FTC-Steaua: közép-európai focivízió

FTC-Steaua: közép-európai focivízió

, ktn

A Videoton már augusztusban kiesett a Bajnokok Ligájából, így a következő tíz hónapban nem játszhat nemzetközi tétmeccset. Játsszunk el a gondolattal: milyen lenne, ha a Videoton tavasszal a Közép-európai Kupa keretében olyan csapatok ellen futballozhatna tétmeccsen, mint a Dinamo Zagreb, a Partizan Belgrád vagy a CFR Kolozsvár?



A Michel Platini által megreformált BL-kvalifikációs rendszer jót tett a kelet-európai csapatoknak. A modell lényegi eleme, hogy 2009 óta a selejtezőkben különválasztják a bajnokok és a nem-bajnokok ágát, így - a korábbiakkal ellentétben - a bajnokcsapatoknak több esélyük van a főtáblára jutásra, mivel a selejtezők során nem találkozhatnak a topligák bombaerős harmadik-negyedik helyezettjeivel. A rendszer egyik első haszonélvezője a Debrecen lehetett, amely 2009 nyarán a bolgár Levszki Szófia kiütése nyomán jutott be a BL csoportkörébe. A számok is alátámasztják, hogy a Platini-elv kedvez a (keleti) bajnokcsapatoknak. Ha nem számítjuk ide a gazdasági értelemben egyre inkább nyugat-európai szinten képviselő szupergazdag orosz és ukrán klubokat, akkor tavaly és idén is egyaránt négy-négy közép-kelet európai gárda jutott el a csoportkörig.

A kelet-európai futball felzárkózása nemcsak a klubokat érinti. Miközben joggal lehetünk büszkék a magyar válogatott kiugró fejlődésére, olyan, korábban sehol sem jegyzett válogatottak is harcban állnak az Eb-részvételért, mint Észtország vagy Örményország. A biztató jelek ellenére az eredményesség még várat magára: a CSZKA (2005), a Zenit (2008) és a Sahtar (2009) UEFA-kupa és EL-győzelmei mellett elmondható, hogy a Bajnokok Ligájában az exszocialista országok csapatai közül (ismét leszámítva az orosz és ukrán klubokat) utoljára a Legia Varsó tudott bejutni a legjobb nyolc közé, az 1995/96-os idény során. Azóta sokat fordult a világ: lengyel csapat tizenöt éve nem kvalifikálta magát a BL csoportkörébe.

Két lengyel csapat legalább az Európa Liga főtáblájáig eljutott ebben a szezonban, találunk azonban három, komoly játékerőt képviselő kelet-európai bajnokcsapatot, amely számára már augusztusban véget ért a nemzetközi kupaidény. A bolgár Litex Lovecs és a szerb Partizan Belgrád mellett a harmadik ilyen klub a Videoton, amely a BL második selejtezőkörében búcsúzott a sorozattól. Ez azt is jelenti, hogy ezek a csapatok a következő egy évben nem játszanak nemzetközi tétmeccseket - márpedig a versenyképességüket éppen ez növelné. Talán ez a legfontosabb érv, ami miatt időnként felmerül egy közös, közép-kelet európai futballbajnokság terve - mindeddig konkrétumok nélkül.

A torna ötlete nem történelmi előzmény nélküli, a Challenge Cupot 1887-ben hozták létre, s az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai versengtek benne. 1911 után Mitropa Kupa lett az új elnevezés, a húszas években osztrák, magyar, cseh, szerb, horvát, szlovén, román, olasz és svájci csapatok indultak a tornán - az akkori európai futball vezető egyesületei! A második világháború után a Mitropa Kupa presztízse az UEFA által kiírt sorozatok miatt csökkent, az 1980-as évektől kezdve a másodosztály győztesei mérkőztek egymással. Utoljára 1992-ben, amikor a Borac Banja Luka éppen a BSVC-t győzte le tizenegyesekkel a foggiai döntőben. A sorozat örökranglistáján egyébként Magyarország áll az élen - tizenhat kupagyőzelemmel.

