Tatabánya-Real Madrid 2-1!

Tatabánya-Real Madrid 2-1!

, gj

La Liga, 3. forduló

Harminc évvel ezelőtt, 1981 szeptemberében a Tatabányai Bányász az UEFA-kupa 1. fordulójában 2-1-re legyőzte a Real Madridot. Nosztalgiacikkünk következik.



A legendás meccsen 22 ezren szorongtak a lelátón, s éltették a szenzációs győzelmet arató Bányászt, amely a madridi visszavágón hősies csatában, egyetlen góllal maradt alul a Reallal szemben (0-1), s végül 2-2-es összesítéssel, idegenben rúgott kevesebb góllal kiesett.

A korabeli források nem felejtik el megemlíteni a madridi meccsen ténykedő ír játékvezető, Mulhall botrányos ítéleteit. A bíró négy játékost kiállított (mindkét oldalon kettőt-kettőt), a Real Madrid sokáig (több mint félórán át) létszámfölényben futballozott, s végül a 73. percben megszerezte a továbbjutást érő gólt - a gólpasszt az a Vicente del Bosque adta, aki tavaly szövetségi kapitányként világbajnokságot nyert a spanyol válogatottal.

Annak a Real Madridnak a legnagyobb sztárja azonban Juanito volt, aki a Labdarúgás című szaklap 1981. októberi számában azt nyilatkozta: a magyar futballisták közül Nyilasi és Törőcsik volt rá nagy hatással... Emlékeztetőül jegyezzük meg: Nyilasi Tibor (Ferencváros) abban az évben európai ezüstcipős lett, Törőcsik András (Újpest) pedig 1981-ben a 11. helyen végzett a France Football Aranylabda-szavazásán...

Harminc év alatt nagyot fordult a világ. A Tatabánya fényévnyi távolságra került a Real Madridtól, ezen a hétvégén az NB2 Nyugati csoportjában 2-0-ra kikapott a BKV Előre csapatától. "Ha egy hétig játszunk, akkor sem rúgunk gólt" - nyilatkozta a tatabányai tréner, Kiprich József, pedig a bányászváros stadionjában - amely szombattól a Grosics Gyula Stadion nevet viseli - a névadási ünnepségre való tekintettel meglepően sok, mintegy 3500 néző volt jelen...

Az is nehezen képzelhető el, hogy egy mai Real-sztár, mondjuk Cristiano Ronaldo vagy Mesut Özil ódákat zengjen két magyar futballistáról, mint tette azt annak idején Juanito. Ma már nincs ezüstcipős futballista a Ferencvárosban (tulajdonképpen már az is erősen véleményes, hogy egyáltalán futballista akad-e a mai Fradiban...), s az Aranylabda-szavazáson az Újpestből sem választanak be senkit Európa legjobbjai közé. Itt tartunk ma, s innen nézve alig hihető, hogy a Tatabánya valamikor (30 éve) európai kupameccsen legyőzte a Real Madridot.

Rég volt, szép volt, tán igaz se volt.

Tények & érdekességek


Labdabirtoklási arány a Barcelona-Osasuna (8-0) mérkőzésen, százalékban: 83:17.

Tizenöt kapura tartó lövésből 8 gól és 2 kapufa - ez volt a Barca mérlege az Osasuna ellen.

Ez volt a Barcelona legnagyobb különbségű hazai győzelme az utóbbi 15 évben bajnoki meccsen, ezt megelőzően a Logrones szenvedett 8-0-s vereséget a Camp Nouban, 1996 októberében. Kupamérkőzésen 2003-ban is előfordult 8-0-s barcelonai győzelem, a szlovák Púchov ellen, az UEFA-kupában.

Az Osasuna másodszor kapott ki 8-0-ra bajnoki meccsen, először 1958 októberében a Real Madridtól.

A Barcelona eddigi legnagyobb győzelme az Osasuna felett egy 1994-es 8-1 volt.

Zsinórban az ötödik hazai bajnokiján nem kapott gólt a Barcelona, ilyesmi 1997 óta először fordult elő.

Lionel Messi triplázott az Osasuna ellen, mérlege a Barcelonában a 2011-es naptári évben: 39 mérkőzésen 35 gól.

Ez volt Messi harmadik mesterhármasa 2011-ben; mind a kilenc gólt bal lábbal szerezte.

Levante-Real Madrid 1-0, hazai győzelemre 13,0-s volt a nyereményszorzó.

A Boavista Porto és a Barcelona után a Levante a harmadik olyan csapat Európában, amely három egymás utáni hazai meccsén nem kapott gólt Mourinho együttesétől (0-0 és 1-0 a ligában, 2-0 a kupában, tavaly).

A Real Madrid hármat elveszített utóbbi négy olyan mérkőzéséből, amelyen Cristiano Ronaldo nem lőtt gólt.

Hét hónap után először maradt rúgott gól nélkül idegenbeli bajnokin a Real Madrid.

Turienzo Alvarez játékvezető kiállította Sami Khedirát a Real Madridból, de színészkedés miatt Ángel di María érdemelt volna piros lapot.

Bilbao-Betis 2-3, a Betis három győzelemmel kezdte a szezont, 1963 óta először!

A bilbaói Amorebietát kiállították a Betis elleni meccs hajrájában. Amorebieta eddig 159 mérkőzésen szerepelt a baszk csapatban, és kilencedik piros lapját kapta.

Radamel Falcao triplázott el az Atlético Madrid-Santander (4-0) mérkőzésen. Falcao az első kolumbiai futballista, aki mesterhármast ért el a spanyol élvonalban.

(gj)

A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább