüstgól-szabály volt érvényben, vagyis a hosszabbítás második félidejére már nem került sor).


Egyetlen fejesgól
Koller térdre rogyott, Jankulovski sírt: Csehország elbukott az Eb-finálé küszöbén, és senkit sem vigasztalt, hogy Baros végül a torna gólkirálya lett (öt találattal). Tegyük hozzá: Brückner csapata addig hibátlanul védekezett a pontrúgásoknál, s három év alatt egyetlen gólt kapott szögletből - éppen a legrosszabbkor, a görögök elleni Eb-elődöntő legvégén. A csehek úgy estek ki, hogy egyszer sem kaptak ki a rendes játékidőben, sem az Európa-bajnokságon, sem a selejtezők során:


Eb-sel. Moldávia-Csehország 0-2
Eb-sel. Csehország-Belorusszia 2-0
Eb-sel. Hollandia-Csehország 1-1
Eb-sel. Csehország-Ausztria 4-0
Eb-sel. Csehország-Moldávia 5-0
Eb-sel. Belorusszia-Csehország 1-3
Eb-sel. Csehország-Hollandia 3-1
Eb-sel. Ausztria-Csehország 2-3
Eb Csehország-Lettország 2-1
Eb Csehország-Hollandia 3-2
Eb Csehország-Németország 2-1
Eb Csehország-Dánia 3-0
Eb Csehország-Görögország 0-0*
*hosszabbítás után 0-1, ezüstgóllal


Mi lett velük?

Azóta Smicer, Nedved és Poborsky is visszavonult már az aktív futballtól, utóbbi 118 válogatottságával cseh rekordot tart. Galásek jelenleg a német ötödosztályban futballozik, a sérülékeny Rosicky cserejátékos az Arsenalban, Jankulovski pedig már a kispadra is alig fér oda az AC Milanban. A válogatottbeli 55 góljával csúcstartónak számító Jan Koller a francia harmadosztályban szereplő AS Cannes csatára, Milan Baros pedig több átmulatott és eltékozolt év után magára talált, s az utóbbi három szezonban 38 gólt lőtt a török Galatasaray mezében.


(Gazdag József)


A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.


Sorozatunk eddigi részei

7. helyezett: AC Milan (Akik kipasszolták Európát: AC Milan)
8. helyezett: Liverpool (Amikor a Liverpool futballozni tanította a Real Madridot)
9. helyezett: Brazília (Akik 100%-os mérleggel nyertek vébét)
10. helyezett: FC Porto (Mourinho színre lép)

További cikkek a rovatban

Szenvedély, szív, hivatás, haza

, Kukorelly Endre

Szenvedély, szív, hivatás, haza

Kukorelly Endre emlegeti a Fradit, Varga Zoltán és a horvátokat – meg az unalmat. Év végi körkérdés, 18. rész

Tovább

X Professzor a mutánsok élén

, Horváth Béla

X Professzor a mutánsok élén

Horváth Béla szerint X Professzor lenne az ideális választás a magyar szövetségi kapitányi posztra. Év végi körkérdés, 18. rész.

Tovább

A foci ereje

, László Ágnes

A foci ereje

László Ágnes (a "Kislány, nagy foci" blog szerkesztője) a barcelonai élményekről, az egyiptomi és angol hősökről és a manchesteri buszozásokról. Személyes válaszok. Év végi körkérdés, 17. rész.

Tovább

Videoton, Hoffenheim, Tatabánya!

, Zelei Dávid

Videoton, Hoffenheim, Tatabánya!

Zelei Dávidnak a Vidiről vannak jó emlékei 2017-ből: a Bordeaux elleni siker tényleg óriási volt. A folytatást hagyjuk, inkább hajrá, Tatabánya! Év végi körkérdés, 16. rész.

Tovább

Andrés Iniestától Ferenc pápáig

, Sánta Szilárd

Andrés Iniestától Ferenc pápáig

Sánta Szilárd számára Andrés Iniesta „a futballista”. Ferenc pápa pedig az ideális szövetségi kapitány. Év végi körkérdés, 15. rész.

Tovább

Coutinho maradjon, kösz!

, Gazdag József

Coutinho maradjon, kösz!

Gazdag József szerint Vinnie Jones lenne az ideális választás a magyar szövetségi kapitányi posztra. Különben pedig: Liverpool forever! Év végi körkérdés, 14. rész.

Tovább

Mikor él át egy Real-drukker ilyet?

, Purosz Leonidasz

Mikor él át egy Real-drukker ilyet?

Purosz Leonidasz az Udinese feltámadásának örül a legjobban, de a szövetségi kapitány kérdésében bizonytalan. Éljen az olaszos tiki-taka! Év végi körkérdés, 13. rész.

Tovább

Hátha majd most! Hahaha!

, Kiss László

Hátha majd most! Hahaha!

Kiss Lászlónak nem sok öröme volt idén a futballban (Juve-kudarc a BL-döntőben, Olaszország lemaradása a vb-ről), de az év csapata kárpótolta mindenért. Év végi körkérdés, 12. rész

Tovább

Szeretném tovább csodálni a játékukat

, Focitipp Official

Szeretném tovább csodálni a játékukat

Egressy Zoltán a Barcelona fanatikusa, vagyis nem nagyon érdekli, hogy a Real Madrid hány trófeát nyert idén (sokat). Év végi körkérdés, 11. rész.

Tovább

Futballkapitány? Kemény Dénes!

, Máté Gábor

Futballkapitány? Kemény Dénes!

Máté Gábor nem sémákban gondolkodik, szerinte Kemény Dénest kellett volna kineveznia magyar fociválogatott élére. És még: az új Messire várva. Év végi körkérdés, 10. rész

Tovább