Számos indok szól a kupasorozat újjáélesztése mellett. Fontos szempont a tétmérkőzések számának növelése, amit - lásd a magyar példát - a hazai Ligakupa létrehozása nem teljesít. A többnyire "feleslegesnek" tekintett mérkőzéseken a klubok általában a tartalékcsapatukat szerepeltetik, üres lelátók előtt. A tavaszi idényben gyakorlatilag már egyetlen közép-kelet európai csapat sem szerepel a BL-ben vagy az EL-ben, így a klubok játékosai a szezon második felében is "versenyben" maradhatnának. További érv: egy népszerű, tekintélyes futballtorna alighanem vonzaná a nézőket is a stadionokba. A nézőszám csökkenése a kelet-közép európai futball kulcsproblémája, a nemzeti ligákban néhány ezer szurkoló előtt zajlanak a mérkőzések. Jellemző adat, hogy a Dinamo Zagreb stadionja a tavalyi idényben alig tízszázalékos kihasználtság mellett működött, Szerbiában pedig tizenkét olyan élvonalbeli klubot is találtunk, amelynél az átlagnézőszám a kétezret sem érte el.

Kelet-európai csapatok száma a Bajnokok Ligája utolsó tíz szezonjában*


2011/12: 4 (BATE Boriszov, Dinamo Zagreb, Otelul Galati, Viktoria Plzen)
2010/11: 3 (CFR Kolozsvár, Partizan Belgrád, MSK Zilina)
2009/10: 2 (Debrecen, Unirea Urziceni)
2008/09: 3 (BATE Boriszov, CFR Kolozsvár, Steaua)
2007/08: 2 (Slavia Praha, Steaua)
2006/07: 2 (Levszki Szófia, Steaua)
2005/06: 2 (Petrzalka, Sparta Praha)
2004/05: 1 (Sparta Praha)
2003/04: 2 (Patizan Belgrád, Sparta Praha)
2002/03: 0


* Nem számoltuk ide az orosz és ukrán klubokat.


Más sportágakban sikeres az együttműködés. Az Adriatic League 2001 óta fogja össze a legjobb szerb, horvát, szlovén, bosnyák, montenegrói és izraeli kosárlabdacsapatokat. A jégkorongozók között 1999 és 2007 között működött az Interliga: osztrák, horvát, magyar, lengyel és szerb klubokkal. A futballban sem példa nélküli a regionális versengés, azonban ezek működése rá is mutat arra, hogy milyen nehézségeket kellene leküzdenie egy jövőbeni közép-európai kupa lebonyolítójának.

1993 óta minden évben megrendezik a Független Államok Közösségének kupáját, amelyben az egykori Szovjetunió utódállamainak csapatai küzdenek egymással. A torna nívóját nemcsak az alacsony nézőszámok csökkentik, hanem az is, hogy az erősebb (orosz, ukrán) gárdák csak a tartalékjaikat küldik a versengésre. Idén például az azeri FK Baku lett a győztes - 21-0-s gólkülönbséggel. Háromszor került megrendezésre a Royal League, azonban a skandináv csapatok sorozata még azelőtt megszűnt, hogy a finn és izlandi klubok csatlakozhattak volna az alapító norvégokhoz, svédekhez és dánokhoz. A 2007/08-as idény félbeszakadt, a következő szezon pedig már el sem kezdődött, miután nem sikerült értékesíteni a televíziós közvetítésekhez fűződő jogokat. Jelenleg is aktív sorozat a 2007-ben alapított Balti Liga - észt, lett és litván csapatokkal, de a mérkőzések itt is csekély érdeklődés mellett zajlanak.

Egy közép-európai tervezetet azonban nemcsak az érdektelenség vagy a gazdasági bizonytalanságok veszélyeztethetnek. Bár futballszakmai szempontból egy ilyen torna kiváló lehetőséget nyújtana a csapatok számára a fejlődésre, a kölcsönös történelmi sérelmek miatt egyelőre víziónak tűnik, hogy békés körülmények között le lehetne játszani egy Ferencváros-Steaua vagy egy Sparta Praha-Slovan Bratislava mérkőzést. Még akkor is, ha tudjuk, a sport az ellenfél tiszteletére nevel, s egy ilyen kezdeményezés a történelmi megbékélést is szolgálhatná.

(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább